körkörös világ – tanítómesterem –
jóság szépség eszmény harmóniája
mindig újjá születő élet-elem
isteni természet műalkotása
benne tündökölnek a szép virágok
mesék játékában értelmes fények
költői jeles viszonylagosságok
örökbecsű égi-földi emlékek
hegyekben völgyekben és tengerekben
összehangolt analóg tudatosság
patakok-folyók műve lét-erekben
felszabaduló zengő szavatosság –
sejlik a kiteljesült elemekben
az alkotók ösztön-énekeiben
*
az időmadarak eközben szállnak
új formákat vonz a képzelet láza
milliárdok élhető létre vágynak
égnek-földnek inog a lelki váza
az életet jeges-kéz fojtogatja
energiáit köd-pénz betemette
testét és becsületét elpusztítja
légritka a közösségek cementje
ki megszületett – követi a végzet
tudja meg hogy róla is szól az ének
ezer és még egy ok véget kiállt már –
felemelőbb az élet varázsánál
tiszta kézzel érinteni ez oltárt
lelkünkre vonva mint egy örök zsoltárt
Author: Fazekas Imre Pál
Fazekas Imre Pál (1930-2020) az Irodalmi Rádió legjobb szerzője 2012. cím birtokosa, posztumusz szépirodalmi életműdíjas költőnk. “Félve néztem szét a világban. Mit keresek én ott, ahol az ember fiának van anyja is apja is, és mégis teljesen árva. Talán ennek köszönhetem, hogy hamar szétnéztem a világban. Arra ösztönzött gyermekkorom óta, hogy írásba rejtsem a legszebb, legemberibb, legistenibb szót: SZERETLEK ÉLET! 1930. április 16-án Budapestem születtem. Apám kun, anyám jászsági. Már csecsemőként, kisgyermekként, később munkabíró fiatalként dobált a sors nagynénik, rokonok, nagyszülők között. Amíg felnőttem, 10-15 helyen szerte az országban, szinte minden nyelvjárási területen rám rakták az élet jó, jobb, keserűbb alapjait. Életem végéig hiányzik azonban az anyai szeretet, az apai intelem. Ezt azok tudják csak, akiket életükben nagyon sokszor megrázott a tiszta, az igaz érzelemhiány. Engem nagyon sokáig kísért. Édeseknek, mostoháknak rövid időre kellettem. Eriggy-csináld te büdös kölyök! Soha semmire nem becsültek. Egyik helyen a földön való gazdálkodást (szánts, vess, kaszálj, kapálj), a másik helyen hentes, mészáros, kocsma, szatócs munkát űztem hajnaloktól késő éjszakákig. A mostohák űzve-hajtva kiélték magukat rajtam. Tanulmányaimban erősen gátoltak. Úgy 17 éves lehettem, amikor végső búcsút mondtam a rokoni „szülői házaknak”. Előbb alkalmi munkákból éltem, majd beálltam egy nagykereskedőhöz inasnak, ahol végre volt jóllakásig mit ennem,...