Elsüllyedt Európa

(Kosztolányit olvasva)

Friss pizsamában
Csönd lefürösztve
Mondhatnám tisztán
Immár kész a leltár
Cigarettám is elfüstölt
Borom megittam
Gondolat simítja
Homlokom a békéről
Annyi háború után
A kertben nagy fák
Nőnek néha szél
Simítja zöld lombjuk
A vihar elvonult
Felszálló pára ér
Szememig nem
Siratom a múltat
Kitettem a világtérképet
Szobámba ha még
Eljutok néhány helyre
Azt mondom az
Utas nem csak befelé él
Van még néhány hely
A lélek rejtelmeinél
Sokarcú népek a városok
Úgy virágzanak a vidék
Tetején mint kultúrnövények
A hasznos terményen
Európa él
S benne országom
Magyarhon
Ezeréves harcaid
Leharcoltad s él
Benned a cél
Egy vagy nemzeteink
Között nem nagy
De nem kicsiny
S Mária rád mosolyog…

Fenes Tibor
Author: Fenes Tibor

Fenes Tibor az Irodalmi Rádió szerzője. Ezt írták rólam, meg egy kicsit én is: 1969-ben Salgótarjánban született, négy évig tanult az egri tanárképző főiskolán, majd Budapestre költözött, és azóta is a fővárosban él. Időközben elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar és történelem szakát is. Fenes Tibor életében együtt jár az irodalom és a zene: a Nulladik Változat zenekar frontembereként hétalbumnyi szöveget szerzett, ám (az ő megfogalmazásában) maradt egy vonulata az írásainak, amire mondható: ezek versek, s elkezdte őket Fordítások semmiből cím alatt összerendezni. A negyedik ikszbe lépve azt vallja, hogy „elkezdünk megokosodni, és lázadó költőkből önmagunkat dokumentáló prózaírók leszünk, meg egy kicsit büszkék is vagyunk, hogy életben maradtunk, és megmagyarázhatjuk a világot”. Ennek lenyomatát az Álom-forgató-könyvek című pszichonovellás-kollekciója tartalmazza. Jó ideje publikál A Pad folyóiratban, az Irodalmi Rádió munkatársa is, és számos felolvasói performance nélkülözhetetlen szereplője. NET-formátumban olvasható-nézhető az F. kapitány lenn a téren c. novella képes változata is (Huczek Zoltán képeivel). Ahogy fogalmaz: „Az írás problémáját inkább én szeretném megoldani, semmint hogy az oldjon meg engem!” Bemutatkozása és művei előző weboldalunkon: https://www.irodalmiradio.hu/fenestibor.html

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Torokfájás és Láz

Torokfájás és Láz   Május nevet, s a fák virágba Borulnak künn, a napsugárba. De bennem láz ég, csendes kín, S a torkom sajdul, mint

Teljes bejegyzés »

Belső utazás

A Szent Föld titkos kertjében állok Szerető szívem belső templomában a Teremtő fényében várok. A Jóistentől szabad akaratot, szeretetet kaptam, a boldogság vízesése gyengéden átfolyik

Teljes bejegyzés »

Szerintem (szatíra)

– Mit szólsz Kökörcsin írásához? – Melyikhez? – A legutóbbihoz. Szerintem nem rossz, de én a „hogy” szó helyett, a „ha” szót tettem volna be.

Teljes bejegyzés »

Emberöltő | Széphegyi Patrik

A siralomház sűrű csendje hasítja szét az éjszakát, mely fonalakra foszlik szét, akár sötétkék szövetkabát. Új testet szab rám tűjével az asztrál-varrónő ma végre, mint

Teljes bejegyzés »