Üres poharak alatt sorsolnak felettem, mint kiszáradt antiloptetem, a semmibe foszlok. Fanyar szagú sötét csarnokok hideg kamráinál, a csend reményt sikál. Bosszúra éhező kielégületlenség, mely...

A haldokló városka mélyéből kúszott az utcák kopott falai közé az áthatolhatatlan ködsötét. Foghíjas közvilágítás nyomasztotta tér mocskos padjai alá, a hideg szél rothadó faleveleket...

Az úton virrasztó idegenek, mosolyukon a megkérgült idő, egy szelíd senki felé intenek, vérükben lágy filléres gondűző. Foszlott remények szárnyatlan sora, arcukon sűrűsödik a sötét,...

  A jelen szeleteit, ragacsos magányom árnya nyomja, puha csontokból tákolt illúzió lett, az abszolút létező kapuja. Égre nyíló kéményeken át, hallgattam az Isten szavát,...

A kétségbeesett tömör moraj, mely a mindennapokban itt vigad, huss eltűnik, szempillantás alatt. Megszakad a mélybe nyúló vad fájdalom, hisz’ hűs ajkad érzem ruhátlan vállamon....

A sziklák magányában konok szél zúg, koptatja az érvényét vesztett jelent, vas falakon kedves havasigyopár szirma gyúl, fájdalmat nyög a közöny kint, és idebent. Fáradt...

Halottak napja elé Hogy szerettük őket… Csókot osztogató ajkuk helyén, most a végtelen szunnyad, álmokat kergető tekintetükre csillagpor ül, sóhajuk elhalt, fájó emlékükre bús csokrunk...

  Néhány csendes órára gondolok, melyekkel megjutalmaztál, pár hangtalan bongó időségre, kék tompa élű ablakodnál. Lelkembe símúló dallamodat, mely a mélyemben remeg, csak a világperemére...

Az utolsó fejezetet magamnak írom, hogy bölcs tanítómtól okuljak. Mint a távolban meghúzódó ősi rom, vagyok hátukra borult falak, szörcsögő búvópatak medrén alvó szikla, száz...

A Pentezug felett heverésző fellegből srégen esik, elmordult a táj, amott néhány kenderike civakszik, leszáradt a napraforgó szár. A sovány meszes tarlón bukdácsol a magány,...