Tárt kapuin betérek, őszi borongás kísér,
léptem a csendbe hasít, talán rám várt e színtér.
Minden évben eljövök – s minden év változatlan,
megyek ismerős úton, köd ölel körbe lassan.
Néma kőszobrok őrzik azt, mit más elfeledett,
lenyomatát a múltnak, az elsuhant éveket.
Fakó színű faágak borulnak sok sírkőre,
lehulló leveleik akár gyászolók könnye.
Emlékek suhannak el, visszaköszönnek sokak:
a szélnek fúvásával a lelkek is suttognak.
Mindegyik név mögött áll egy-egy történet íve,
megannyi élet és sors a jelenbe sűrítve.
S állok a hantok mellett, akár hívatlan vendég,
élő a halottak közt: test-lélek-szellem egység.
Egy másik síkba lépek, hol az idő nem múlik,
lényemmel megérintem az e világon túlit.
Ajkamról ima rebben, nézem a mécsek lángját,
mögöttük látni vélem az Istennek országát.
Tán visszanéznek rám, kik a függönyön átléptek…
szavak nélkül köszöntöm az örök mindenséget.
Author: Nagy-Hernádi Janka
Már gyerekként is különböző történeteket vetettem papírra minden szabad percemben... amíg írni nem tudtam, hát lerajzoltam őket. Ez a két szenvedélyem az évek során egyre erősödött: ha írok valamit, illusztrálom is, ha pedig rajzolok, ahhoz előbb-utóbb születik egy történet. Elsősorban meséket, gyermekverseket írok, melyek létrejöttéhez korábban szeretett óvodai csoportom, jelenleg pedig a kicsi lányom ad kimeríthetetlen ihletforrást. Instagram oldalam, ahol inkább illusztrációim, rajzaim vannak fenn: https://www.instagram.com/hirfaeldraws
2 Responses
Nagyon szép és aktuális soraid tetszéssel és elismeréssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita, köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett a vers!