| test-beszéd (in medias res)
♂ … s a blúzod alatt rejtőző kis hegyek meredő szemei hírtelen a szemembe néznek. mit tegyek? hát tovább siklok s lesek, míg egy kis gödörben újabb, pici dombszemet lelek!
nyelvemmel ízlelve apró redőit halk kuncogás tör utat, s ki nevet, fejem simogatva borzolja kedvemet, miközben teste az örömbe beleremeg.
majd, mikor a körpihék továbbútjára engedik csiklandó nyelvemet, öled környékén újabb kihívás szívja be cirókás mosollyal izgatón lehellő kezemet.
no lám: mi ez a torzonborz képkeret? egy zárt ajtó szárnyain hirtelen rés nyílik, s ha jobban kémlelek, meglehet,
kulcs is lesz, mely az ismerős vendégnek kaput nyit, ajkával hívogat, s én, halkan surranva, finoman merülve, bemegyek.
de mi ez a melegen fogadó, harmatos képzelet, és mi ez a ringó és ringató, fonódó élvezet?
de mi ez a gyorsuló, lassuló lüktetés, lendület, és mi ez a zaklató, nyugtató vágtatás, hevület?
de mi ez az áradó, forró csók, borzongás, szédület, és mi ez a hangosan halkuló, elnyugvó révület…
s a blúzod alatt rejtőző kis hegyek meredő szemei szelíden ismét a szemembe néznek… mit tegyek? feléd fordulva kicsit még szuszogok, szemem lassan lehunyom, s álomba csókolom két sóhajtó szemedet…
1976.08.26. (20 évesen) |
test-beszéd (vica versa)
♀ …. s a blúzom alatt rejtőző kis hegyek csigaszemei kíváncsian a szemedbe néznek. mit tegyek? kicsit peckesen hozzád simulok, míg titkos gödröcskémben éleszted ébredő kertemet.
nyelveddel ízlelve apró redőimet halkan, kuncogva felnevetek, fejed simogatva borzolom kedvedet, miközben testem az örömbe beleremeg.
majd, mihelyst kis kacaj hagyja el lelkemet, továbbútjára engedem csiklandó nyelvedet, ölem környékén vágyam hívása szívja be cirókás mosollyal izgatón lehellő kezedet.
és lám: ráleltél arra, mit képzel a képzelet! a zárt ajtó szárnyain kicsiny rés nyílik, s ha jobban kémleled, meglehet,
a kulcs is meglesz, mely, mint ismerős vendégnek, hívogatva kaput nyit neked, hogy halkan surranva, finoman, beljebb engedjelek.
de mi ez a melegen hatoló, gyöngyöző képzelet, és mi ez a ringó és ringató, fonódó élvezet?
de mi ez a gyorsuló, lassuló lüktetés, lendület, és mi ez a zaklató, nyugtató vágtatás, hevület?
de mi ez az áradó, forró csók, borzongás, szédület, és mi ez a hangosan halkuló, elnyugvó révület…
s a blúzom alatt rejtőző kis hegyek csigaszemei szelíden ismét a szemedbe néznek… mit tegyek? felém fordulva kicsit szuszogsz még, szemed lassan lehunyod, s álomba csókolod két sóhajtó szememet…
2024.09.23. (68 évesen) |
publikálva: Művész Magazin, Forró vágyak 2026. (e-Book antológia),
(az írást a szerkesztők Különdíjjal honorálták: Facebook )
illusztráció: Nő és férfi tökéletes összefonódás – Nice Hajgyógyászat (nicehajgyogyaszat.hu)
további írásaim: Bejegyzések ‹ Irodalmi Rádió — WordPress
blogcím: Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
Az „aspektusok (testek beszélgetése…)” Ivántsy Gábor egy sajátos lírai duettje, mely a vágyak, a testi és lelki érzések finoman rezdülő dialógusát bontja ki, szinte film-szerű képsorokban.
A szöveg nyelvhasználata hol szenvedélyesen érzéki, hol játékosan cirógató, hol erőteljesen kitárulkozó: a „blúzod alatt rejtőző kis hegyek,” vagy a „nyelvemmel ízlelve apró redőit” lefestett képei egyszerre erotikusak és metaforikusan költőiek, ahol a test nem csupán egy emberi test, hanem egyben érzelmi, érzéki, nyelvi és képzeleti tér is.
A vers retorikai szerkezete spirálszerű: ismétlések és visszatérő motívumok építik fel a duettszerüen megfogalmazott jelenetet, mintha a szereplők folyamatosan újra és újra egymás rezdüléseire reagálnának.
Az első blokk (a férfi perspektíva) és a második (a női perspektíva) párbeszéde egymás tükörképe, de mégsem másolata; ez a duális szerkesztés teszi lehetővé az erotikus és emocionális hullámzás kettős megmutatását.
Szemantikai szinten a testiség képei egyre inkább belső ritmusok, szimbolikus érzelmi rezgések felé mozdulnak: a „gyorsuló, lassuló lüktetés, lendület” egyszerre a vágy és a kölcsönös átengedés – átérzés ritmusa. A metaforikus fogalomalkotás visszafogott realisztikával ábrázol, át- és megélhetővé teszi a szöveget: a testek találkozása mellett a nyelv, mint lírai eszköz maga is testet ölt, rezdüléseiben dallamot és belső hangulatot hordoz. E gondolati nyelv líraisága abban rejlik, hogy a konkrét testi tapasztalatot nem csupán leírja, hanem nyelvi metaforákká alakítja: a kulcs, a kapu, a rés, mint szimbolikus átjárók nem csak erotikusan testi, hanem emocionális nyílásokat is jelentenek.
A hangzásvilág – sokszor selymesen simuló sorokkal – ritmikusan követi a testek „beszélgetését”: a belső rímek és ismétlések „lelki dallamokká” válnak, melyek az olvasás közben szinte zeneivé formálják az erotikus-érzelmi áramlást.
A vers tipográfiája és szerkezeti felépítése: a két párhuzamos hang, melyben a férfi és női két szerep szerinti megélés finoman, mégis átérezhetően rezonál egymásra, lehetővé teszi és érzékelteti a partnerek, mint társak közötti egymásrahangolódást, a kölcsönös testi és lelki „beszélgetést”. A sorok ritmusa nem statikus, hanem érzékien hullámzik: beavat, visszahúz, ismét előre sodor, s ezzel maga az olvasó is kvázi aktív jelenlévővé válik.
Összességében Ivántsy e verse nemcsak az erotikus együttlét halványan finom plasztikus ábrázolása, hanem nyelvi és emocionális téralkotás is: a testek beszélgetése egyszerre fizikai és metaforikus dialógus.”
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
ezt az írásomat a Művész.Ma Magazin: Forró vágyak 2026. e-Book antológia -ban (forro_vagyak_2026.pdf), publikáltam, és a szerkesztők Különdíjjal honorálták (Facebook )
kedves Gábor, gratulálok az elismeréshez!
Zoé