Kitartás

Mindenütt csupa zöld növény,

együtt alkot szinte sövényt.

Fa bokorral összefonva,

itt-ott, ahogy a szél hordta.

 

Egyre terebélyesednek,

gallyak hosszan növekednek.

Araszolva behálóznak

minden teret, bezáródnak.

 

Mint, ahogy a pók szövi be,

a sarkot ugyanennyire.

Ellenáll minden időnek,

a vad, tékozló erőnek.

 

Olyan, mint egy kósza álom,

átjárhatatlan világon.

Mélyéből kitör egy virág,

rózsaszín szirmával kiált.

 

Legyőzött mindenkit bízva,

hogy álmát megvalósítsa.

Nem is emlékszik kínokra,

a bozót legszebb színfoltja.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Szerelem

A Hold fényfolyosóján szótlanul állva, Szembe jött velem a titok igazsága. Leomló fátyolként terült el előttem, A vörösen csillogó, aranyló vízszőnyegen.   Lebegő némasággal csodáltam

Teljes bejegyzés »

Ah, ha lajhár lehetnék!

Úgy éreztem, menten lajhárrá változom. Egyre halogattam a házimunkát, vészesen összegyűlt minden. Nem tudtam már hová bújni. Mindenhol az elódázott feladatok leselkedtek rám. Mihez kezdhetnék?

Teljes bejegyzés »

Törékeny

A halál szele megsimított. Bekúszott a kulcslyukon. Szele apró nyomott hagyott. Lelkem egyik leghátsó Szobájában, egy apró polcon. Kinyitott egy ablakot, Melyen kihajolok, És a

Teljes bejegyzés »

Megjelent!

A napokban megkaptam a kiadótól (Novum Publishing) a „Félálom blues” című verseskötetem szerzői példányait. A hozzám közel állók a következő napokban-hetekben megkapják dedikált tiszteletpéldányaikat. A

Teljes bejegyzés »

Örök

Tűz rám a koradéli nap, fényébe merülök. Perzsel, szinte éget, mégis, jó, ahogy itt ülök.   Nem mozdulnak a levelek. Lelkedbe révedek.   Megáll az

Teljes bejegyzés »