Gyülekezik minden ivadék és maradék, rokonok. Van aki nagy lendülettel vágódik be, szinte beesik azon a csöpp kapun, mást úgy kell bevontatni a kis kertbe. Szegény Luca néni már reggel háromkor kelt, hogy elérje a járatot ide. Nem volt kedvére való az utazás, de ma jönni kellett. Jobb volna otthon gyomlálni, de ma nem lehet.
A szomszéd faluból megérkezett Zsolt is. Nagydarab, erős földműves ember. Az a fajta Zsolt volt ő, akinek végtelen a türelme, de ha elszakadt nála az a bizonyos cérna, akkor jobb volt, ha mindenki, aki kisebb egy ökörnél, inkább futásnak ered.
-Nem jó – mordul Pista bácsi – nem jó ez a fa. Túl nyers… Nem látod? Tele van vízzel. Nem jó ez.
Zsombor megszeppenve áll mind a nyolc évével Pista bácsi előtt.
– Menjél vissza a farakáshoz, szárazat hozzál! Ami jól ég. Érted? – fogy el Pista bácsi türelme.
Zsombor elszalad a nagy rakás fához. Próbál olyan fát vinni, ami jó. Nézi a nálánál magasabb rakást, ahogy rendezetten borul össze-vissza. Nem tud felmászni a tetejére, mert anya nagyon mérges lenne. Kicsit megpiszkálja, húzogatja a kilógó vékonyabb ágakat, hátha kiesik egy jó darab fa. Nem könnyű, mert ez a szép cipő meg ruha erre nem jó. Így is szorít, viszket, szúr. Szegény gyerek hogy hozzon jó tüzifát? Mi az egyáltalán? Azt tudja, bármelyik fával lehet játszani. Otthon nincs tűz, a falból jön a meleg télen. Aztán néha barátoknál valaki rakott kicsi tüzet, és sütöttek mályvacukrot. Az milyen jó! Édes, folyik, ragad, néha még ki is gyullad!
Elkalandozott gondolataiba bezavar Pista bácsi üvöltése a kert másik végéből:
– Hozod már a fát?!
Zsombi megijed és gyorsan felkapott egy közeli darab fát. Fut vele a bácsihoz.
– Ez nem jó – mondja erőtlen, elcsukló hangon a könnyes szemű Pista bácsi – most már szedd össze magad! Nem vagy már gyerek! Nem látod, hogy ezen a fadarabon zöld levelek vannak? Ez nem jó! Ez nem ég, csak füstöl!
Zsombi most se szólt semmit, csak néz maga elé.
– Hozz rendes fát! Szárazat! Hogy anyád mágjája szépen égjen! Hogy szépen mehessen az övéihez – üvölt tehetetlen fájdalmában Pista bácsi.
Zsombi megy és keres még száraz fát, hogy szépen égjen a máglya.
Author: Schnörch Dániel
Schnörch Dániel vagyok, Budapesten születtem 1984-ben, ahol a mai napig élek, immár feleségemmel és kisfiammal. Egy multinacionális cégnél dolgozom ügyfélelégedettség területen. Szeretek kertészkedni, amióta lehetéségem van rá. Nyáron szeretek motorozni, pár napos belföldi túrákat csinálni. Szoktam barkácsolni és imádok főzni – egyszóval alkotni. Minden új technológia lenyűgöz, szeretem a különleges megoldásokat, egyedi dolgokat.
