Így születik a vers! – pályázat
Az, hogy hogyan születik a vers, legtöbbször megmagyarázhatatlan. A legjobb versek mindig azok, amik csak úgy kiszaladnak az emberből, helytől, időtől, szándéktól függetlenül, és mégis minimálisat kell rajtuk módosítani.
Az én verseim leginkább főzés közben, kertészkedéskor, vagy elalvás előtt, esetleg álmatlan éjszakákon születnek. Megfigyeltem, hogy fejfájással jelentkeznek, sokszor Telihold idején.
Egy üres lap mindig van a konyhapulton. Ha a konyhában tör rám az ihlet, csak odamegyek és már írom is, ami eszembe jutott. Ha kertészkedek, be-bemegyek a lakásba, ugyanahhoz a konyhapulthoz, és lefirkantom, ami kint eszembe jutott. Este, vagy éjjel szintén ki kell mennem a konyhába, mert ha teszek jegyzetfüzetet az ágyam mellé, akkor sosem jut eszembe semmi.
A jegyzeteimből később, már a szobában áll össze a vers, javítás, kiegészítés után. Van persze olyan is, nem kevés, hogy a Rögtönítélő Bíróság – az én vagyok – ítélete szerint a vers a papírkosárban landol.
No, de születnek azért olyan versek is, amelyek konkrét eseményhez köthetők. Ilyen „A feledékeny nyuszi” című versem is, aminek keletkezési körülményeit fogom itt bemutatni.
Feltéve, ha azt a bevezető megírása közben el nem felejtem. De erről majd később!
Előbb néhány mondat a vers születésének idejéről! 2020-at írunk, és amint azt mindenki tudja, ez az év már beírta magát a történelembe, a koronavírussal, és az azzal járó kijárási és egyéb korlátozásokkal.
Hogy jön ez most ide? Úgy, hogy az említett vers idén Húsvétkor született. Azon a Húsvéton, amikor semmi nem úgy történt, mint más ilyen ünnepen. Otthon kellett maradni – bár ez nekem nem volt nagy változás, mert máskor is, legtöbbször egyedül vagyok -, de most nem jöhettek a gyerekek, nem jöhettek a locsolkodók.
Az ünnep az ünnep! – gondoltam magamban, és ugyan kevesebbet, de mégiscsak vásároltam, készülgettem egy kicsit.
Az öcsém említette, lehet, hogy mégis megnéz, és a kerítés túloldaláról meglocsol. Na, itt kezdődik a vers keletkezésének története! Azon a bizonyos, egyetlen nagy bevásárláson, amit minden akadályoztatás ellenére megejtettem, vettem két jó minőségű, közepes méretű csokinyulat, bebiztosítva magam, arra az esetre ha jön, és megöntöz az öcsém.
A két nyulat eltettem jó helyre, hogy biztosan meglegyenek, és ne is törjönek össze.
Nagypénteken eszembe is jutott, hogy előkészítem a csokinyulakat.
Igen ám, de hova is tettem azokat?
Kerestem a spájzban, nincs! Kerestem a garázsban, ahol a tartalék élelmiszert szoktam tartani, ott sincs! Átkutattam az összes szekrényt, a poharakat, csészéket, kerestem a fiókokban, a fülem mellett a kispolcon, de a két törékeny, igazoltan jó minőségű csokinyúl nem lett meg!
Eljött a másnap, megint átvizsgáltam mindent – nem lehetek ilyen feledékeny! -, de a nyuszik tartózkodási helyét nem sikerült felderíteni.
Eljött a locsolkodás napja! Az öcsém valóban jött, hozott egy tányér kocsonyát, mert azt én magamért nem főztem, és természetesen meglocsolt a kerítésen keresztül. Táblás csokoládét adtam neki – a mindenkori tartalékból -, és őszintén bevallottam, mi történt. Vagyis azt, hogy én bizony elfelejtettem, hová tettem az öntözésért neki szánt nyulakat. Azt is elmondtam, hogy két napja, már csak elvből is, a csokinyulakat kerestem kétségbeesetten, mert az, ugye, mégiscsak lehetetlen, hogy ilyen feledékeny lettem. Ő persze ezen jót mosolygott!
Egy jó idő eltelte után megbékéltem a helyzettel, és mivel úgysem lehetett menni sehová, még Húsvét első napjának délutánján megírtam az alábbi versikét:
A feledékeny nyuszi
Itt a Húsvét! Nyuszi ugrik,
fület hegyez, mosakodik.
Pislog, futkos ide-oda,
bekukucskál a bokorba:
Hol a tojás? Ide tettem!
Tegnap mindet elrejtettem!
Bajsza reszket: most mit tegyek?!
Mindjárt jönnek a gyerekek!
Nálam egy sincs! – szól a csiga.
Be sem férne a házamba!
A kis süni elhúzódik:
Én sem láttam! – megsértődik.
A nyuszika továbbszalad:
Megnézem még a fa alatt!
De mielőtt elindulna,
belenéz a kosarába.
Nagyot szökken: Megtaláltam!
Vagy… lehet, hogy el se dugtam?
Álmodtam, hogy elrejtettem?
Tán este itt felejtettem?
Csuda tudja már, hogy is volt!..
Jöhetnek a locsolkodók!
Építek egy tojáshegyet,
aki locsolt, abból vihet!
2020. április 12.
Az, hogy a nyuszi megtalálta a tojásokat, ne tévesszem meg senkit!
A versen ugyan nem sokat kellett gondolkodnom, de azt, hogy a csokinyulakat hová tettem el, máig sem tudom.
Többek szerint otthagytam őket a boltban a pulton, mert félretettem, hogy ne törjenek el.
A lényeg viszont az, hogy megvan a vers, és még a történetét sem felejtettem el bemutatni!
Pete Margit
Polgár, 2020. május 25.
Author: Pete Margit
Pete Margit az Irodalmi Rádió szerzője. Pete Margit a születési nevem, írásaimat ezen a néven teszem közzé. Lakóhelyem Polgár. Valójában minden életkoromban foglalkoztam írással, eleinte leginkább az „asztalfióknak” írtam. Családfakutatás után kezdtem el rendszeresen írni. Először családunk sorstörténeteit vetettem papírra, saját célra. Amióta életkörülményeim lehetővé teszik – régóta egyedül élek -, egyre gyakrabban írok, mostanában leginkább verseket. 2008-tól jelentek meg írásaim, először az Accordia kiadó antológiáiban, később a Poet internetes versoldal kiadványaiban. Verseimet a Poet.hu-n, és a Facebookon publikálom. Verseimmel többször sikeresen szerepeltem versíró pályázatokon. Alkotásaim több alkalommal elhangzottak különböző rendezvényeken, és megjelentek helyi újságokban is. Az utóbbi időben sok gyermekverset írtam, számomra is rejtélyes indíttatásból. (2012-ben, egy országos gyerekvers-pályázaton 3. helyezést ért el egyik mondókám (Napsoroló mondóka). Gyermekverseimre kiírt rajzpályázaton, és helyi iskolákban kisiskolások készítettek rajzokat. Ezeket a 2020-ban, az Irodalmi Rádiónál megjelenő kötetemhez felhasználtam. A gyerekeknek szóló verseimnél arra törekszem, hogy dallamossággal, humorral, érdekes „történésekkel” ébren tartsam a fiatal korosztály figyelmét. Szókincsüket verseim által próbálom gyarapítani. Kicsiknek szóló alkotásaimat unokáimon, és a környezetemben élő emberpalántákon tesztelem. Kedvelem a nyelvi játékokat, szójátékokat, felnőtteknek és gyerekeknek írt verseimben egyaránt. Szeretem a humort, és az életet – ahogy telnek az évek, egyre jobban. Saját magam alkotta mottóm: Ha írni akarsz élj,...
