Egy kérdés ott lapul a néma csöndben,
örökérvényű, birtokba vette a végtelen:
ha tágul a tér, mit még látni vágyom,
a szűkülő idő vajon kegyes lesz-e velem?
Mint egy hullámtörő gát, megrostálja
mások mellettem elhaladt, megkopott lábnyomát,
sodorja árként, mi kezemből kihull:
elúszik minden hazug szó, elcsépelt vallomás.
Kicsiny ólomkatonákként hevernek
mind, szerteszét az évek szántotta csatamezőn.
Az idő a maga módján ejtette
el őket, számomra mégis váratlan, s meglepőn.
Bőröndöt ad most a kezem ügyébe,
ami ezek után már csakis könnyebb lehet,
és észre sem veszem, hogy mindeközben
egyre tanulok, az élettől leckéket veszek:
Önvédelemből némát játszom azzal,
ki szembe jön, ha muszáj, nem mással, éppen veled,
s kivárom, míg próbálod megfejteni
a homlokomra írt, ráncokból font kérdőjelet.
Ha kiálltam a próbát, az est leejt
épp elém a csillagok közül egy lepkehálót,
előttem suhanó emlékeimből
összegyűjtök minden szót, de csak az értékállót.
Már nem lesz néma a szám, tudni fogom,
kinek viszonozhatok minden jót vagy kedveset.
Az idő száll, de még helyreállít egy,
szemem láttára felfordult Világegyetemet.
Author: Képíró Angéla
Mátészalkán születtem 1978-ban, általános iskolai és gimnáziumi tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. A Debreceni Egyetemen szereztem jogi diplomát. Szüleim szerettették meg velem az irodalmat és a zenét. Az írás régóta fontos része az életemnek, így nagy öröm számomra, hogy az Irodalmi Rádiónál publikálásra is kaptam már lehetőséget.
