Suttogó erdő

A hervadó fák között járok,

átjárnak az őszi illatok.

Hűvös a szellő, mely cirógat,

pirosítja ki az arcomat.

 

Színek kavalkádját habzsolom,

a gyönyör miatt nem távozom.

Tarka lett a levelek színe,

szállingózva már a dércsípte.

 

Sárga, narancs barna és vörös,

a fák lombja már nem körkörös.

Bokáig szántok az avarban,

nincsen már ékes madár dallam.

 

Néhány apró vad kotorgat csak

makkot, mogyorót rágcsálgatva.

Gyöngyházfényű fonal titokban,

angyalként szálldos a nyomomban.

 

Kábultan andalgok az úton.

A vadon ennyi szépet nyújtson!

Egyfolytában csak csodálkozom,

mennyi gyönyörűséget hordoz.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Ha majd…

Tudom jól, nem tarthat minden örökké.  Egyszer majd elmúlik,véget ér,  ha mégoly szép is a meleg nyár s vele a napsütés.  Ha majd fenn az égen sötét felhők vonulnak.  Ha majd hideg, csípős szelek fújnak újra.  Ha majd a magasból szomorú őszi esők hullanak. 

Teljes bejegyzés »

A boldogság titka

A boldogság titka   Hallgatni édesanyád méhében két szív örök dobogását. Átélni a földi megszületés fényes égi ragyogását.   Meglátni egy varázslatos szempár két csodálatos

Teljes bejegyzés »
Prózák
Petes H. László

Képzelt égi traccs

részlet. rész     Valamikor, nem is olyan régen, egyszer, nem is akkor, hanem lehet tegnap, vagy inkább ma, talán holnap… bandukoltam az égi fellegek

Teljes bejegyzés »

Kövek

Rég álltak így egymás mellett, ezredévek múltak, teltek, ők hallgatagon figyeltek, jól értették már a csendet.   Egyiküknek büszke szirtje merészen kéklett az égbe, másikuknak

Teljes bejegyzés »

Hajnali tavasz

Edit Szabó : Hajnali tavasz Bágyadtan kél fel a korai napsugár, áttör magasból a kéklő felhők útján, szép sárga fénye melegíti a szemem, de testemhez

Teljes bejegyzés »