Mesélj még, Rémusz bácsi! – könyvbemutató Debrecenben

2024. december 4-én mutattuk be Barna Benedek szerzőnk ‘Mesélj még, Rémusz bácsi!’ című mesekönyvét a Méliusz Juhász Péter Városi Könyvtárban, Debrecenben.

Hálás és aktív közönség várt minket negyedik osztályos gyerekek személyében, akikkel öröm volt játszani, s öröm volt megosztani egy könyv születésének történetét is. Természetesen felolvastunk a könyvből, s Fige Zsuzsa illusztrátor kifestőket is készített ajándékba a gyerekeknek.
A rendezvény végén dedikációt is kapott a kedves hallgatóság.
Fotók:

A rendezvény hirdetménye:

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Az én helyem nem itt van

Mit keresek én itt? Miért vagyok én ITT? Egyáltalán, hogy kerültem ide? Útálom az egészet, úgy ahogy van. Nem érdekel. Az én helyem nem itt

Teljes bejegyzés »

Vajon megérzik?

Miért lett manapság tabu a halál? Miért nem beszélgetünk az elmúlásról? Hisz, ez az élet természetes rendje. Aki megszületik, meg is hal. Persze, attól még,

Teljes bejegyzés »

Hol vagyok?

Éjjel egy után a telefon csörgésére ébredek. Hirtelen azt sem tudom, hol vagyok. Mélyen elaludtam. A sokadik, kitartó csörgésre vagyok csak képes felvenni. Egy fáradt

Teljes bejegyzés »

Kihaló szép hagyomány

Mikor lediplomáztam és vége lett a hat év szenvedésnek, a diplomaosztó ajándékon túl azt kaptam a szüleimtől, hogy elmehetek a barátnőmmel kettesben nyaralni. Már nagykorú

Teljes bejegyzés »

Színház pizsamában

Ugyan nem vagyok etikett szakértő, de hosszasan tudnék írni arról, hogy mi a véleményem a mai korosztály színházban, koncerten való megjelenéséről. Koncert alatt nem a

Teljes bejegyzés »