Ahogy a Platánok vedlik,
Öreg, kinőt köpenyük,
Úgy dobom le magamról én is,
Múltam nyüveit velük,
Egyenek, rágjanak mást,
Nekem elég volt,
Ki dobok minden régit,
Szerelmet, szenvedést, bánatot,
S a megújuló, boldogabb jövőt,
Mint frissen mosott fehér ing,
A régit felejtve eldobom,
Lecserélem, sebes, foltos lelkem,
Bölcs tanítását megőrizve,
Az újat felveszem, magamra öltöm,
Úgy húzom magamra a frisset, az újat,
Mi úgy vágyott,
Mint újszülött az anyját,
Kit még sosem látott,
De bízik, tudja, érzi,
Ez élet ott van, s csak kéri,
Úgy húzom magamra én is,
S ha már új gúnyába bújtam,
Talpra állva, meg újultam,
Van még mit tennem,
Gáncsoskodó, buktató elleneim felejtem,
Átlépve rajtuk, csak mosolygok,
Új útra lépve,
Múltam engedve elejtem…
Author: Vallyon Miklós
1975-ben születtem Szolnokon, Egy kis faluban nőttem fel, majd innen sodort az élet az ország szinte minden irányába. Egy időre külföld is részese volt az életemnek. Jelenleg is Szolnok mellett élek. Az irodalom, az írás, a versek mondhatni mindig körülöttem forogtak. A versek írása igazán a 90-es évek második felében indult nálam, majd valamiért ez a folyamat megszakadt. Az utóbbi években kezdtem újra írni, és írok szinte folyamatosan.