Miért nem tudom? “Élettörténet”

A konyhában vagyunk. Ebédet készítek.

Ő a széken ül, nyúzottam, táskás szemekkel. Most jött ki - nem tudni hányadszor – a szobából, ahol kb. öt percet feküdt.
Mostanában legalább lefekszik, ha kevés időre is.
Most legalább „pihenget”. Volt idő – nemrég -, mikor szinte soha nem aludt, nem feküdt le, nem volt „fáradt” se éjjel, se nappal.

-    Mit csinálsz? – kérdezi.
-    Ebédet főzök – válaszolom.
-    Mi lesz az ebéd?
- Húsleves tegnapról (ezt kár volt mondani), meg a húshoz csinálok köretet, mert elfogyott. Süti is van, meggyes.
-    Tegnap is az volt?
-    Az.
-    És én azt miért nem tudom?
-    Biztos elfelejtetted.
-    Miért felejtettem el?!
-    Mert az ember sokmindent elfelejt.
-    Ezt nem szoktam elfelejteni.
-    Most elfelejtetted. Van így.
Gyanúsan néz rám:
-    Miért, mert beteg vagyok?!
-    Csak voltál.
-    Mikor?
-    Nemrég.
-    És még most is beteg vagyok?
-    Már nem annyira. Menj, feküdj le…

Nem megy, odaáll az ablakhoz, kinéz:
-    Most milyen hónap van?
-    Tavaszi hónap. Látod, zöldek a fák.
-    És milyen nap van ma?
-    Hétfő.
Nézi az órát, dél van.
-    A fiúk iskolában vannak?
-    Igen.
-    Nem betegek?
-    Nem, ha egyszer iskolában vannak.
-    Jól viselkednek?
-    Jól, persze, hogy jól.
-    Én ezt miért nem tudom?!
-    Mert beteg voltál. (Mit is tudjak mondani?)
-    Most is beteg vagyok?
-    Már nem annyira…
-    Meg is műtöttek?
-    Igen.
Sírni kezd: Azért nem emlékszem semmire?
-    Azért.
-    Meg fogok gyógyulni?
-    Meg, persze, hogy meg...
Kicsit megvigasztalódik.
-    Emlékezni is fogok?
-    Emlékezni is fogsz. Pihenj egy kicsit…
Elindul, visszajön:
-    Mikor kell mennem dolgozni?
-    Majd ha meggyógyulsz! (Jaj, ezt megint nem kellett volna kiejteni a számon.)
-    Miért, most beteg vagyok?
-    Csak voltál. Pihenni kell, az jót tesz.
-    Már sokat pihentem?
-    Nem sokat, azért menj és pihenj!

Elindul megint, lefekszik, ahol ágyat talál.
Benézek rá – nem alszik, néz a plafonra.
Istenem, add, hogy elaludjon! – gondolom, de mire a konyhába érek, utánam szól.

-    Mindjárt megyek, csak pihenj! – szólok vissza.
-    Miért kell nekem pihenni?! – majdnem kiabál.
-    Mert annak az ideje van. (Már nem merem mondani, hogy beteg.)
-    Miért, én most nem dolgozom?
-     ………
-    Nem hallod, hogy mit kérdezek?!
Mellé ülök az ágyra.
-    Hallom. (A sírás környékez.)
-    Valami baj van?
-    Nincs.
-    Akkor miért nem emlékszem semmire?
-    Már mondtam.
-    Akkor mért nem tudom?!

Sírva fakadok, mert ordítani tudnék.
Minden nap és minden éjjel, minden órában és percben ugyanaz a milliószor feltett, milliószor megválaszolt kérdés, és Ő nem emlékszik semmire.
Nincs memóriája.
Nem rögzül a fejében semmi új esemény, semmi új információ.
Érti, amit mondok, értelmeseket kérdez, csak éppen hiába válaszolok, pár perc múlva elfelejti.
Csak arra emlékszik, hogy nem emlékszik, meg arra, ami a régi időkből megmaradt.
Öt éve operálták agydaganat miatt.
Állapota – előbb a szellemi, majd a fizikai - egyre rosszabbodott.
Ebben az időben legalább még megismert bennünket, legalább még tudott tájékozódni.
Később azt sem, sőt járni, beszélni sem…

Most itt tartunk: Ő kérdez, én válaszolok százszor, ezerszer, hiába.
Hiába… mégis válaszolni kell, mert azt is elfelejti, hogy válaszoltam.
-    Miért nem emlékszem?
-    Mert megműtöttek.
-    És most te azért sírsz, mert nem fogok meggyógyulni?!
-    De...., csak napok óta fáj a fejem.
-    Akkor azt én miért nem tudom?
-    Nem tudom, nem tudom… - szipogom.
Istenem! Mért tetted ezt velünk?!

