Én sem. Mikor egy párt volt, azért nem, mikor több lett, akkor meg akartam várni, hogy melyik lesz az igazi. Végül is szimpatizáns lettem, de párttag nem.
Megtisztelő lehet titkok őrzőjének lenni. A titkokat nem illik és nem szabad felfedni. Minden embernek van valami titka, de sokuk csupán magában hordozza, mert nincs akivel azt megoszthatja. Édesanyámhoz azért ment szívesen mindenki, mert amit neki elmondott, azt soha nem tudta meg senki. Magával vitte és a titkokat a sír megőrízte. A titok azért titok, mert nem tartozik senkire.
Mikor óvodában dolgoztam, nagyon sok kicsi gyermek mondta el bizalommal a kis titkait, amiket illik elfelejteni, a tenger mélyére vetni.
Egyetértek Veled. Nyilván nem arra kell reagálni, ami nem érint meg, de ha soha-semmi nem érinti meg az alkotó közösség tagjait azokból az írásokból – légyen az próza vagy vers – amit felteszek, akkor mi értelme van? Egyelőre az és annyi, amennyit korábban erről megírtam.
Azt gondoltam, hogy ezek az irodalmi fórumok egyfajta alkotói táborok, ahol megvan az az előny, ami nincs meg egy könyv olvasásakor, hogy az olvasók reagálni tudnak. Egyáltalán érdeklődőek, vagy legalább, ha már ők kerültek az érdeklődés középpontjába, viszonzásként nyitnak a másik felé, hogy megismerjék, ki az, akinek az ő alkotásuk elnyerte a tetszését, vagy jogos-e a kritikai észrevétel, hogy ő hogy ír, az írásai mit tükröznek, stb? Ilyen alapon levehetek egy könyvet a polcról, vagy kölcsönözhetek a könyvtárból, aztán vagy megértem az írót/költőt, vagy nem. Tudom, hogy semmi sem kötelező, nem is arra gondoltam. A Holnap Magazinon, ahol kezdtem, se írt mindenki véleményt, sőt meg se köszönte a hozzászólást, és olyan is volt, aki soha nem olvasott mást, de mégis volt egy aktív közösség, akik figyeltek egymásra. Még közös verset is írtunk, ráadásul nem is egyet. Ilyenkor akár 10-12 személy is részt vett ebben és mindig az határozta meg a témát, aki először írt a kihívóhoz. Nekem ez az abszolút közöny szokatlan. Különösen, hogy egyesek mindig a nagy határtalan szeretetükről, emberségükről, másokra való figyelésükről írnak, miközben ezt a valóságban nem képviselik. Ha senkit sem érdekel, amit írok, akkor egyszerűbb, ha beteszem a fiókba. Milyen közösség az, ahol csak magamra vagyok kíváncsi? Azt gondoltam, hogy „beszélgetünk” egymással, ha nem is százan, de 4-5, esetenként akár több író-olvasó is akad, akik visszajelzik, hogy mi fogta meg őket az adott műben, mivel tudtak azonosulni, vagy mivel nem.
Sokakkal ellentétben nekem számítanak a visszajelzések. Ez olyan, mint a köszönés. Ha nem fogadja sokadszorra se a másik, akkor nem erőtetem a Jó reggelt/napot/estét én sem. Nem vagyunk egyformák, mégis számtalan olyan írást olvastam, amelyek érzéseket váltottak ki belőlem, mely előtt megemeltem a kalapom, melyről úgy éreztem, hogy akár én is írhattam volna, és ilyenkor úgy éreztem, hogy van közöttünk valami, valami érzelmi szál, ami a szülővel, gyermekkel, vagy akár a természet szépségével, erejével összeköt bennünket, de ezek szerint ezt csak én érzem. Többször megkaptam már, hogy ne legyenek, illetve nem lehetnek elvárásaim, de miért ne lehetnének? Ki tilthatja ezt meg nekem? És miért, milyen jogon? Legfeljebb nem veszi figyelembe, magasról tesz rá, így rájövök arra, hogy tőle nem várhatok semmit sem, a nélkül is, hogy ezt valaki fontosnak tartaná az orrom alá dörgölni.
Nos, nekem vannak elvárásaim. Ez vagyok én. Engem se lehet direktben alakítani, formálni. Indirekt módon azonban igen. Jó néven veszem az értő kritikai megnyilvánulásokat, mert azokból tanulni lehet. Öröm tölti el a szívem, ha valakit megérintettek a soraim, egyedül a közönyt, a negligálást nem tudom elfogadni, különösen ilyen mértékben nem. Ehhez nekem ugyanúgy jogom van, mint másnak a közönyhöz, közömbösséghez. Mivel Árpád és Adrienn sok lehetőséget ad, udvarias, mindig mindenre válaszol, nos miattuk és Zoé, valamint Te miattad teszek fel írásokat. Toniónak – Izsó Antal – többször van problémája a géppel, ha jelen van, ő is olvas és hozzá is szól. Ennyi, vagyis összesen 3 személy van, akivel egyfajta kölcsönösség alakult ki.
Szerencsés ember az, aki mindig tudja, hogy melyik a jó oldal.
Szeretettel: Rita
Talán valamennyi rajtunk is múlik, legalábbis nekem az a véleményem.
Szeretettel: Rita
Én sem. Mikor egy párt volt, azért nem, mikor több lett, akkor meg akartam várni, hogy melyik lesz az igazi. Végül is szimpatizáns lettem, de párttag nem.
Szeretettel: Rita
„Emberek, parányi hősökként küzdenek.”
Igen, messziről valóban megélhetjük, hogy mennyire parányiak vagyunk, akárcsak a létünk.
