Magyarázat nélkül
Élünk-e valaha egy percet is? A jókedv, a mámor, a bor a szép ruhák, egy csoda út, a messze távol ad-e bármit, ami számít? Hajszolva
Veress Zita
2025.05.28.
6 hozzászólás
Élünk-e valaha egy percet is? A jókedv, a mámor, a bor a szép ruhák, egy csoda út, a messze távol ad-e bármit, ami számít? Hajszolva
A siralomház sűrű csendje hasítja szét az éjszakát, mely fonalakra foszlik szét, akár sötétkék szövetkabát. Új testet szab rám tűjével az asztrál-varrónő ma végre, mint
Beszélnek hozzám a hangok, de félek, hogy elhagynak egy nap és mélyen belül nem marad senki, hogy dalokat írjon a sötétben rólam szemérmetlenül, mit nem
Kidőlt a vén gesztenyefa, mi kertünk végén állott, Arcán a cseppfolyós idő ráncos kéreggé szilárdult. Láthatatlan vasfogak közt őszbe hajló koronáját Természetes reakciók módszeresen korrodálták
A ragadós vér megduzzadt és őrjöngő folyóként árasztotta el a feldúlt szántóföldeket, ahol egymást ölték az emberek. A háború tomboló viharként robbant ki, a katonák
Pcsolinszky Kitty Délibáb Lángoló kandallónál vacogva, sőt dermedten ülök. Szendergek, hallgatom, szerintük folyton mindent s mindenkit gyűlölök. A szégyenek mellett éhezve keltem! És
Hideg földben tartom testem Éled már a deres tetem, Koporsóm falát ujjal festem Gyermeki napfényt kerestetem Féreggé leszek, hogy kiűzzem a férget Mocsokban vergődök
szürke hamu lepte, elfeledett álmok kopott fényükben múló lélekszilánkok homokórába dermedt, végtelen évek áramlanak tova az időtlenségben… sötétlő mélységéből tükröt tart a lét elmosódott arcokon
Csendben állunk, fejünk hajtva, Emléketek’ szívünk tartja. Neveteket őrizgetjük, lelkünk mélyén még ölelgetjük. Réges-rég mind együtt mentünk, nevettünk és álmot szőttünk. Most az emlék fonja
Az elhunytak lelkei libasorban járultak a hófehér helyiség közepén álló hatalmas, antik íróasztal elé, melynél egy nagydarab, hosszú szakállú, vajszínű inget viselő férfiú ült. Ez
Eljött a reggel, s te itt vagy velem, Tán alszol még, fejed a párnán, Tükröm lélegzetedtől párás. Féltve őrizlek, mint drága kincset. Hajad illata betölti
Vérzik a szívem, hiányzol nagyon, Remélem viszontlátlak egy szép napon! Könnyes a szemem, mikor rád gondolok, Néha úgy érzem megbolondulok! Összetört a szívem ezer darabra,
Fájdalom minden perc, hogy nem vagy már velem Fájdalom minden perc, mit nem élhetek meg veled! Búcsú nélkül hagytad el ezt a világot Sírodra lányaid
Mosolygó felhő Emma ismét bement a kórházba meglátogatni beteg sógornőjét. Hogy segítsen neki megtalálni az utat, amely egyetlen fiának az apjához, Klári egykori nagy
Majd nem perelek, ha elmegyek. Nincs mit tenni, hát beleegyezek. Cinkos mosolyom, ha kedvelik az égiek, adnak pár napot, hogy búcsút inthessek. Ha egyszer meghalok,
Kristály élénk jókedvvel lépett a jól ismert erdei ösvényre. Mindig is kedvelte az őszt. A szikrázó napsütés és a hűvöség tökéletes elegye. Ahogy a fáradt
Milyen csodálatos is a tavasz! A meleg február hamar felébresztett, és virágzásra sarkallt, azonban a március olyan zord volt, hogy minden szirmomat lefagyasztotta. Kis híján
Az ellenség, ki elől régóta Futok már… utolér, s betemet. Tudom, kevés nap maradt már, S lezárhatom történetemet. Mit kellene még mondanom? Vagy meg