Az ismeretlen

Máté még csak tízéves volt, amikor komolyan elkezdte érdekelni a környezetvédelem. Arra törekedett, hogy a lehető legkevesebb szemetet termelje a környezete. Próbálta mindenkinek a figyelmét felhívni erre, de mindig akadtak olyanok, akik ellen álltak a változásnak. Sokkal kényelmesebb volt nejlon zacskóba csomagolni az ételt, mint dobozba hordani. A fiú immár tizenöt éves és nagyon eltökélt. Egyénileg szervez csapatokat maga köré, akikkel rendszeresen megtisztítják a várost és annak környezetét. A kamaszfiú érdeklődéséből adódóan környezetvédelmi technikumba jár, ahol úgy néz ki megtalálta a számítását.

Minden szombat délelőtt a patakparton kezdték meg a tisztogatást, s úgy haladnak beljebb a város irányába. Ez a nap azonban különbözött az összes többitől. Ezúttal egy ismeretlen fiú is velük tartott, akiről senki, semmit sem tudott. Mivel szorgalmasan végezte a feladatát, Máténak nem volt oka a kérdezősködésre. Az ismeretlen csapattag tisztelettudó volt, így hamar megkedvelték őt. Már majdnem végeztek a patakpart megtisztításával, amikor Máté lába alatt megindult a talaj. A kamaszfiú szörnyen megijedt a váratlan helyzettől, de a szerencséjének köszönhetően az ismeretlen fiú hamar a segítségére sietett, s az utolsó pillanatban megmentette az életét.

— Nem is tudom, hogyan köszönjem meg – mondta hálásan, miközben még mindig levegő után kapkodott.

— Néha a jó embereknek is szükségük van támogatásra – felelte a fiú, majd, mintha mi sem történt volna, folytatta a feladatát.

Mátéban ezernyi kérdés merült fel a fiúval kapcsolatban, de egyikre sem kapott kielégítő magyarázatot. Így kénytelen volt beletörődni a megváltoztathatatlanba.

Alig egy órával később már a városi piacon tevékenykedtek, amikor egy koldus férfi odasétált új barátjukhoz. A fiú továbbra is kedves és előzékeny volt, még az egyik szendvicsét is megosztotta a nélkülözővel. Máté csodálta a nagylelkűségét, de igazából nem értette a fiú szándékait. Amikor a koldus megette a szendvicsét, odalépett a csoport vezetője mellé.

— Nagyon szép dolog, amit tesztek – mondta a férfi.

— Köszönjük! Igyekszünk tisztán tartani a környezetünket – válaszolta halvány mosoly kíséretében Máté.

— Ez fontos, valóban hasznos dolog – bólogatott a koldus. — Van azonban valami, ami még ettől is sokkal fontosabb – súgta a férfi.

— Mi lenne az? – kérdezte meglepetten Máté. Nem értette, hogy az öreg hová akar kilyukadni.

— Hogy felismerd Istent, ha köztünk jár – felelte a férfi, miközben észrevétlenül az ismeretlen fiú felé biccentett.

— Istent? Ugyan már – nevetett Máté. — Ő csak egy fiú, pont olyan, akárcsak én – válaszolta könnyedén.

— Na, látod! – sóhajtott a koldus. — Van még mit tanulnod. A tisztogatás már jól megy, a feladatodat szépen elvégzed, de a látásodat is csiszold még! – tanácsolta az öreg, majd továbbment.

A kamaszfiú úgy megdöbbent a koldus állításától, hogy menten leült a járdaszegélyre. Vajon, mit akart ezzel mondani? – tűnődött el, de a válaszok ezúttal is elmaradtak. Úgy döntött, hogy továbbra is szemmel tartja az új csapattagot, hátha megtud valami újat.

Nem sokkal később a játszótéren szedték a szemetet, amikor egy kislány lépett az ismeretlen fiú mellé. A viselkedése meglepően hasonlított az öreg kolduséhoz.

— Hintázol velem? – kérdezte cserfesen.

