Gyógyító nyár

Az öreg pad,
Kényelmével fogva tart,
Madarak édes énekét hallgatom,
Még lágy meleg szél simogat,
Az eddig lusta folyó mintha,
Gyorsabban folyna,
Pedig nem hinném, hogy
Fontos dolga volna,
A sétány poros kövének,
Színes ember forgataga,
S mint ha a gesztenye sor is,
Zöldebben ragyogna,
Könyöklő kezem csak lógatom,
Már nem érinti vállad,
Mosolyod is a múlté,
Mit szemem már nem láthat,
Hiányod emészti lelkem,
Fájó, vérző sebek,
Tán gyógyírt ígér e nyár,
Megválltó új szerelmet…

Vallyon Miklós
Author: Vallyon Miklós

1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »

Megadott szavakkal próza

Erzsébetnek szeretettel!   Megadott szavak: hangya, gyöngyvirág, kályha, kapanyél, rigó, farkas, városnézés, metrólépcső, luftballon, hegedű. Kedves Barátnőm! Bár régen váltottunk egymással eszmecserét, túl sok minden

Teljes bejegyzés »
Prózák
Varga Adrienn

Tavaszi kaland

Juli kialvatlanul, ám annál nagyobb motivációval ült íróasztalához. Március első napját írták, a naptári tavasz hivatalos kezdetét. Örömmel nyitotta ki éves tervezőnoteszét, melybe tavaszi vágyait

Teljes bejegyzés »

Az elveszett lélek

Hazaért. Fáradtan ledobta az asztalra az álarcát. Minden egyes nappal nehezebben tudja levenni, egyre jobban bele nőtt a bőrébe. Milyen hihetetlenül fáradt a szívem! Mintha

Teljes bejegyzés »

Kicsiny falum

A templom sárga tornya magasan a falu fölé emelkedve vigyázza azt, Méltóságteljes idős hölgyként uralkodik fölötte. Lábán sárga nárciszokból font cipellőt visel, Karcsú torony-testét a

Teljes bejegyzés »