Nagyon értékes és olvasmányos írást hoztál elénk. Szomorú, hogy egy irodalmi oldalon ennyire „nem érdekeljük egymást”. Mit várhatunk akkor a világtól? Feltesszük a saját írásaink és annyi! Pedig mennyi mindent lehet tanulni másoktól. Akár ilyen értékes alkotásból, akár a szerelem, vagy a természet örömét kifejezőből, visszaemlékezésekből, történetekből és történésekből. Minden esetre örülök, hogy olvashattam.
Nincs semmi gond. Örülök, hogy tisztáztad. Ugyanis az én művemben valóban van erőszak, melyet nem azért tettem bele, mert szeretem, hanem azért, mert ilyen is van a világban, sőt! Viszont az írásom lényege mégiscsak a szeretet és a megbocsátás.
Jópofa kis versikét tettél fel. Én még nem találkoztam olyan férfivel, aki félt volna a feleségétől. Sokkal inkább hallottam olyanokról, akik kaptak egy pofont, ha kérdőre merték vonni a „drága” uracskájukat a kimaradás és a részegség miatt.
Nálunk vidéken az én kislány, fiatal lányka koromban az volt a mondás, hogy az asszonynak nagy köténye van, amivel eltakarja a dolgokat.
Mondjuk már a felnőtt koromban ez némileg változott, bár azok tudtak megmaradni egymás mellett, ahol az asszony alkalmazkodni tudott, nem seprűvel, hanem meleg étellel várta haza a kicsapongó urát.
Az agresszió semmilyen formáját nem szeretem. Megítélésem szerint ez egy szép írás, mármint „A lelkiismeret”, példamutató, emberséges, fentartva, hogy Neked lehet erről más a véleményed. Bár, amít nem olvastál, ahhoz nem is tudsz érdemben hozzá szólni. Bűn, bűnhődés, bűnbánat örök emberi téma. Egyébként a szatíra a kedvenc műfajom, viszont azt kevesen értik és még kevesebben szeretik. Akik viszont igen, azoknak szintén az a véleményük, hogy ez az én profilom.
Én is, bár ez nálam nem választás kérdése. Ami a vers mellé írt életkort jelenti, az valóban dícsérendő, különösen, ha ezzel annak a korosztálynak akarsz üzenni, aki most annyi idős, mint Te voltál, mikor a soraid írtad. Én ezt azért nem teszem, mert a novelláim többsége nem rólam szól. Ami nem azt jelenti, hogy semmi közöm hozzá, csak úgy kipattant a fejemből, hanem azt hogy különböző mozaikokból állnak össze, melyet a saját érzésvilágomon keresztül közvetítek. Ilyen a legutoljára feltett „A lelkiismeret” című írásom is, ami egyáltalán nem az én életemről szól. Hallottam a háborúról, néznünk kellett háborús filmeket, ráadásul több helyen, még a szomszédunkban is háború dúl. Ezekről sok mindent lehetett hallani, erőszak, annak minden formájában és a háború „leple” alatt azok az emberek, akik béke idején az igazságszolgáltatástól tartva, nem tettek meg dolgokat, büntetlenül megteszik. Hallottam bizonyságtételeket, amikor valaki hívőként olyan dolgot is meg tudott bocsátani, amit korábban el se tudott volna képzelni. Olvastam olyan levelet – valós személy tollából – aki egész életében durva, goromba volt, a gyermekeit intézetbe adta, a feleségét az őrületbe kergette és a halála előtt mindezt meglátta, megbánta és azt írta, hogy nem tud meghalni addig, amíg ezt nem vallhatta meg, és ha lehet, akkor kéri, hogy bocsássanak meg neki, mert helyrehozni már nem tud semmit. Tehát ez az utoljára feltett novellám ezekből állt össze. Amit pedig magamról írok, pl. édesanyám iránti szeretetről, az nem korfüggő, az most is így van, hogy már nincs közöttünk. A szatíráim is ilyenek, most is ugyanazt gondolom azokról a dolgokról, mint amikor megírtam, vagyis kortalanok.
„Vágyom a benned rejlő
őszinte valót.
Saját valóságod
szavakkal kiszakadó
szabad záporát,
amint megszólalsz…”
Kedves Zoé!
Igen, az őszinte valót vágyjuk, helyette sokszor hamisságot, hazugságot kapunk és olyankor nem érdemes megnyilnunk, nem érdemes egy szót se szólnunk.
Tetszéssel olvastam gondolatébresztő soraid.
Szeretettel: Rita
Kedves Ágnes!
