Meghatóan szép írás. Bár nem vagyok kutyabarát, azért ellenség sem. Nekem cicám van, aki képes épp így hiányolni engem. Sétálni se kell vele, csendes, nesztelenül jár, nyugodt, békés, igaz már benne van a korban, hiszen tizenhét éve él velem. Megvan mindene, jól választott, igazi, hűséges gazdája vagyok. Már előre félek attól, ha elmegy az örök hazába.
Tetszéssel olvastam ezt is. Nem hiszem, hogy ez az álarc illene hozzád/Önhöz, nem tudom, hogy mi fér bele. A korábbi irodalmi oldalakon tegeztük egymást, de ez nem az a közösség. Itt nincs érdeklődés, mindenki, illetve a többség csak magával törődik. Felteszi a saját írását és ennyi.
Én gyakorta frissitek, mert nem szeretnék hamis képet kelteni magamról. Igyekszem az aktuális képemmel jelen lenni. A koron nincs mit szégyellni, az egy állapot.
Milyen jó lenne, ha két életünk lehetne úgy, hogy emlékeznénk az előzőre és nem követnénk már el azokat a hibákat, amelyekbe belefutottunk. Már tudnánk, hogy kik azok, akik igazán a sírig szerettek bennünket és nem ülnénk fel holmi üres ígéreteknek.
Sajnos nem lehet, ez az egy élet adatott nekünk. Nem olyanok vagyunk mint a virág, mely lehullajtja a magját és tavasszal újra kihajt, vagy mint az évelő növény, hanem emberek vagyunk és halandók,
De ennek ilyen a vége, mégis tetszett Berninek és a kislányának nyilván a dallamossága miatt. Nem gyerekeknek írtam. Bár szoktam nekik is, mesém is megjelent a Nagycsaládosok Országos Szövetségének gondozásában.
Édes vagy Berni, pedig a vége egy kicsit szexi, de tény, hogy a Hémeipesz dallamos. Köszönöm az olvasást és a visszajelzést. Puszi az édes kicsi lánykádnak.
Nagyszerű írás volt, élmény volt olvasni. Igen, én is várom az ősz érkezését, a színes leveleket, a hűvös éjszakákat, a napot, amely már nem éget, hanem kellemesen simogat, a korai sötét pedig az otthonomba hív csábitón.
„emléket is hagytál bennem, ami szebb, mint minden ami volt”.
Így igaz. Van, aki egészen mást jelent számunkra, mint a többi ember, mert őt szerettük szerelemmel.
Szeretettel: Rita
Meghatóan szép írás. Bár nem vagyok kutyabarát, azért ellenség sem. Nekem cicám van, aki képes épp így hiányolni engem. Sétálni se kell vele, csendes, nesztelenül jár, nyugodt, békés, igaz már benne van a korban, hiszen tizenhét éve él velem. Megvan mindene, jól választott, igazi, hűséges gazdája vagyok. Már előre félek attól, ha elmegy az örök hazába.
Szeretettel: Rita
Vagy a Tiszába, én úgy ismerem, hogy virágzik a Tisza, de mindegy is, a lényeg az, hogy örömmel hullnak a semmibe.
Szeretettel: Rita
„Egyszer fent máskor odalent,
Míg andalítóan magával ragad
E bódult vágy, s a csalfa szerelem.”
Ismerős ez az érzés. Kedves Tünde, én is írok, megtisztelő lenne, hogy rámkeresnél úgy, mint én Rád.
Szeretettel: Rita
Tetszéssel olvastam ezt is. Nem hiszem, hogy ez az álarc illene hozzád/Önhöz, nem tudom, hogy mi fér bele. A korábbi irodalmi oldalakon tegeztük egymást, de ez nem az a közösség. Itt nincs érdeklődés, mindenki, illetve a többség csak magával törődik. Felteszi a saját írását és ennyi.
Én gyakorta frissitek, mert nem szeretnék hamis képet kelteni magamról. Igyekszem az aktuális képemmel jelen lenni. A koron nincs mit szégyellni, az egy állapot.
Szeretettel: Rita
Milyen jó lenne, ha két életünk lehetne úgy, hogy emlékeznénk az előzőre és nem követnénk már el azokat a hibákat, amelyekbe belefutottunk. Már tudnánk, hogy kik azok, akik igazán a sírig szerettek bennünket és nem ülnénk fel holmi üres ígéreteknek.
Sajnos nem lehet, ez az egy élet adatott nekünk. Nem olyanok vagyunk mint a virág, mely lehullajtja a magját és tavasszal újra kihajt, vagy mint az évelő növény, hanem emberek vagyunk és halandók,
Szeretettel: Rita
Kedves Tonió!
De ennek ilyen a vége, mégis tetszett Berninek és a kislányának nyilván a dallamossága miatt. Nem gyerekeknek írtam. Bár szoktam nekik is, mesém is megjelent a Nagycsaládosok Országos Szövetségének gondozásában.
Szeretettel: Rita
Köszönöm kedves Berni.
Akkor rendben.