Már nem fáj

Már nem fáj
Már nem fáj annyira, ha látlak,
s ajtóm nem zár be könnyeket,
már nem minden pillanatban várlak,
s vetítek emlék -filmeket.

Már nem sikolt a csend tüdőmben,
ha víz alól felbukkanok,
de megremeg a szó szívemben,
ha hangod dallamán futok.

Már nem fáj a szellő fád ágain,
ha megsimogatja kezem.
De veled élem az álmaim,
ha éjjel hozzád érkezem.

Már nem látlak mások szemében,
ha csillagutakon túl kereslek,
de fáj a csend üres kezemben,
míg visszhang zeng: nagyon szeretlek.

Törteli Tücsök
Author: Törteli Tücsök

Tóth Péter Lászlóné Vincze Zsuzsánna vagyok. 1964-ben születtem Nagykőrösön. Tanulmányaimat Törtelen, majd a nagykőrösi Arany János Gimnázium és Óvónői Szakközépiskola, és a zsámbéki Tanítóképző Főiskola falai között végeztem. Hálás vagyok tanáraimnak és osztálytársaimnak , hogy azzá válhattam, aki ma vagyok. Testvérem nem lévén ők voltak „jóban, rosszban” életem kísérői. Jelenleg még dolgozom, a ceglédi Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola néptánc tanítója vagyok. Két gyermekem van, fiam Budapesten, lányom Kecskeméten él. 2020 óta én is kecskeméti lakos lettem. Írói nevemet egy általam végtelenül tisztelt kollégámtól kaptam, mint becenevet, majd a pályázat kapcsán elgondolkodva nem is volt kérdés: én vagyok a "Törteli Tücsök” Az irodalom, a mesék világa mindig velem és bennem élt, verseimet tizenéves koromtól írom. A hagyományos versformák lassan ,az utóbbi időkben elindultak a modernebb kifejeződés felé, bár ez részemről nem tudatos. A biztatások ellenére a múlt évig csak a fióknak, aztán következett a fordulat. 2023.augusztus 03.-án 41 éves kapcsolat,38 évnyi házasság után meghalt a férjem, társam , másik szárnyam. Betegsége, majd az egyedüllét hónapjai olyan erővel szakították fel bennem az addig csendes, alkalmankénti írás folyamát, hogy nem tudom és nem is akarom magamnak megtartani . Hiszem, hogy segíthetnek a versek-köztük az enyémek is- azoknak, akik fájdalmas veszteségüket nem tudják...

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Szekeres Zsanett

Megtelt

Kitették a „Megtelt” táblát…   Merre indulsz, ha nincs hová továbbállni? Kiszáradt föld, kiapadt folyók. Maradt bármi? Nincs B opció. Másik bolygó, ahol élhetünk. Esőre

Teljes bejegyzés »

Ha Isten velünk van

Edit Szabó : Ha Isten velünk van Isten neve velünk marad, hitében élhet a magyar ! Keresztényi gyülekezet templomodban keresztet vet . Jézus Krisztus fenn

Teljes bejegyzés »
Versek
Bernie Moonrise

Vakremény

Vakremény pihen a csillagos égen, Túl messze szállt az álom nékem. Karomba zártam szemeid menedékét, S a lelkemben hordom mosolyod emlékét. Könnyeimet csípősre fújta már

Teljes bejegyzés »

Elveszni a pillanatban

Oly drága a múló idő, oly gyorsan telik, Arra kell járnom, amerre az időt lassabban vetik. A rohanás elrabolja a pillanat varázsát, S elhozza a

Teljes bejegyzés »
Prózák
Veress Zita

Infaust

A műanyag széket odahúzta az üvegfal elé, leült, és csendben figyelte az EKG rajzolta vonalat a monitoron. A lány finom vonásait csövek és ragtapasz takarta,

Teljes bejegyzés »

Pacifista szellem

  Ne tévesszen meg a csendes, kimért jellem, Ez csak egy tudatosan használt, szép jelmez. Sajnos jelmezt viselek, mert ez védelmez, Nem engedi a lelkemet

Teljes bejegyzés »