Kocka

Gregor Császár éppen megpróbált befejezni egy jelentést, amikor a telefon halkan megcsörrent az íróasztalán. Egy pillanatra megdermedt, mint mindig, amikor a hivatali telefonja megszólalt. Nem szerette a váratlan hívásokat. Sosem hoztak jót.

Lassan felemelte a kagylót.

„Császár, beszélnünk kell.” A hang hideg volt, szinte érzelemmentes.

„Igen, uram. Valami baj van?” Gregor halkan sóhajtott, mintha előre tudta volna a választ.

„A kocka elgurult, Császár. Ideje, hogy elkapja, mielőtt más teszi meg.”

A vonal megszakadt. Gregor zavartan bámulta a kagylót, majd visszatette a helyére. Nem értette, miről lehet szó, de valami furcsa nyugtalanság telepedett rá. A szobája hirtelen fojtogatónak tűnt, az iratai rendezetlen halmokban hevertek, mint elmaradt kötelességeinek csendes tanúi.

Az órára pillantott: tíz perc volt még ebédidőig, de az irodaházban már érezni lehetett a kávé illatát, és a szomszédos fülkékben lassan elkezdtek beszélgetni a kollégák. Minden olyan megszokott volt, olyan unalmasan ismétlődő. Az élet itt, ebben az irodában, éppoly kiszámíthatatlan volt, mint a kocka, amit most emlegettek neki. De mi ez a kocka?

Ahogy ezen tűnődött, észrevette, hogy az asztalán lévő papírhalmok közé valaki egy fekete kockát helyezett el. Nem volt nagyobb egy dobókockánál, de súlyosnak és masszívnak tűnt. Gregor lassan kinyújtotta a kezét, és felemelte a kockát. A hideg, sima felülete idegen volt az ujjai alatt, mintha valami ismeretlen, távoli világból származna.

„Mi ez?” – kérdezte félhangosan, bár senki sem válaszolt.

Eljátszott a gondolattal, hogy elgurítja a kockát az asztalán, de egy pillanatra habozott. Valami különös félelem fogta el. Mi történhet, ha megmozdítja? Mi van, ha ez a kocka valóban eldönthet valamit, amire nincs befolyása? Talán a kocka már gurul, talán már nincs visszaút. Ahogy ezen tűnődött, kopogás hallatszott az ajtón.

Egy szigorú tekintetű férfi lépett be, hivatalos egyenruhában, kezében egy irattáskával. Gregor sosem látta még, de valamiért az az érzése támadt, hogy a férfi régóta figyeli őt.

„Császár úr, eljött az ideje, hogy szembenézzen a következményekkel” – mondta a férfi, és az asztalára tett egy borítékot.

„Miféle következményekkel?” – kérdezte Gregor, egyre zavartabban.

„A kocka sorsa eldőlt. Az utolsó dobás már megtörtént, most rajta múlik, hogy mit kezd vele. De ne feledje, hogy a kocka mindkét oldala egyformán veszélyes.”

Gregor némán bámulta a férfit, miközben az lassan hátrált, majd eltűnt az ajtó mögött. A boríték ott feküdt az asztalán, Gregor szíve hevesebben kezdett verni. Kinyitotta a borítékot, és egy rövid üzenet hullott ki belőle: *„A kocka az Ön kezében van. Vigyázzon, hogyan gurítja.”*

Gregor újra a fekete kockára pillantott, amely most furcsamód súlyosabbnak tűnt, mint korábban. A keze remegett, amikor megérintette, mintha valami megfoghatatlan, de egyre inkább fenyegető dolog vett volna körül mindent.

Megpróbált visszaemlékezni, mikor kezdődött ez az egész. Talán már napokkal ezelőtt, talán hetek óta ott voltak a jelek: a megmagyarázhatatlan beszélgetések, a furcsa pillantások a folyosón, az elmosódott álmai, amelyekben valaki mindig követni látszott. A kocka? Vajon mindig is ott volt? És ha igen, miért nem vette észre korábban?

Nem tudta. Egyetlen dolgot tudott biztosan: a kocka most az ő kezében volt, és úgy tűnt, hogy mindent eldönthet. De mit dönt el? És mi történik, ha egyszer elgurul?

Gregor Császár még sokáig ült az íróasztala mögött, kezében a kockával, és érezte, ahogy az élet egyre inkább egy kiszámíthatatlan játék részesévé válik, ahol a szabályokat soha nem értette igazán.

Author: Mahler Csaba

Mahler Csaba vagyok, harminckilenc éves író és költő, Gyomaendrődről, ahol családommal – feleségemmel és kisfiammal – élek. A versírás számomra már 2008 óta fontos része az életemnek, amikor megjelentek első alkotásaim, melyeket egy kis kötetben örökítettem meg. Az élet mélyebb rétegei és érzelmei már fiatalon inspiráltak, és ezek az érzések gyakran visszaköszönnek a verseimben. 2014-ben megismertem feleségemet, Katica személyében, aki mellett kreatív energiáim igazán szárnyra kaptak. Közös alkotásaink a helyi újságban is megjelentek, majd 2016-ban létrehoztuk a Gyomaendrődi Toll nevű havilapot, ami kulturális értékeket közvetített a város számára. Miután kisfiunk, Magor megszületett 2017-ben, szüneteltettük az újságírást, hiszen ő igényelte minden figyelmünket. Mivel munkám sok időmet elveszi, ritkán van alkalmam írni, de amikor tollat ragadok, fantáziám szabadon áramlik. Verseimet gyakran mély érzelmek ihletik, egy-egy dal, kép vagy érzés által. Megzenésített verseim – mint például „Pillantás” és „Eltévedve” – különösen fontosak számomra, és a szeretet, a szerelem vagy az összetartozás érzését közvetítik. Egyedül, csendben szeretek alkotni, ilyenkor gondolataim mélyre áshatnak, költői képeim pedig gyakran titokzatosak és sejtelmesek. Alkotásaimban mindig egy darabot adok magamból az olvasóknak vagy a zenén keresztül a hallgatóknak. Hobbim a vers- és szövegírás, és hiszek abban, hogy az irodalom és a mesterséges intelligencia jól kiegészíthetik egymást. Youtube csatornámon megzenésített...