TŰZZEL NE JÁTSSZ
ALLEG/L/ÓRIA
Fakardodat dugd végre hüvelybe,
válogassál játékok közt, keress:
jól áll neked kisvasút s a labda;
ne gondolj hát folyton csak a harcra!
Öldökölni rendkívül unalmas.
Nehogy úgy járj, mint egykor elődöd,
bár ő keresztényeket üldözött.
Kellemetlen embereket rendre,
maga mellől sorban eltetette;
kocsiversenyt egyedül megnyerte.
Agyad nem jár csakis a harcokon.
Nőj ki végre hát a gyermekkorból.
Sanszod raktad nyerőnek vélt lapra.
Lásd be egyszer, ekképpen folytatva,
elsöpör a tömegnek haragja.
Fogadd el, e meccset elvesztetted.
Többség szándéka előtt hajts fejet!
Tedd le kardod, emelj olajágat!
Nyisd ki szemed, meg kellene, lássad,
az emberek béke után vágynak!
Tudom, mindig győzelemről álmodsz,
magad alá gyűrni a világot.
Vedd már észre, ovis évnek vége,
nincs itt ellen, csak te annak nézed.
Tűzzel ne játssz, mert körmödre éghet!
Budapest, 2017. április 10.
- Moravetz Edith
Author: B. Moravetz Edith
B. Moravetz Edith az Irodalmi Rádió szerzője. 1945. március 4-én születtem Grazban. A világháború végén szüleimmel visszatértem Erdélybe, Besztercére. Itt nevelkedtem csodás környezetben, három öcsémmel, szerény körülmények között, de szerető családi körben. Édesapánk tragikus hirtelenséggel fiatalon meghalt, ekkor Édesanyánk úgy döntött, hogy repatriálását kéri gyermekeivel nagyszüleinkhez. Így kerültem érettségi után Budapestre, ahol 21 évesen férjhez mentem, három csodálatos leányom született. Boldogságomnak tizenkilenc év után válásom vetett véget. Ezután gyermekeimet egyedül neveltem. 1991-ben újra remény költözött szívembe, ekkor kötöttük össze második férjemmel életünket. Egymás megbecsülésében, szeretetben örülünk tizenkét unokánknak, és három dédunokánknak. 1985-ben kezdtem írni visszaemlékezéseimet, prózában. „Miért” címmel 70. születésnapomra magánkiadásban jelentettem meg, szűk családi és baráti körnek. 2014-ben elvégeztem a Jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek hatására portrékat rajzoltam; ekkor kezdtem el a versírást is… Szeretek olvasni, szeretem a művészetet, lenyűgöz a természet varázsa. Nem tanultam írni, gondolataim felbukkannak, ki kell írnom magamból lelkem rezdüléseit, le kell írnom gyermekkorom emlékeit, a mesevilágot, melyet Erdély személyesít meg számomra, hadd ismerjék meg azok is, akik még soha nem jártak arra. Vagy elég egy szó, egy mondat, a napfelkelte, a szellő, amint titkokat súg a falevélnek, a gyermek kacaja, két öreg kéz, mely egymásba fonódik, a padon ülő kismama; bennem érzelmeket indít, s addig...
