Az én társaim és barátaim

Edit Szabó : Az én társaim és barátaim

A kutyák vígan szaladgálnak a falusi udvar tiszta portáján. Sötétbarna és egy fehér – anya és fia -játszanak, néha morognak egymásra. Futkározás a szabadságuk,nincsenek semmivel megkötve.Akárhová mehetnek,kivéve a teraszt, mely virágokkal van tele. Apró kis kerítés,melyet a gazdára való tekintettel tiszteletben tartanak, minden reggel köszöntés helyszíne is egyben.
Gazdájuknak ők a társai a portán,aki ugatásuk minden jelét ismeri – ki jár a kapu előtt,vagy megáll.A szirénák hangját több kilométerről felismerik,jeleznek,nem szeretik ők sem – hiszen valamilyen veszélyt jelenthet. Az anyakutyus házhoz jötte örök emlék a gazda számára,mert a 2010-es országos nagy árvíz idején kapta.Aki bírt,mind a gátakon küzdött,zsákolta a homokot,védekezett hogy a falut el ne vigye. Öröm volt a kiskutya,hiszen elődje tizenhét évig volt hű társ,eddig bírta élete.Gyorsan nőtt, mindent megszokott és nem kívánt a portáról kimenni sem.Mégis meglepődés volt,amikor öt évesen nőni kezdett a cicije!Négy fekete és egy fehér pici apróság jött a világra, -egy kis fehér kutya bemászott a kerítésen – ő volt az apuka ! Az udvar díszei lettek,mindenki szeme fénylett,amikor látta őket a tálcát körbeállva ettek oly édesen! Az akkori fialásból maradt meg a fehér kutyus,a fia.Gazdára talált a négy testvér,azóta is örömmel beszélnek róluk.Sokáig egymásnak örültek és vígan voltak az udvaron. Egyszer a gazda furcsának érezte a szukát,egy-két cicije megnőtt-hófehér csöppség szívta a mellét! Meglepetés, tündéri göndörség- egyszerűen gyönyörűség !Az udvar díszei lettek egyhamar! A szépség másnak is tetszett,hirtelen nyoma tűnt – a kerítésen valaki kihúzta és elvitte ! Fájt a szíve a gazdinak, sokáig kereste is a faluban, de hiába. Múltak a hónapok,nem lett meg. Idén tavasszal a gazda szeme láttára gömbölyödött az anya hasa! Nagyon nagy lett! Vendégeket várt -anyák napjára gyermekeit, készült -ám mégis meghallotta a furcsa nyöszörgéseket!Megkezdődött a fialás,egymás után bújtak ki a picinyek a szeme láttára!Hatalmas meglepetés, nyolc kiskutya szopta az anya emlőjét, miután szépen lenyalta és megtisztította őket. Nem lehetett hozzájuk érni, hiába vitte az élelmet és a vizet melléje, kellett pár nap,hogy megérinthesse őket.
Az anya nyakát simogatva egyenként kezébe vehette a cseppségeket,megnézve,hogy kislányok születtek! Négy fehér-kettő fekete és kettő sötétbarna. Két kicsi nem volt elég erős az élethez, az anyjuk gondoskodott róluk.Hatan maradtak,gyorsan fejlődtek,hiszen követelték az anyatejet.Hamarosan a gazda is táplálta őket,hangját megismerték és mentek utána, hiszen ételt hozott !! Teli lett velük az udvar ! De itt volt a nagy kérdés! Mit csináljon ennyi jószággal?- hiszen eltartásukra nem volt lehetősége. Látták a kapu előtt eljáró emberek,gyerekek és csodálták őket !Így érte a szerencse, kértek tőle egy fehér kiskutyát. Másnap jött újra a férfi, az unokák beleszerettek a kicsibe és kértek ők is – így három fehérnek boldog lett élete a gyerekek körében. Másnap az új meglepetés,a család másik ága jött kettőért – ,ám amikor ölükben csücsült a két szépség, a megmaradt egy utánuk nézve szinte szólt : engem itt hagytok ? visszanéztek és válaszoltak, elvihetik őt is ? Örömmel ölelték meg mindegyiket, együtt maradt a három testvér,egymás mellett a családoknál! A gazda szeme is fénylett,amikor elköszönt tőlük. Jó helyre kerültek, gyerekek és barátok közé- hű társaik lesznek !
Megsimogatta a szuka fejét, aki hamarosan újra erőre kapott, hiszen sokat adott önmagából míg nevelte őket. Maradtak újra hárman a portán, minden nap frissen köszöntik egymást, a ház asszonyát – aki simogatással becézgeti őket és beszélget velük, hiszen ők a társai. Nem hiába, mert a kutya az ember legjobb barátja !
A papírra vetett sorok nem kitaláltak, magam éltem és élem meg a mai napig, a két kutya örökös jó barátom és hű társaim !
Az írója : Szabó Edit
Bőcs,2019.június 27.

