Nem volt még elég?
Mikor unod meg rabló életmódod? Hagyd abba, mert senki nem szeret. Ne vidd magaddal barátaink lelkét, simogasd inkább csak a tiédet. Kegyetlen vagy, viszel apát
Czomba Zoltán
2026.04.08.
2 hozzászólás
Mikor unod meg rabló életmódod? Hagyd abba, mert senki nem szeret. Ne vidd magaddal barátaink lelkét, simogasd inkább csak a tiédet. Kegyetlen vagy, viszel apát
Éjszakába burkolózott zöld szemed, nem látom többé halvány csillogását. Gyarapodott az ég egy új lélekkel: – Hallod a szeretteid zokogását? Futottak köztünk sötét viharfelhők, szavak
Rózsa nyílik a parton, folyót díszíti tükörképe, Nem az övé, a múlandó világ süvítő szele. Mely fújja ide-oda, gyökerét kitépni nem tudja, Mert nem e
Vár egy másik világ… Vár egy másik világ… Lassan indulok… A földi létnek, most hátat fordítok. Ne sírj miattam! A béke, mi vár.
Habos felhők ölén ül a Nap, és ábrándosan néz szerte-körbe, Sárga kalapos sugarával szélvészként iramlik le a völgybe. Benne rezdül az édes tavasz, erdő mélyén
nyíló rózsád szirma könnyű csókom súlya alatt megremeg, nyelvem nyomvonala serkent rajta sűrű harmatcseppeket, pőre vágyam csőre töltve lágyan ágyásodba engeded, halálos méreg vagy, ha
Sisa Richárd: Kopogó cipők a hóban A táj puha csendjét kettő alak zúzta szét. Egy fiú és egy lány lépkedett egymás mellett, miközben lábaik a fehér hó dunyháján nyomokat hagytak. . Mindenki
A halál gondolata felmerül álmaimban És a jövendő esztendők titka igéz, Hol a történés sejtelme mint a méz a néheket, Úgy vonzza a kérdőjeleket. Mi
Szorosan egymás mellett álló testünk körül megjelent egy hullámzó arany-kék fényfonál. Egyre gyorsabb ütemben pulzált, miközben összepréselt minket, mint egy hordó deszkáit az abroncsa. –
Az első éjszaka után minden éjjel meglátogattam. Beléptem az álmaiba, hogy háborgó, feldúlt lelkének megnyugvást adjak. Egyre inkább azt éreztem, hogy egy mély kötelék fűz
Lágy déli szellő simítja végig, idő kezével barázdált arcom. Sólyom szemével a hegyek oldalán kivágott erdőket látom. Városok peremén fekete, gomolygó köd figyel, mindenre elszánt
Süket a csend, de a lélek még komponál, a sötétben, nem messze tőle kaszás áll. – Állj meg Halál! Ne oltsd ki te a lángomat,
Varázslónő 5/2: Az Álmok őrzője Egy napsütötte homokos tengerparton találtam magam. Vidám nevetgélést hallottam a közelből. – Még egy koktélt? – Jake hangja incselkedve
Ha meghalok Tűzre tesztek, megégettek, Húsom az ördögnek tessék, Szökő lelkemből majd Ti is esztek, Szememre ne vessék, Hogy irigy! Íme, nesztek. Majd marad Por
A szellem még éjjel tér be hozzám. Mint merő homály és titkos sötét, Csak én látom alakját, én hozzám jő, Ő érti a szavam, én
Kövér izzadtságcseppek gördültek le a homlokomról, hátamon a vászonruha csuromvizes volt, miközben a városi dugóban várakoztam. Pokoli meleg volt. Sohasem fog zöldre váltani a lámpa!
Piros csikó vágtat a halott avarban, utolsókat dobbant a múlandóság fölött. Nyirkos köd telepszik lassan az alkonyatban, s őrködik, mint élő a haldokló fölött. 0
Remegek, levegőért kapkodva Szédülök, s megállás nélkül gondolok a halálra Mi történik velem? Úgy érzem mintha már nem lennék a testemben. A világ körülöttem