– Jó napot Főnök! – Morajlik fel Zsolt.
– Fantasztikusan indul… – szól Tamás – mi történt? Eddig mit tudunk?
– 40 éves férfi, szúrt sebekkel, valószínűleg rablási kísérlet.
– Két üveg tonic – suttogja maga elé Tamás, miközben a helyszínelők előzetes jegyzőkönyvét nézegeti.
– Hogy mi? – kapja fel a fejét a kisrendőr, aki eddig elmerengett a vértócsa látványán.
– Két üveg tonic volt a szatyrában. Két nyomorult üveg tonic… de hol a gin? Ki iszik tonicot gin nélkül?
– Hát, a szemtanúk vallomása alapján – mereng el Zsolt – a támadók nem vettek ki semmit a szatyorból. A kabátját taperolták végig, ez látszik is a kabáton hagyott vérnyomokból.
– Hol vannak azok a tanúk? – néz körbe a Főrendőr.
– István, kísérje ide őket – integet és utasítja a kisrendőr a másikat – ez itt nyugdíjas Károly és Erzsébet, a sarkon laknak.
– Jó napot, Kádár Tamás, Főtörzs, Életvédelmi osztály, Budapesti Rendőrfőkapitányság. Elmondanák, pontosan mit láttak?
– Szörnyű volt – kezdi a nő.
– Rettenetes – folytatja a férj.
– Kérem, mindent mondjanak el, bármi fontos lehet, szükségünk van minden apró információra – hajolt közel Tamás.
– Két napja kergetek egy kóbor macskát a kertből, mert állandóan a lábtörlőnkre piszkít – kezdi messziről Erzsébet.
– Hogy rohadjon meg az a dög – vág közbe az ura.
– Szóval – folytatja a nő, miközben finoman de félreérthetetlenül oldalba böki élete párját – ezért voltam kint a kertben, amikor itt sétált a fiatalember. Nem gyakran sétál erre senki, mert amúgy mindenki autóval jár, az a sok úr meg hölgy. A szomszéd Józsi csak autóval megy már a boltba, mondjuk érthető is, sok a baja szegénynek, a cukor elvitte a lábát.
– A támadásról beszéljen kedves – mondja Tamás.
– Na igen, láttam ahogy sétál. Néha szoktam errefelé látni, biztosan a közelben lakhat valahol. Sajnos már nem ismerjük a szomszédokat, nem úgy van mint régen. Már az is ritka, ha köszönnek egymásnak az utcán az emberek, nem olyan már ez a falu, mint régen.
– Mit falu, te? – Hördül fel Károly – város ez már… 40 éve volt falu, amikor még működött a tanács és mindenhol tyúkok voltak meg kiskertek. Most meg? Száguldoznak a nagy terepjáróikkal össze-vissza. Nem köszönnek, nincs egy jó szavuk se, mi meg kihalunk és jönnek ide a külföldiek.
– Ne háborogjál már Karcsi! – rivall rá a felesége.
– Tehát látta sétálni az áldozatot az utcán, mert kint volt a kertben – foglalja össze Tamás és várja a folytatást.
– Igen, mert vártam azt a hülye dögöt, ide eszi-e a fene – folytatja a szemtanú – aztán annyit láttam, hogy két kapucnis lökdösni kezdik, meg verekszenek, aztán az meg elesik, valamit matatnak rajta és elszaladnak. Az meg ott marad, nyöszörög. Szóltam Karcsinak, hívjon mentőt.
– Két támadót látott? Merre futottak? Azt látta esetleg? Mondtak vagy kiabáltak valamit? – kérdezi a Főrendőr.
– Nem hallok én már semmit, magát is alig – mondja szégyenkezve Erzsébet – arra futottak az állomás felé…
– Aztán amikor már vettem fel a telefont az asztalról, láttam, hogy jön a Zsuzsika a szomszéd, az utca végéről. Ápoló azt hiszem, rögtön segített, én meg hívtam magukat – kerekíti ki a történetet Károly.
– Hol az ápolónő, aki elkezdte az elsősegélyt? – kérdezi Tamás Zsoltot.
– Elment a mentősökkel, ők hívtak most – kíséri arébb Tamást a kisrendőr. – Az áldozta elvérzett a mentőben.
– Akkor most már emberölés miatt nyomozunk – közli az új tényt a Főrendőr.
– A családot már értesítettük, a kórházba mennek rögtön… – teszi hozzá Zsolt.
– Elindulsz a boltba két üveg tonicért – kezd szenvtelen monológba a Főrendőr, miközben néha a vérfoltot, a tanukat, néha a szatyrot pásztázza szemeivel – szépen süt a nap, hiába van október. Fényes nappal. Aztán mész haza és megkéselnek és elviszik a pénzed. Jön a Zsuzsika, próbál életet tartani benned, jön a mentő, becsomagolnak és ott halsz meg a kocsiban. Milyen értelmetlen halál ez. Mi marad hátra? Egy vérfolt, meg két üveg tonic…
Author: Schnörch Dániel
Schnörch Dániel vagyok, Budapesten születtem 1984-ben, ahol a mai napig élek, immár feleségemmel és kisfiammal. Egy multinacionális cégnél dolgozom ügyfélelégedettség területen. Szeretek kertészkedni, amióta lehetéségem van rá. Nyáron szeretek motorozni, pár napos belföldi túrákat csinálni. Szoktam barkácsolni és imádok főzni – egyszóval alkotni. Minden új technológia lenyűgöz, szeretem a különleges megoldásokat, egyedi dolgokat.