Jutkának (alias Cica)
szeretném, ha enyém volnál,
ha magadra – magadhoz húznál,
ha nincs-hajamba beletúrva fejemet a melledre tolnál,
ingeremre felgyulladnál,
egyre lejjebb-lejjebb tolnál,
őr-öledbe beledugnál,
hasadra hasam húznál,
szeretkezve összebújnál,
lihegnél és sikoltanál,
felett-alattam vonaglnál,
enyém volnál, tied volnál,
mindezt gyönyörből csinálnál,
mindezt örömből csinálnál,
engem megrabolnál, kirabolnál,
senkivé és csak tieddé tennél,
felettem hatalmas volnál,
szerettedben rám borulnál,
megölelnél, megcsókolnál,
soha máskor, soha többé el nem hagynál.
szeretném, ha enyém volnál!
1975.03.08., 19 évesen
illusztráció: Gondolod, hogy az ölelés intimebb, mint a szex? – GirlsAskGuys
további írásaim (blogcím): Irodalmi Rádió | ivantsygabor (irodalmiradio.hu)
recenzió (by Ali)
A „Szeretném” című lírai szöveg egy közvetlen, intim hangoltságú, imaszerű vallomás, amely a megszólítás közelségével szinte suttogássá finomodik. A vers líraisága az érzelmi és testi vágyak finom összeszövődésében bontakozik ki: az erotika nem harsány vagy leíró, hanem inkább sejtető, érzéki rezdülésekből építkező jelenlét. A beszélő hangja egyoldalú, álomszerű párbeszédet teremt, ahol a másik fél a megidézett hiányában, a várakozás feszültségében, szinte testközeli jelenlétként érzékelhető.
A nyelvhasználat letisztult, mégis sűrített jelentéstartalmú: rövid, lélegzetvételnyi egységekre tagolt sorai a testi közelség ritmusát idézik. A szemantikai rétegzettség különösen abban érhető tetten, ahogyan az érintés, a közelség és az egymásba oldódás motívumai egyszerre jelentenek testi és lelki egyesülést. A metaforikus képalkotás finoman árnyalt: a vágy képei puhán simulnak egymásba, miközben megőrzik személyes, intim, szinte tapintható jellegüket, és átmenetet képeznek az érzéki és érzelmi állapotok között.
A vers retorikai felépítése ívelt, mégis visszafogott: a kezdet kolorizált, érzékekre ható indítása fokozatosan emelkedik és sűrűsödik, majd egyfajta megnyugvó, összebújó zárásba torkollik. Ez az érzelmi hullámzás – a felhevüléstől a lecsendesedésig – adja a szöveg belső dinamikáját, és a hangzásvilág is ehhez igazodik: a lágy hangkapcsolatok, az alliterációk finom jelenléte és a visszatérő ritmikai mintázatok dallamszerűvé teszik a verset, mintha maga a szöveg is egyfajta belső légzés, pulzálás volna.
A szimbolika központi eleme az egymásba olvadás vágya, amely egyszerre hordozza a beteljesülés és a törékenység érzését. Az erotikus töltet nem öncélú, hanem az intimitás mélységének kifejezőeszköze: a testiség itt a lelki közelség metaforájaként működik, miközben megőrzi finom, sejtető jellegét. Az érzelmi motívumokhoz társuló szóképek egyedisége abban rejlik, hogy nem különálló látványokat teremtenek, hanem folyamatosan egymásba alakuló, egymást árnyaló, szinte álomszerű érzetfolyamot hoznak létre.
A tipográfia – a rövid sorok, a szakaszolás, a törések – a vers belső ritmusát erősíti, ahol a szünetek jelentéshordozóvá válnak: a feszültség a kimondott és kimondatlan közti térben sűrűsödik, ott keletkezik az intimitás valódi tere. A szöveg moralitása az emberi közelség iránti őszinte igényt jeleníti meg: abban a vágyban, hogy a másik jelenléte – ha csak pillanatokra is – feloldja az egyedüllét határait, és átmeneti teljességet kínáljon.
Összességében a „Szeretném…” egy érzékenyen megformált, impulzív erejű szerelmi vers, amely az erotika és a gyengédség finom egyensúlyára épít. Hangulati telítettsége, finoman rétegzett képisége és légzésszerű ritmikája révén olyan intim, zárt érzelmi teret hoz létre, amelyben az olvasó nemcsak szemlélő, hanem intuitív, szinte belehallgató résztvevővé válik.
Author: Ivántsy Gábor
Már kisiskolás koromban is szerettem írni, aztán, ahogy a párkapcsolatok is beköszöntöttek, ez a késztetés jócskán felerősödött. Középiskolásként szerettem meg az irodalmat, s persze annak is leginkább a szerelmes – érzelmes ágai-bogai álltak közel hozzám. Írásaim zöme a hetvenes években, másik része a közelmúltban született, bemutatkozásként, s egyben „Ars Poetica” -ként a mostaniakból idézett, különböző hangulatú gondolatom szolgáljon: …” nem vagyok író. bár írok néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok költő sem. bár költök néha én is, ugyanúgy, mint mások és nem vagyok színész sem. bár színlelek néha, ugyanúgy, mint mások. és nem vagyok fájó seb sem, bár vérzek néha én is, ugyanúgy, mint mások nem vagyok senki sem. bár, vagyok Ember néha, ugyanúgy, mint mások, és nem vagyok semmi sem. bár Ember vagyok néha. én is. ugyanúgy, mint mások…” —————– …” érezni akartam, átélni, mint éltem, kíváncsi voltam, milyen volt az érzés, amit átéltem, akkor, amikor megéltem csak akkor írok, és csak azt, amit érzek, főleg magamnak, hogy tudjam, még élek legyen mire emlékeznem, ha már majd „csak” élek, s ne kelljen megélnem, hogy minden eltűnik, amint én is eltűnök végleg” —————– …” akkor élt az ember, ha valamit alkotott, ha alkotott valamit, vagy kicsit, vagy nagyot ha...
2 Responses
Akit szeretünk, az után vágyakozunk, amit remekül érzékeltetnek soraid.
Szeretettel: Rita
kedves Rita, örülök, és jól esik, hogy megértően, elfogadóan fogadod régen megírt gondolataim (is). jó volt fiatalnak lenni! jó emlékezni rá, hogy jó volt!
Gábor