Művészportré Szentpéterszegi Rózával

Művészportré sorozatunk következő vendége Szentpéterszegi Róza, az Irodalmi Rádió egyik kecskeméti szerzője. A hangfelvételt 2016 nyarán készítettük Miskolcon. Műsorvezető: Zsoldos Árpád, előadó: Kocsisné Heiler Éva.
Cikkünkben további információk olvashatók a szerzőről, de megtekinthetők köteteinek borítói, fényképek alkotónk életéből, valamint elolvasható egy válogatás is a műsorban felolvasott alkotásokból.

Budapesten születtem 1940-ben, de falun nőttem fel, Szentpéterszegen, mely Berettyóújfalu és Hencida között található a Berettyó partján. A betűvetést itt kezdtem tanulni a templom melletti egyik iskolában, harmadik osztályos koromig jártam ide. Nagyon szép gyermekkorra emlékszem. Innen sodorta a családot az élet az ötvenes évektől a Duna-Tisza közé Kecskemétre, a futóhomok felé, aminek már sok évtizede.

A Mezőgazdasági Technikumot Kiskunhalason végeztem, és a szakmámban két évig dolgoztam vidéken. Édesanyám betegsége miatt Kecskeméten kellett elhelyezkednem, így a Hadkiegészítő Parancsnokságon, mint nyilvántartó, majd előadó, főelőadó, végül aloszályvezető kinevezést kaptam, mindvégig polgárialkalmazottként.

Különböző szaktanfolyamokat végeztem, és mint ahogyan abban az időben sokan mások is, elvégeztem a Marxista esti egyetem szakosító tagozatát is. Politikai szociológiából szereztem képesítést, ami már a rendszerváltást követően nem adott diplomát, mint a megelőző évtizedekben.
1962-ben férjhez mentem. A családomat szeretettel vettem körül, ők is ezt teszik. Az egyik lányom tanár, a másik pénzügyasszisztens. A házasságom nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, így 22 év után elváltunk. A két lányom házasságkötésükig éltek velem. Házasságaikból unokáim születtek, az egyik közgazdász, a másik szakmunkás, ketten még tanulnak.

Fiatalkori verseimből kevés maradt meg, ám nyugdíjba vonulásom után, mikor már a munkahelyi gondok nem kötöttek le, és a lányaim képesítésüknek megfelelően dolgoztak, nyugodtabb idő köszöntött rám. Akkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással.
Az első könyvemmel, mely un. Novellás regény, a falumnak kívántam tisztelegni, ugyanis írásaimban a falum nevét bátorkodtam felvenni, így lettem Szentpéterszegi Róza. Az írás ma már sokat jelent nekem, úgy mondanám, hogy a gondolatok kényszerítenek éjjel-nappal, és csak akkor nyugszom meg, ha leírom, akárcsak röviden is. Főbb műveim kéziratai a szekrényemben kiadóra várnak, de reménykedem, hogy egyszer sikerül, és nem saját magánkiadást érnek csak meg.

Elismeréseim:

Petőfi Sándor Szavalóverseny Különdíj 2006
Karácsonyi Pályázat Emléklap kimagasló teljesítményért 2007
Szent Imre herceg születésének évf. vetélkedő sikeres szereplésért 2007
Kláris Nívódíj 2012
A toll és Ecset Alapítvány Emléklapja 2015
Oklevél a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körében végzett munkáért 2015

Válogatás Szentpéterszegi Róza köteteiből és a műsorban is elhangzó alkotásaiból:

Hazafelé

Hallgatag ezüstbe borult az este,
az utat világítja az ablakok fénye.
Aki elment messze, lehet, visszavágyik,
esténként emlékek özönével játszik.

Siratja út menti sok-sok szúrós bogáncs,
nagyanyja sütötte finom, foszlós kalács,
rétek nyíló színes, illatos virága,
öregtemplom tornya, a harang búgása.

Nem mehet örökre a nagy idegenbe,
tépett szívvel élni az ismeretlenben.
Messzeségben lassan elbúvik már a táj,
az elmenő mégis mindig hazatalál.

Kényszerű szórakozás
Szórakozás ez, vagy gyötör a kényszer,
mikor írnom kell, és tollat ragadok?
Őrült gondolattól nyugtalan vagyok,
ha papírra vetem, könnyebb lesz szívem.
Érted már, drága jó gyermekem?

A háló
A család, mint védőháló
átöleli a gyermeket,
de van, mikor ez kevés lehet.

Sárga ruhácska
Fodros ruhácska, mint sárga kikirics,
az én madaram a legszebb drága kincs.
Szalad elém, könnyedén felkapom,
az élet gyönyörű, ilyenkor gondolom.

