A nap elhagyta a horizontot. A család már szokás szerint ébren volt. Minden úgy kezdődött, ahogy szokott. Gyors reggeli, gyors pakolás, gyors készülődés. A gyermek nagyon türelmetlen, s ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy szoktak, hamar eltörhet, kiborulhat valami Mióta megváltozott, nem tud viselkedni. Mindent az édesanyjától vár el. Ha ő jelen van nem akarja engedni leülni, csak akkor hagyja „békén” ha állandó mozgásban van. A nagymama ezért, ha tud besegít. Ezen a napon azonban más volt az arca a szokásosnál.
NAGYMAMA: A mai újságban olvastam, hogy a Dunántúlon van egy asszony, aki sérült gyermekeket hoz ki az intézetből, s nagy sikereket ért el a fejlesztésükben.
Az anya szíve nagyot dobbant Hirtelen nem tudott mit kezdeni az információval. Mindig minden lehetőség érdekelte. Bármi, csak hatékony legyen. Akár szakember vagy természetgyógyász, gyógyszer, vagy csodafű, csak segítene már valamit.
Azonnal forogni kezdtek a gondolatai.
Dunántúl, újság, szerkesztőség, utazás, tél, kilométer! De, ha együtt van minden mégis
elindulhatunk.
Igaz nem volt még internet, levelet is csak a postás hozott, de sikerült! Akadtak segítő emberek, elindulhatott az első levél. De nem csak küldve lett, hamarosan válasz is érkezett.
Az a nyolcszáz kilométer télen egy beteg gyermekkel a jobbulás reményében nem is olyan nagy dolog?
ELLA ( a nő, az újságból) Kerüljenek beljebb, beszéljük meg mi a probléma.
ANYA: Ne haragudjon, mi ide nem tudunk bemenni. Talán kinn beszélnénk…
Édes Istenem, ha bemegyünk ide. kő kövön nem marad. Az a rengeteg porcelán, cserepes virág mind az enyészeté lesz. Nincs összesen annyi pénzem, hogy ezt mind megtéríthetném.
ELLA: Jöjjenek bátran, nem lesz semmi baj!
A két szülő egymásra nézet, ugyanarra gondoltak. Az anya még megpróbált magyarázni valamit, de pár pillanat múlva már a kanapén ültek mind a hárman. Igaz csak félfenékkel, ugrásra készen. A Zsolnay porcelán túl drága ahhoz, hogy icka legyen belőle.
ELLA: A fiú itt marad két hétig. Ígérem rá sem fognak ismerni akkorra. Menjenek és pihenjék ki addig magukat.
Porcelán, cserép, pénz, pénz cserép, porcelán!! Neeem! Javulás, gyógyulás, változás!!! Igen!!
*
Lassan teltek a percek, az órák, a napok. Kétségtelen azonban, hogy jött tett a már fogyóban levő fizikai és szellemi energiának.
Ilyen távolságról nem volt még egyszerű embereknek napi kommunikáció, így végig kellett izgulni a teljes két hetet, hol apró reményekkel tápláltan, hol teljes reménytelenségben.
Az anya lassan, bizonytalanul, de leginkább félve az elé táruló látványtól, lenyomta a kilincset és kinyitotta az ajtót. A bámulattól még a szavuk elállt. Még köszönni is elfelejtettek.
A fiú ült egy helyben, Ella pedig ételt készített a tűzhelynél az érkező „vendégeknek”.
Majd lassan és óvatosan körbetekintettek. Minden épen ott volt, mint amikor elmentek napokkal ezelőtt. Se egy törött csésze, se egy letépett virág!!
Mit tud ez a nő, Mi az, amit eddig senki és semmi nem tudott!!??
Az úton hazafelé alig tudtak magukhoz térni. Éjszakákat nem alszanak, napközben alig tudnak megállni, nem hogy leülni. S most , ami történt az kész CSODA.! Hányszor próbálkoztak már hasonlóan ők is, még sem sikerült.
Ella állítja ezekre a gyerekekre jellemző, hogy azokra „kapnak rá”, akik a legtöbbet teszik értük.
Mi lesz, ha hazamegyünk és minden folytatódik ott, ahol, abbahagytuk. Ha nekünk nem ül le, ha továbbra is tép, tör.
Az aggodalom nem volt hiábavaló. Az első otthon töltött pillanattól valóban folytatódott minden úgy, ahogy azelőtt volt. Már az első éjszaka nem aludtak. Állandó mozgásban volt, szétmancsolt mindent, ami a kezébe kerülhetett.
Itt a vég! Nem bírom tovább! Nem bírom. Felesleges volt az összes töredelem. De ott aludt, megült!! Mínusz tíz fok van. Induljunk vissza?? Két szememmel láttam, hogy megcsinálta. Nem ámítás! Ott működött!
ANYA: Elég! Nem fogok újra nyolcszáz kilométert trabantozni ebben az időben csak azért, hogy még egyszer lássam, hogy ott irányítható! Menjen mindenki el a háztól, legalább fél napig ne is jöjjön vissza! Ha Ella meg tudta csinálni, akkor ÉN IS!!
Ez volt az a pillanat, amikor valójában rádöbbent, hogy csak magára számíthat, hogy rajta múlik a változás. Ebben senki és semmi nem segíthet. Annyi lesz, amit megbír csinálni.
Nehezen, szisztematikusan, iszonyú fizikai és szellemi erőbefektetéssel, de elkezdődött.
Author: Buglyó Juliánna
Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz.