Kire kell bízni a virágokat?

Volt egyszer régen egy Zerzura nevű városállam, amelyet egy végtelen sivatag közepén zöldellő oázisban építettek fel, hófehér márványból. Ennek a városállamnak a tizenkettedik kormányzója rajongott a növényekért, ezért a világ legtehetségesebb kertészét szerződtette, aki csodás parkot építtetett neki, tele öt földrész legkülönlegesebb virágaival.

A különleges növénykertnek messze földről csodájára jártak. Mivel pedig a kormányzó azt szerette volna, hogy a következő generációk is gyönyörködhessenek a parkban, megkérte a kertészt: nevelje ki az utódját, akire rá meri majd bízni a növények gondozását. Világszerte sokan szerettek volna ennek a kertésznek a tanítványai lenni, így aztán bőven akadt jelentkező.

A kertész segédei kiválasztották a legígéretesebb jelölteket, és csak ők találkozhattak a mesterrel, aki röviden elbeszélgetett mindegyikükkel. Miután elsorolták, hol tanultak és mit dolgoztak azelőtt, mindegyiküktől megkérdezte, hogy szerinte melyik a legkülönlegesebb virág a világon. A választásukat pedig meg is kellett magyarázniuk.

Egyesével mentek be a jelöltek Zerzura kertészének irodájába, aztán az előtérben üldögélve várták, hogy odabent megszülessen a döntés. Társalgással ütötték el az időt, és persze szóba került, hogy ki melyik virágot választotta.

– Nekem a nősziromra esett a választásom – mondta az egyik jelentkező. – Méghozzá azért, mert a szépségének nincs párja. És hát egy virág esetében a legfontosabb az, hogy szemet gyönyörködtető legyen!

– Én azt mondtam, a gardénia a legkülönlegesebb – szólt a második. – Az minden más virágnál jobb illatú, így még a vakoknak is örömet okozhat.

– Szerintem pedig a bársonyvirág a legnagyszerűbb, mert az nemcsak szép, de ehető is, ráadásul többféle gyógyhatása van – jelentette ki a harmadik.

A negyedik tanoncjelölt először nem akarta elárulni, mi volt a válasza, ám a többiek unszolására végül beadta a derekát.

– Én a kerti árvácskát választottam – magyarázta. – Nem túl feltűnő ugyan, és tudom, hogy semmi különleges nincs benne, de nekem ez áll a legközelebb a szívemhez. A nagymamám kertjében rengeteg volt belőle, és kisgyerekként gyakran szedtem belőle egy-egy csokorral, amit aztán a házban egy kis üvegpohárba tettünk. Szóval kedves emlékeket idéz fel bennem.

Bár a többi jelölt semmit nem szólt, magukban mind úgy gondolták: az biztos, hogy ennél ők ügyesebben feleltek a kérdésre. Rettentően meg is lepődtek, amikor nem sokkal később kinyílt az iroda ajtaja, és a zerzurai kertész titkára bejelentette, hogy a mester azt a fiatalembert veszi maga mellé, aki az árvácskát választotta. Egyikük felháborodásában magyarázatot követelt, mire azt a választ kapta, hogy a világ legszebb parkjának olyan kertész kell, aki tudja, mit jelent szeretni a virágokat.

Barna Benedek
Author: Barna Benedek

Lengyel Menyhért és Veres Péter szülővárosában nőttem fel, a csodás világokat és különös figurákat felvonultató történetek bűvöletében. Idővel magam is elkezdtem ilyeneket kitalálni, a sztorik egy része pedig végül betűk és szóközök halmazaként egy lapon vagy fájlban végezte. Eleinte az ötleteimből többnyire rövidebb-hosszabb novellákat farigcsáltam – illetve néhanapján, ha az ihlet úgy hozta, megformáltam egy-egy versfélét is –, aztán a közelmúltban úgy döntöttem, hogy ideje nagyobb lélegzetű alkotásokba vágni a fejszét. Témát, műfajt, és hangulatot illetően szeretek kísérletezni, de elsősorban mesék és fikciós irodalom területén szorgoskodom. Terveimet pedig nem is számolom. Sokáig nem kerestem igazán a lehetőségeket a publikálásra, csak az utóbbi időben kezdtem ezzel foglalkozni, nagy örömömre nem is eredménytelenül. Egyik első hosszabb munkám, a „Mesélj még, Rémusz bácsi!” című mesegyűjtemény az Irodalmi Rádió gondozásában jelent meg 2024-ben. Majd két évvel később ugyanezen kiadó segítségével látott napvilágot "A másvilág és más világok" című kötetem, amely három kisregényemet tartalmazza. Időközben pedig több rövid írásomat is beválogatták különböző kiadványokba, ezekből válogatok az alábbi felsorolásban: – „A gödör” (novella, a „Cirkusz a moziban” antológiában, 2023); online is elérhető: https://irodalmiradio.hu/2025/02/18/a-godor/ – „A minden kívánságot teljesítő gép” (mese, a Szitakötő folyóirat 65. számában, 2024); online is elérhető: https://ligetmuhely.com/szitakoto/barna-benedek-a-minden-kivansagot-teljesito-gep/ – „Miért ment szabadságra a Húsvéti...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
A. J. Vale

A kastély

– Mindjárt itt van Halloween, csináljunk valami különlegeset! – lelkendezett Linda barátnőm a telefonban. – Kicsit félek a különleges ötleteidtől – próbáltam óvatosan fogalmazni, nehogy

Teljes bejegyzés »
Prózák
A. J. Vale

Az ördög maga

Mélyen aludtam. Az idilli álomképek egymást váltották, majd váratlanul átcsaptak egy valódi rémálomba. Valami erősen megragadta a karom, éles karmai a húsomba mélyedtek, kiserkent a

Teljes bejegyzés »

Elfojtott érzelmek

Elfojtott érzelmek Nagy volt az öröm a családban: szinte egyszerre szült a két nővér, az egyik kislányt, a másik kisfiút. A kisvárosban akkoriban még nem

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. nov. 5.

Kedves Alkotótársunk! Ebben a posztban összegezzük elmúlt havi munkánk eredményeit. Készülnek új könyvek, vannak új hanganyagok, voltak és lesznek rendezvények is, de ami most a

Teljes bejegyzés »

Látomező

Kék tornacipőjének fűzőjén apró, fekete hangya masírozott kitartóan. Fürgén haladt a fehér cipőpertlin. Amikor a masnihoz ért, kicsit megtorpant. Úgy tűnt, gondolkodóba esett, vajon folytassa-e

Teljes bejegyzés »

A fájdalom Mennyországa

A fájdalom Mennyországa   A szerelem nem pusztán mindent elsöprő vágy és nász. Minél több a szenvedés, annál nagyobb a szerelem iránti vágy. A szenvedés

Teljes bejegyzés »