Szerkesztőségünk 2017. július 8-án rendezte meg „A természet poétája és piktora 2017.” című pályázatának eredményhirdetését Miskolcon, a Majális parkban. A szerkesztőkből, szerzőkből, előadókból és családtagjaikból, barátaikból álló csapat reggel 9-től gyülekezett a természetben:
A rendezvény első programpontja egy másfél órás séta volt a környéken elterülő erdőben, de volt aki a Vadaspark meglátogatását választotta.
A folytatást az ebéd jelentette, ami füstölt csülökkel készült babgulyás volt ízlés szerint csípőspaprikával vagy teljföllel gazdagítva.
Az ebédet elfogyasztva és kényelmesen elhelyezkedve került sor az elkészült Természet 2017. című kiadvány bemutatására, valamint a pályázat eredményhirdetésére, a díjak kiosztására és a sikeresen szerepelt és helyezett alkotások felolvasására.
A pályázat végeredménye:
„A természet piktorai 2017.” címet elnyerték:
Nyul-Donka Balázs: Naplemente és Nyul-Donka Judit: Olvasztó napsütés című munkájukért.
2. helyezett: Paróczai Gabriella: Az erdő szólamai
3. helyezett: Bíró Janka: Szemfüles
A helyezett és a kiadványba beszerkesztett további sikeresen szerepelt képzőművészeti alkotások megtekinthetők ide kattintva: Természet 2017 – képzőművészet eredmény
„A természet poétája 2017.” címet elnyerte:
Török Nándor: Nyári anzix és Séta a kertben című alkotásaiért.
2. helyezett: Bognár Stefánia: Ne hidd
2. helyezett: B. Mester Éva: Ilyenkor születtem
3. helyezett: Havasi Péter: Balaton
A helyezett és a rendezvényen jelenlévő alkotók felolvasott verseit, valamint a sikeresen szerepelt szerzők és munkák teljes listáját ide kattintva olvashatod: Természet 2017 – vers kategória eredmény
„A természet tollnoka 2017.” címet elnyerte:
Császár Viktória: Ébredés című rövidprózájáért.
2. helyezett: Domahidi Klára: Úszásoktatás
3. helyezett: Szabó Ilona Valéria: Az ajándék
3. helyezett: Szűcs Ilona: Tavasz az őszben
A helyezett és a rendezvényen jelenlévő alkotók felolvasott rövidprózáit, valamint a sikeresen szerepelt szerzők és munkák teljes listáját ide kattintva olvashatod: Természet 2017 – próza kategória eredmény
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn
Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.
Egy válasz
Gratulálok a nyerteseknek, további sikereket kívánok!