Utóirat:
Férjemet 199o-ben műtötték agydaganat miatt. Fiaink akkor 4 és 11 évesek voltak. 
Hat évig élt még, ezidő alatt emlékezőképessége (majd Ő is ) teljesen leépült. 1996-ban halt meg.
Ez az írás arról az ídőről szól, amikor már semmi nem rögzült a memóriájában.

 


Pete Margit
Author: Pete Margit

Pete Margit az Irodalmi Rádió szerzője. Pete Margit a születési nevem, írásaimat ezen a néven teszem közzé. Lakóhelyem Polgár. Valójában minden életkoromban foglalkoztam írással, eleinte leginkább az „asztalfióknak” írtam. Családfakutatás után kezdtem el rendszeresen írni. Először családunk sorstörténeteit vetettem papírra, saját célra. Amióta életkörülményeim lehetővé teszik – régóta egyedül élek -, egyre gyakrabban írok, mostanában leginkább verseket. 2008-tól jelentek meg írásaim, először az Accordia kiadó antológiáiban, később a Poet internetes versoldal kiadványaiban. Verseimet a Poet.hu-n, és a Facebookon publikálom. Verseimmel többször sikeresen szerepeltem helyi versíró pályázatokon. Alkotásaim több alkalommal elhangzottak különböző rendezvényeken, és megjelentek helyi újságokban is. Az utóbbi időben főleg gyermekverseket írok, számomra is rejtélyes indíttatásból. (2012-ben, egy országos gyerekvers-pályázaton 3. helyezést ért el egyik mondókám (Napsoroló mondóka). Gyermekverseimre, helyben kiírt rajzpályázaton, kisiskolások készítettek rajzokat. Ezeket a 2020-ban, az Irodalmi Rádiónál megjelenő kötetemhez szeretném felhasználni. A gyerekeknek szóló verseimnél arra törekszem, hogy dallamossággal, humorral, érdekes „történésekkel” ébren tartsam a fiatal korosztály figyelmét. Szókincsüket verseim által próbálom gyarapítani. Kicsiknek szóló alkotásaimat unokáimon, és a környezetemben élő emberpalántákon tesztelem. Kedvelem a nyelvi játékokat, szójátékokat, felnőtteknek és gyerekeknek írt verseimben egyaránt. Szeretem a humort, és az életet – ahogy telnek az évek, egyre jobban. Saját magam alkotta mottóm: Ha írni akarsz élj,...

Share on facebook
Megosztás
Share on twitter
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rózsa Iván: Semmelweis Ignác

Rózsa Iván: Semmelweis Ignác Döblingbe került Az anyák megmentője: Ott agyonverték… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Széchenyi István

Rózsa Iván: Széchenyi István Gyógyintézetben A legnagyobb magyar: még Itt is veszélyes… Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője.

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bódy Gábor

Rózsa Iván: Bódy Gábor Két gyermeked volt, Nyugaton is siker várt: Mi vitt volna rá? Budakalász, 2022. augusztus 7. Author: Rózsa Iván Rózsa Iván az

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Bada “Dada” Tibor

Rózsa Iván: Bada „Dada” Tibor (Haiku-lánc) Nem volt átmenet: Tök őrültnek tartottak, Vagy épp zseninek… Nincs kompromisszum: Komolytalan magad is Komolyan vetted. Túl jól sikerült

Teljes bejegyzés »

Mi táncunk

Mi táncunk. /Veszprém emlékére/ Írta: Egyed-Husti Boglárka A Margit romoknál rám nézett és megfogta hirtelen az ujjaimat. „Szabad egy táncra?” -kérdezte és én némán bólintottam.

Teljes bejegyzés »