— Persze, de nincs túl sok időm – emlékeztette őt. — Ma még sok feladatom van – tette hozzá az ismeretlen.

— Rendben, ezt én is tudom – bólintott a gyermek, s máris elindultak a hinta felé.

Máté messziről figyelte az eseményeket, de semmi se történt. Már éppen kezdte feladni az egészet, amikor egy váratlan kérdés mindent megváltoztatott.

— Ma kit mentettél meg? – kérdezte a kislány.

— Az nem fontos – mosolyodott el az ismeretlen. — A lényeg, hogy minden rendben van, és most együtt játszhatunk – kacsintott a gyermekre, s ekkor Máté számára minden világossá vált. Az öreg koldus jól mondta, nem volt látása, hogy felismerje az előtte álló Istent.

Megjelent:

Irodalmi Rádió

blogszerzőinek antológiája

95. Ünnepi Könyvhét alkalmából.

 

 

 

 

Katalina S. Miller
Author: Katalina S. Miller

A Katalina S. Miller művésznevet választottam írásaim kiadásához, amelyben tapintatosan megbújik az igazi, polgári nevem. 1978-ban születtem Pásztón, és jelenleg is itt élek. Többféle végzettséggel rendelkezem, de az igazi hivatásomnak mégis a szerzői tevékenységet tartom. Már tizenöt éves koromtól írok verseket, idézeteket, kisebb novellákat. Húsz évesen megírtam életem első könyvét, és az óta is, ha csak tehetem, folyamatosan alkotok. Egy gyermekem van. Már fiatal felnőttként ő is próbálgatja szárnyait, szülőként igyekszem mindenben mellette állni, és támogatni. Első megjelent munkám, A gyűlölet rabjai című romantikus regény, amely életem olyan időszakában íródott, amikor az önismeret kezdeti útján jártam, és kerestem a helyem a világban. Ennek folytatásaként írtam meg a Szívbéli kötelék című regényt, mely egy szerelmi szállal átszőtt könnyed romantikus olvasmány. A könyv betekintést enged az angyalok világába, a túlvilági létbe, és az egyéni sorsfeladatok fontosságába.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Igen, nem látjuk a fától az erdőt. A szemétszedés valóban szép cselekedet, valamikor én is részt vettem a „te szedd mozgalomban”, azonban sokkal bölcsebb lenne, eleve megakadályozni az ilyen szemét keletkezését, Azonban ez a multiknak nem érdeke, így maradnak a jólelkű kisemberek.

    Szeretettel: Rita

    1. Való igaz, hogy a megelőzés lenne az egyedüli megoldás. Csak remélhetjük, hogy egyszer mindannyian eljutunk arra a tudatossági szintre, hogy ez már nem jelent problémát.
      Szeretettel:
      Katalina

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Kóbor

Kóbor Gyönyörű napsütéses reggel. Eső utáni felfrissülés. Ilyenkor minden az újrakezdésről szól, a szabadon lélegzésről. Turbékolva köszöntik a galambok az ébredőket, biztatva arra, hogy az

Teljes bejegyzés »

Egy vakáció emléke

Egy vakáció emléke   A csodálatos kisközség, Erdőkertes volt gyermekkorom legszebb állomása. Az általános iskolai tanulmányaimat ott végeztem el a hetvenes évek elején. Nyaranta a

Teljes bejegyzés »
Versek
Veress Zita

A Nyár követelte

Szerelmet követelt a Nyár magának. A világot bejárva, tombolva kereste. Térdre hullva adta az ember lányát urának, s a Nyár ölelő karjai között porrá égette.

Teljes bejegyzés »

A kopasz birka

* Volt is meg nem is, jobbra is meg balra is, egy bokor alól csendes hüppögés, szipákolás, sírás hallatszott. Késő őszre járt az idő, hűvös

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Lustaság

Rózsa Iván: Lustaság „Jeder normaler Mensch ist faul!” – szokta mondogatni Arnold Meier, német barátunk. Vagyis: „Minden normális ember lusta!” Én sem vagyok rest olykor

Teljes bejegyzés »