Unoka
Futott felém kezét tárva,
én vagyok a nagyikája.
Szívem telik boldogsággal,
együtt vagyok a családdal.

Boldogságom
Aludj, kedves, csendesen karomban,
álmod vigyázom minden pillanatban.
Boldog vagyok, hogy szinte fáj,
Kivirult, káprázat e világ.

Kicsikém
Barackvirág jut eszembe, ha rád nézek,
leheletfinom szirmait testednek vélem.
Észlelem arcodon a gyenge pír színét,
ilyen szépséget nem gyártott még az ég.

Gesztenye

Beköszönt a hideg minden évben,
gesztenyesütő jelen a téren,
felállítja sátrát a főhelyen,
látod őt, bárhonnan is érkezel.

Illata már messziről hívogat,
kényszert érzel, és megadod magadat.
Próbálod bontani, de olyan forró,
kezedet süti, és nem is olcsó.

El kellene dobni, így gondolkozol,
azért mégiscsak próbálkozol,
kezed fújod, vagy a gesztenyét,
mohón fogtál hozzá, ennyi elég.

Kibomlik végre nehéz munkával,
gyorsan kiveszed égett ujjaddal,
büszke vagy, legyőzted a tüzet,
igaz, ez csak a képzelet,
de néked mégis fontos ez,
természet felett hatalmad látod,
győztél, megnyerted a világot.

Itt maradok

Itt vagyok én, mindig itt vagyok,
nincs szó, mi elmozdíthat innét,
nincs kő, amitől futó lennék,
én itt vagyok, mindig itt vagyok.

Nincs kevély, mi innen vonzana,
vagy vágyam, mely bátorítana.
Szoborként állom még a sarat,
nincs hatalom, mely megmozdítana.

Nem mentem, pedig hívtak többen,
a szülőföldem nem hagytam el.
Itt élek, itt temetnek, ha kell,
egy hazám van, több nem érdekel.

Itt vagyok én, itt leszek mindig,
ha a Föld áll, s nem forog tovább,
a mézillatú mezők nyomán
én itt vagyok, végig maradok.

Kiáltó fájdalom

Hova lett a nyugalom,
a bűn lett a hatalom.
Megfordult mára a világ,
behúzódunk, jobb a magány.

Hiába mondunk már imát,
szörnyek özöne zúdul ránk,
emberi roncsok szanaszét,
ez már nem az igazi lét.

Megszűnt, mi embert emberré teszi,
a nyomor a testét égeti.
A fájó kiáltást ki hallja meg?
Gyilkoló erő sírást fakaszt,
nyugalmat semmi nem ad.

Vágyódásom

mikor még gyermek voltam
drágakövekhez vonzódtam
rubin gyémánt és smaragd
később aztán ez elmaradt
nem kaptam ilyen köveket
akkoriban nem lehetett
de gyűjtöttem üvegdarabot
Napnál szépen ragyogott

mikor aztán felnőtt lettem
húsz év után
férjhez mentem
a drágaköveket feledtem
mert lettek élő gyémántjaim
boldoggá tették napjaim
szemük ragyog mint drágakő
sugárzó fény életemnek
ettől nem kívánok szebbet

Mutasd arcodat

milyen az arcod Istenem
mondd milyennek képzelhetem
szelíd komor vagy egyik sem
akkor mégis hogyan legyen
hol így hol úgy ahogy épp kell
meglehet hogy mi döntjük el
mutasd meg végre arcodat
nekem a jóságosat mutasd
ez döntheti el sorsomat
így választhatok csak utat
sötét komor volt már elég
én nyílt lapokkal játszanék
a játékot hasonlatként mondom
az élet tudom igen komoly
egy döntés felforgat mindent
és ha nem bizonyul jónak
utána mi lesz velem holnap
vagy nem egy csapásra változik
hosszú folyamat míg megérik
mint gyümölcs a fa tetején
úgy alakulok át majd én
mi lesz ha nem bírom sokáig
s elvész neked is türelmed
mint ahogy elvész nekem is
büntetni fogsz azt nem teheted
hol lenne akkor jóságod
nyugodt kegyes megbocsátásod
tele vagyok lásd kérdésekkel
valamerre pedig lépni kell
nyújtsd kezed vagy én tegyem
és ha nem alakul még hitem
arrafelé ahol te vagy
kérlek mutasd meg arcodat

Ráadás

2012-ben már egyszer volt vendégünk Szentpéterszegi Róza. Az akkori beszélgetés és egyik eposza, a Vértanúk meghallgatható itt Pintér Lilla előadásában: