Elfelejtettük, hogyan kell élni Elfelejtettük, miben kell hinni. Elfelejtettük, mi is a végzet. Mire rájöttünk, a szívünkkel is végzett. Csak pár év volt, ami eltelt,
Fent, a sivár észak csúcsán, Vár áll, szürkén, vadon, csúnyán. Ablakából hold sarlója Fényét veti le a porba. Fényét furcsa árnyak nézik, Körül állják, úgy
Ha vissza jönnél, asztalhoz ülhetnénk, talán egy palack bort ketten, együtt felüthetnénk. Beszélgetnénk míg az éj elkezd öregedni, s emlékezve bíztatnánk egymást felejteni. Ha visszajönnél,
Nagyanyáink gyanították, hogy mi mindent elfelejtünk! Görbe botra támaszkodva könyörgött tekintetük, de mi, csak tovább mentünk. És most nagyváros van a faluban. Étel csak
Amikor fiatal még az emlékezet, ott van mindig veled, megtoldja csendedet. Rendre előhívja, ami lakik benned, felidézi a ma, s tegnap történteket. Azt, mikor anyukád
Csak azt feledném, azt az éjszakát! Áldott felejtés szárnya alá vegye a szél vágyaim kielégült sóhaját. Szájam zugában még ott csorog, édes a méz.
