Blogszerzők tavasza

Blogszerzők tavasza
– az Irodalmi Rádió pályázata blogszerzői számára –

Az Irodalmi Rádió szerkesztősége 2021 tavaszán Blogszerzők tavasza címmel sorozatot indított facebook oldalain és YouTube csatornáján, ahová blogszerzőink videóit vártuk, ahol legújabb alkotásaikat olvasták fel.

A pályázat összetett volt, hiszen az alkotások megírása mellett a szerzőnek kellett azt előadni, valamint mindebből videót is készítenie. Az elbírálásnál az elsődleges szempont maga az alkotás volt, másodlagos az előadás, harmadlagos pedig a teljes összhatás, érdeklődés felkeltése, megtartása, stb. volt.

Ezek alapján a végeredmény, ami a fenti képen is látható:
A vers kategóriában Török Nándor győzedelmeskedett, a második Mitiner Mária, a harmadik pedig Bajzikné Panni lett.
Próza kategóriában Szolnoki Irma nyert, a második Nádasi Katalin, a harmadik pedig Deák Mária lett.

Mindenkinek köszönjük a közreműködést!


A sorozatban közölt videók megtekinthetők YouTube csatornánkon:

 

Zsoldos Árpád és Adrienn
Author: Zsoldos Árpád és Adrienn

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség. Miskolcról elszármazott csepeli házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk, hogy alkotóinknak minél több és minél színvonalasabb megszólalási, megjelenési lehetőséget teremtsünk. A cél elérése érdekében készítjük rádióműsorainkat, hangzó és nyomtatott kiadványainkat, elektronikus köteteinket. Könyvkiadóként antológiákat és szerzői köteteket segítünk a világra, melyek könyvkereskedelmi partnereink segítségével jutnak el az olvasókhoz. Minden évben részt veszünk az Ünnepi Könyvhéten is. Rendszeresen írunk ki irodalmi pályázatokat és nagy hangsúlyt fektetünk a közösség személyes találkozására is, ezért szervezünk felolvasóesteket, könyvbemutatókat és egyéb rendezvényeket. Vállaljuk irodalmi és kulturális események, szavalóversenyek, könyvbemutatók megszervezését, lebonyolítását és moderálását is. Nyitott közösségként mindig várjuk új alkotók jelentkezését. Elérhetőségeink: ímélcímek: zsoldos.adrienn@irodalmiradio.hu; zsoldos.arpad@irodalmiradio.hu; telefon: 70/616-7583; 70/616-8684 English version: The editors, led by the husband-and-wife team of Árpád and Adrienn Zsoldos, have been championing contemporary Hungarian authors for 23 years. In addition to their radio programmes, they also publish audio books, e-books, anthologies and self-published works. They arrange book readings, book launches and literature workshops, and they regularly hold competitions too. It is an open community that anyone who writes literature in Hungarian can join.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Sziasztok! Enné nincs külön jelentkezési lap? Egy Húsvéti témájúó prózát ma ide a blogra feltöltöttem, a hét végén csinálunk vidót Misivel, és utána küldöm. üdv: Zsuzsa

    1. Kedves Zsuzsa! Köszi az üzenetet, ennél a pályázatnál nincs űrlap, ismerjük blogszerzőink adatait. Örülünk, hogy felkeltette érdeklődésed a kiírás, szeretettel várjuk a videót! Szép hétvégét! Üdv Árpád és Adrienn

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Őszbe fordulunk

Őszbe fordulunk   Az ősz ma csendben mellém érkezett, a nyár még bennem őrzi a meleget, még érzem fényét, langyos illatát, de szél viszi már

Teljes bejegyzés »

István a király

Edit Szabó : István a király István király szobrod s neved, mindig őrzi emlékezet. Magyar törzsek szövetsége lett a fejedelemséged ! Első magyar király voltál,

Teljes bejegyzés »

Nyugalom

  Mi kell a nyugodt élethez?Sokan kérdik… Pénz, lakás, okos gyermek, egy izmos test is. Tartalék, egészség, párkapcsolat, ruhák, Ugyan emberek! Ne legyünk ilyen buták!

Teljes bejegyzés »
Versek
Ládi Zsuzsa

Sirály, a király

A tóparton a sirály Kétségtelen, a király. Szárnyát tárja kecsesen, Nem kapod el sohasem! Övé az ég, nem vitás, Gyönyörű és daliás. Rikoltása messze zeng,

Teljes bejegyzés »

Hírösszefoglaló – 2026. szeptember 3.

Kedves Olvasóink! Kedves Alkotótársunk! Ebben a bejegyzésben tájékoztatunk az elmúlt egy hónap Irodalmi Rádiós történéseiről, valamint szeretettel invitálunk következő rendezvényeinkre is. ÚJRA SZÓFONÓ Először 2026.

Teljes bejegyzés »

Vallomás a kedveshez

  Nekem a szerelem nem szavakat jelent, Tetteim mutatják mit jelentesz nekem. Egy ölelés, egy csók, szemeim révedése, Szerelmes szívemnek hangos lüktetése.   Inkább megmutatom

Teljes bejegyzés »