Szabó Edit
Author: Szabó Edit

Szabó Edit az Irodalmi Rádió szerzője. Szabó Béláné, Szabó Edit két gyermekes özvegyasszony vagyok. Bőcsön élek 38 éve. Közgazdasági végzettségem van. Életem során nagyon sok emberrel kerültem kapcsolatba, többször töltöttem be vezetői pozíciókat. A legfontosabb számomra mégis a bőcsi Általános Iskolában titkárként eltöltött 15 évem. Megismertem a gyerekeket, találkoztam a szülőkkel, munka- és bérügyi elszámolásokat végeztem, költségvetési elszámolásokat készítettem intézményi szinten. „Tanárnéni”-ként matematika és magyar órákat tartottam alsó tagozatban, míg felsőben a környezetismeret helyettesítése hárult rám. A hirtelen kapott tanítási órákat pontosan és lelkiismeretesen tartottam meg. Erre büszke vagyok a mai napig, hiszen nem túl régen elém állt egy 30-as fiatalember, aki megkérdezte tőlem, emlékszem-e rá, mivel tanítottam őket! Az iskolában kezdtem igazából az írásnak. Először pályázatokra írtam prózát, helyi tudósításokat a megyei napilapnak, múzeumi kiírásokra pályáztam. Gyermekeim elköltözése után találtam meg a „VERS”-et, igaz, internetes segítséggel. A Poet.hu gyűjteményébe küldtem, ahol elfogadták. Majd több irodalom és vers szerető közösségnek lettem tagja, ahol pályázatokra írtam. Sok versíró és költő lett ismerősöm, eredményeket értem el. Többször írtam első, második illetve harmadik helyezést elért verset. Önálló kötetem 2016-ban jelent meg az Irodalmi Rádió szerkesztésében és kiadásában Folyóparti álom címmel. Mivel egyedül élek, egyre többet olvasok, hiszen gyerekkoromban is a kedvenc időtöltésem jelentette....

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Versek
Berecz Klaudia

Nem kéne szeretnem

Elment, de visszavárom Mindennap várakozok az üzenetre ,,Próbáljuk meg újra, hiányzol” De miről beszélek? Letiltottam minden felületen.   Felejtenék, de nem vagyok rá képes Bíznék

Teljes bejegyzés »
A szerző saját rajza
Prózák
Fodor Ágnes

EGY PARÁNYI KÉTSÉG

Egy parányi kétség „A szerelmes ember olyan, aki jobban akar tetszeni, mint amennyire tetszhet, s ezért van az, hogy a szerelmesek csaknem mindig     

Teljes bejegyzés »

VALENTINOM AZ EGÉSZ VILÁG.♥️ Valentinom az egész gyönyörű világ, hol a mindenségben végtelen szeretet vár. Szerelmetes szívem én is hozzá adom’ legyen a világ egy

Teljes bejegyzés »

Levél a bokron

Levél a bokron   Kedvenc dzsungelem szélén, Lelem újra utam; Tekingetek fel, s alá; Majd elbambultam.   El a házak közt, Hol haldoklik az élet;

Teljes bejegyzés »

Egylélek

Bálint-napra szeretettel.
A szerelem ereje semmihez sem fogható, téren és időn átívelő, mikor lélek kapcsolódik lélekkel.

Teljes bejegyzés »

Február 14.

Február 14. Piros lángok között fehér fátylat viszek, szerelem-dob hátán csend-várat építek. Az én boldogságom nem egy napig égett, minden életen át ölelt az ígéret.

Teljes bejegyzés »