Létünkről csak az a biztos,
Hogy a jövőnk bizonytalan.
Tudásunkat említeni,
Teljességgel haszontalan.
Parányi porszemként
Csak evickélünk untalan
Az élet értelmét keressük
Becsmérelvén “sorsunkat”
Közben orrunkig sem látunk
De az egónk azért elég nagy
Háborúkat szítunk fel
Kipusztítva magunkat.
Keressük az élő istent-
Önmagunban csalódva
Vagy másvalakit istenítünk
Amit talán még rosszabb.
Titkoljuk a szerzett tudást
Ferdítve tényeket, dolgokat
Közöttünk nincs összefogás,
Egység, mely előremutat.
Elsüllyedve magunk bajában
S végletekig lekorlátozva
Nem sejtjük, mi zajlik a világban
Hogy az ellenség itt, közöttünk van.
Mást mond a száj, mit a szív takar-
Meghasonlott létezésünk van…
Tényeken alapuló előre jutásunkban
Nincs esélye kompromisszumnak.
Ideje, hogy kiterítsétek a kártyát,
Szembenézve az univerzummal…
Elég a ferdítő homályosításból,
Húzzátok fel végre a rolókat !
Author: Szilágyi Tünde
Nevemet tudod, De e név mögött rejlő ember ismeretlen, Bemutatni nem is tudom, Beszéljenek a verseim helyettem. Annyit kell csak tudnod, Életem nyomot hagyott felettem, Kezem hát tollat fogott, Nyomot hagyjak én is az életben. Szívem bár megkopott, Mégis maradt még mit elmesélem, Jó, hogy Ti is velem vagytok,... Gyönyörködjünk nyelvünk szépségében...