Sokszor jártam itt…

Sokszor jártam itt…

Sokszor jártam itt egykoron
a füredi csendes temetősoron
Még jól látszik a lábnyomom
és sok szép emlékem itthagyom
Itt nyugszanak szeretteim
ide helyeztetem maradékaim
Könnyet ne ejtsetek értem ,
keveset tettem értetek, míg éltem
De itthagyom a Balaton látványát
mit nyújt a táj, s enyhíti a szív fájdalmát
Ezért tudom gyakori lesz látogatásotok
mikor erre jártok, akkor rám is gondoltok
a személyes varázs helyettm majd lelkeink találkoznak,
s kérem az urat ,teljesüljön. mit megálmodtatok
Amit verseimben írtam,azt is kövessétek
hogy a szeretet diadalát, a békét megélhessétek.

Hutás Mihály
Author: Hutás Mihály

Dr. Hutás Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Verset gimnazista korom óta írogatok. Édesanyám, aki jelenleg 101 éves, 100 éves születésnapjára írtam életrajzi kisregényt, de más prózai művekkel is kacérkodtam. Évekkel ezelőtt egy novellámmal pályázatot nyertem. Aktív orvosi munkám: jelenleg reumatológusként három munkahelyen, nagy családom adta feladatok ellátása, nomeg a klasszikus zene (sajnos már nem művelése) hanem hallgatása, a polyphonia tanulmányozása (pl.Bach fugák) időm nagy részét lekötötték. Talán egy kis lökést kapok szerény sikereimért.   Művészportré a szerzővel:

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Magyar fohász

Magyar fohász   A Kárpátok bércein egy morajló ősi szél, ezeréves felhők között a múltunkról mesél. Akarjuk a mindent, de mi a semmiben hiszünk, ha

Teljes bejegyzés »

Ünnepeljünk együtt

Edit Szabó : Ünnepeljünk együtt Ünnepeljünk együtt, azt akarom, amíg kedves rokonod, itt vagyok ! Kérésem szeretném, ha meghallod, meddig tart életem, nem tudhatod !

Teljes bejegyzés »

Mozdulatlan küzdelem

Mozdulatlan küzdelem   A sors most megálljt parancsolt a testnek, hogy a lélek megértse: a legnagyobb harcokat olykor mozdulatlanul, a csendben vívják. De a kötések

Teljes bejegyzés »