Tolerancia

Türelemmel fordulok most feléd,

elfogadom, amit itt észlelek.

Szerinted így mutatnak a tények,

nem szegődök feltétlenül melléd.

 

Senki sem ismerhet bárhol mindent,

a világ tágas, jobb, ha kérdezel.

Fontos, hogy jól érezd magad benne,

ne bánts, találd meg, ami a tied.

 

Mások és másképp éljük a vágyunk,

a kitűzött célért szárnyalhatunk,

vagy az úton csúszkálva haladunk,

ezért nem egyformás reagálunk.

 

Ez nem bűn, csak másfajta felfogás,

eltérő megoldásokra jutunk,

akkor is, ha ugyanarra vágyunk,

ezért egymásközt megértő szokás.

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

0
Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Őszbe fordulunk

Őszbe fordulunk   Az ősz ma csendben mellém érkezett, a nyár még bennem őrzi a meleget, még érzem fényét, langyos illatát, de szél viszi már

Teljes bejegyzés »

István a király

Edit Szabó : István a király István király szobrod s neved, mindig őrzi emlékezet. Magyar törzsek szövetsége lett a fejedelemséged ! Első magyar király voltál,

Teljes bejegyzés »

Nyugalom

  Mi kell a nyugodt élethez?Sokan kérdik… Pénz, lakás, okos gyermek, egy izmos test is. Tartalék, egészség, párkapcsolat, ruhák, Ugyan emberek! Ne legyünk ilyen buták!

Teljes bejegyzés »
Versek
Ládi Zsuzsa

Sirály, a király

A tóparton a sirály Kétségtelen, a király. Szárnyát tárja kecsesen, Nem kapod el sohasem! Övé az ég, nem vitás, Gyönyörű és daliás. Rikoltása messze zeng,

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. szeptember 3.

Kedves Olvasóink! Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben tájékoztatunk az elmúlt egy hónap Irodalmi Rádiós történéseiről, valamint szeretettel invitálunk következő rendezvényeinkre is. ÚJRA SZÓFONÓ Először 2026.

Teljes bejegyzés »

Vallomás a kedveshez

  Nekem a szerelem nem szavakat jelent, Tetteim mutatják mit jelentesz nekem. Egy ölelés, egy csók, szemeim révedése, Szerelmes szívemnek hangos lüktetése.   Inkább megmutatom

Teljes bejegyzés »