Szeretettel: Rita
„Kiváncsi ébredés, talán ez a szerepem.
Boldognak tudni, akit nagyon szeretek!”
Szerethető, szép gondolat.
Szeretettel: Rita
„Olyan szép ez a mai nap!
És olyan jó, hogy a gazdival vagyok…”
Bizony, a kutyusnak nagyon sokat számít a gazdija közelsége, szeretete.
Szeretettel olvastam és hallgatam a megzénésített versed.
Rita
Kedves Tonió!
Megtisztelő lehet titkok őrzőjének lenni. A titkokat nem illik és nem szabad felfedni. Minden embernek van valami titka, de sokuk csupán magában hordozza, mert nincs akivel azt megoszthatja. Édesanyámhoz azért ment szívesen mindenki, mert amit neki elmondott, azt soha nem tudta meg senki. Magával vitte és a titkokat a sír megőrízte. A titok azért titok, mert nem tartozik senkire.
Mikor óvodában dolgoztam, nagyon sok kicsi gyermek mondta el bizalommal a kis titkait, amiket illik elfelejteni, a tenger mélyére vetni.
Örömmel láttam, hogy visszatértél az oldalra.
Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Egyetértek Veled. Nyilván nem arra kell reagálni, ami nem érint meg, de ha soha-semmi nem érinti meg az alkotó közösség tagjait azokból az írásokból – légyen az próza vagy vers – amit felteszek, akkor mi értelme van? Egyelőre az és annyi, amennyit korábban erről megírtam.
Szeretettel: Rita
Szívesen. A játék öröm és fiatalon tart, mert amíg az ember játékos, addig a lelkében öröm van.
Szeretettel: Rita
Kedves Gábor!
Azt gondoltam, hogy ezek az irodalmi fórumok egyfajta alkotói táborok, ahol megvan az az előny, ami nincs meg egy könyv olvasásakor, hogy az olvasók reagálni tudnak. Egyáltalán érdeklődőek, vagy legalább, ha már ők kerültek az érdeklődés középpontjába, viszonzásként nyitnak a másik felé, hogy megismerjék, ki az, akinek az ő alkotásuk elnyerte a tetszését, vagy jogos-e a kritikai észrevétel, hogy ő hogy ír, az írásai mit tükröznek, stb? Ilyen alapon levehetek egy könyvet a polcról, vagy kölcsönözhetek a könyvtárból, aztán vagy megértem az írót/költőt, vagy nem. Tudom, hogy semmi sem kötelező, nem is arra gondoltam. A Holnap Magazinon, ahol kezdtem, se írt mindenki véleményt, sőt meg se köszönte a hozzászólást, és olyan is volt, aki soha nem olvasott mást, de mégis volt egy aktív közösség, akik figyeltek egymásra. Még közös verset is írtunk, ráadásul nem is egyet. Ilyenkor akár 10-12 személy is részt vett ebben és mindig az határozta meg a témát, aki először írt a kihívóhoz. Nekem ez az abszolút közöny szokatlan. Különösen, hogy egyesek mindig a nagy határtalan szeretetükről, emberségükről, másokra való figyelésükről írnak, miközben ezt a valóságban nem képviselik. Ha senkit sem érdekel, amit írok, akkor egyszerűbb, ha beteszem a fiókba. Milyen közösség az, ahol csak magamra vagyok kíváncsi? Azt gondoltam, hogy „beszélgetünk” egymással, ha nem is százan, de 4-5, esetenként akár több író-olvasó is akad, akik visszajelzik, hogy mi fogta meg őket az adott műben, mivel tudtak azonosulni, vagy mivel nem.
Sokakkal ellentétben nekem számítanak a visszajelzések. Ez olyan, mint a köszönés. Ha nem fogadja sokadszorra se a másik, akkor nem erőtetem a Jó reggelt/napot/estét én sem. Nem vagyunk egyformák, mégis számtalan olyan írást olvastam, amelyek érzéseket váltottak ki belőlem, mely előtt megemeltem a kalapom, melyről úgy éreztem, hogy akár én is írhattam volna, és ilyenkor úgy éreztem, hogy van közöttünk valami, valami érzelmi szál, ami a szülővel, gyermekkel, vagy akár a természet szépségével, erejével összeköt bennünket, de ezek szerint ezt csak én érzem. Többször megkaptam már, hogy ne legyenek, illetve nem lehetnek elvárásaim, de miért ne lehetnének? Ki tilthatja ezt meg nekem? És miért, milyen jogon? Legfeljebb nem veszi figyelembe, magasról tesz rá, így rájövök arra, hogy tőle nem várhatok semmit sem, a nélkül is, hogy ezt valaki fontosnak tartaná az orrom alá dörgölni.
Nos, nekem vannak elvárásaim. Ez vagyok én. Engem se lehet direktben alakítani, formálni. Indirekt módon azonban igen. Jó néven veszem az értő kritikai megnyilvánulásokat, mert azokból tanulni lehet. Öröm tölti el a szívem, ha valakit megérintettek a soraim, egyedül a közönyt, a negligálást nem tudom elfogadni, különösen ilyen mértékben nem. Ehhez nekem ugyanúgy jogom van, mint másnak a közönyhöz, közömbösséghez. Mivel Árpád és Adrienn sok lehetőséget ad, udvarias, mindig mindenre válaszol, nos miattuk és Zoé, valamint Te miattad teszek fel írásokat. Toniónak – Izsó Antal – többször van problémája a géppel, ha jelen van, ő is olvas és hozzá is szól. Ennyi, vagyis összesen 3 személy van, akivel egyfajta kölcsönösség alakult ki.
Szeretettel: Rita