Nagyon értékes és olvasmányos írást hoztál elénk. Szomorú, hogy egy irodalmi oldalon ennyire „nem érdekeljük egymást”. Mit várhatunk akkor a világtól? Feltesszük a saját írásaink és annyi! Pedig mennyi mindent lehet tanulni másoktól. Akár ilyen értékes alkotásból, akár a szerelem, vagy a természet örömét kifejezőből, visszaemlékezésekből, történetekből és történésekből. Minden esetre örülök, hogy olvashattam.
Szeretettel: Rita
„Naphosszat bejártam a tájat.
Az étkezés igazán várhat.
Koszorút fontam, illatozót.
Körülvett vadregényes bozót.”
Kellemes, kedves soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
„Mert fest a csend. Nem kérdez, nem tanít,
Csak rajtam hagyja remegő nyomát.”
Gyönyörű soraid tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Csodálatosan szép sorokat olvashattam tőled, melyek szíven találtak és a szemembe könnyek gyűltek.
Nagyon nagy szeretettel időztem nálad.
Rita
Kedves Gábor!
Nincs semmi gond. Örülök, hogy tisztáztad. Ugyanis az én művemben valóban van erőszak, melyet nem azért tettem bele, mert szeretem, hanem azért, mert ilyen is van a világban, sőt! Viszont az írásom lényege mégiscsak a szeretet és a megbocsátás.
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
Jópofa kis versikét tettél fel. Én még nem találkoztam olyan férfivel, aki félt volna a feleségétől. Sokkal inkább hallottam olyanokról, akik kaptak egy pofont, ha kérdőre merték vonni a „drága” uracskájukat a kimaradás és a részegség miatt.
Nálunk vidéken az én kislány, fiatal lányka koromban az volt a mondás, hogy az asszonynak nagy köténye van, amivel eltakarja a dolgokat.
Mondjuk már a felnőtt koromban ez némileg változott, bár azok tudtak megmaradni egymás mellett, ahol az asszony alkalmazkodni tudott, nem seprűvel, hanem meleg étellel várta haza a kicsapongó urát.
Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Az agresszió semmilyen formáját nem szeretem. Megítélésem szerint ez egy szép írás, mármint „A lelkiismeret”, példamutató, emberséges, fentartva, hogy Neked lehet erről más a véleményed. Bár, amít nem olvastál, ahhoz nem is tudsz érdemben hozzá szólni. Bűn, bűnhődés, bűnbánat örök emberi téma. Egyébként a szatíra a kedvenc műfajom, viszont azt kevesen értik és még kevesebben szeretik. Akik viszont igen, azoknak szintén az a véleményük, hogy ez az én profilom.
Szeretettel: Rita
„A bánat és a semmi közül én
a bánatot választom”
Én is, bár ez nálam nem választás kérdése. Ami a vers mellé írt életkort jelenti, az valóban dícsérendő, különösen, ha ezzel annak a korosztálynak akarsz üzenni, aki most annyi idős, mint Te voltál, mikor a soraid írtad. Én ezt azért nem teszem, mert a novelláim többsége nem rólam szól. Ami nem azt jelenti, hogy semmi közöm hozzá, csak úgy kipattant a fejemből, hanem azt hogy különböző mozaikokból állnak össze, melyet a saját érzésvilágomon keresztül közvetítek. Ilyen a legutoljára feltett „A lelkiismeret” című írásom is, ami egyáltalán nem az én életemről szól. Hallottam a háborúról, néznünk kellett háborús filmeket, ráadásul több helyen, még a szomszédunkban is háború dúl. Ezekről sok mindent lehetett hallani, erőszak, annak minden formájában és a háború „leple” alatt azok az emberek, akik béke idején az igazságszolgáltatástól tartva, nem tettek meg dolgokat, büntetlenül megteszik. Hallottam bizonyságtételeket, amikor valaki hívőként olyan dolgot is meg tudott bocsátani, amit korábban el se tudott volna képzelni. Olvastam olyan levelet – valós személy tollából – aki egész életében durva, goromba volt, a gyermekeit intézetbe adta, a feleségét az őrületbe kergette és a halála előtt mindezt meglátta, megbánta és azt írta, hogy nem tud meghalni addig, amíg ezt nem vallhatta meg, és ha lehet, akkor kéri, hogy bocsássanak meg neki, mert helyrehozni már nem tud semmit. Tehát ez az utoljára feltett novellám ezekből állt össze. Amit pedig magamról írok, pl. édesanyám iránti szeretetről, az nem korfüggő, az most is így van, hogy már nincs közöttünk. A szatíráim is ilyenek, most is ugyanazt gondolom azokról a dolgokról, mint amikor megírtam, vagyis kortalanok.
A versed most is tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Ricsi!
Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett.
Szeretettel: Rita