ÜNNEP KÉSZÜLŐDÉS -egy régi Húsvét emlékére

Ha a régi ünnepekről, ünnepi készülődésről van szó, nekem mindig az a húsvéti történet jut eszembe, amelyik Erzsike nénémhez – édesapám egyetlen nővéréhez – fűződik.

Erzsike néniék az ötvenes évek végéig éltek a jakabszállási tanyavilágban, és ez a történet akkor játszódott. A tanyán élő emberek számára a Húsvét fontos ünnep, mely a nagyböjt végén készülődéssel jár: az asszonyok ilyenkor kocsonyát és sonkát főztek, fonott kalácsot és piskótát vagy zserbót sütöttek – hiszen az ünnep másnapján érkező locsolkodókat vendégül kellett látni.

Történetünk idején nem volt még nagy bőség, nem vásároltak a locsolkodóknak csokitojást meg nyuszit és báránykát: a fiúknak maguk festette főtt tojással meg kora tavaszi virágok kabát hajtókára tűzésével kedveskedtek a lányok. Esetenként a felnőttek pár forintot is adtak a kisebb gyerekeknek – aminek ők nagyon örültek. A férjem mesélte – aki ugyanabban a tanyavilágban nőtt fel, ahol mi az unokatesóimmal – hogy ő ezen a locsolópénzen mindig Delfin könyveket vett a falusi boltban, és az évek során egész kis könyvtára lett ezekből a puha borítós ifjúsági regényekből.

Erzsike néni két kislánya is készült az ünnepre: a mamától tanult módon a főtt tojások egy részére petrezselyem levelet kötöttek, és úgy mártották bele a piros festékbe, amivel pár percig főni hagyták. Igy a zöldségzöld helyén nem fogta be a festék – mintás lett a főtt tojás. A majorban (Sántha György alföldi költő-tanító kúriáján, ahol bérlőként éltek) volt virágoskert, és abban lila jácint meg hófehér pipavirág (azt a fehér nárciszt nevezték így, melynek közepében kis piros karika volt a bibe körül) – abból is szedtek egy csokorral a betérő vendégek kedvéért. Zsike titkon remélte, hogy egy-két osztálytársa is eljön, Muci ekkor még nem járt iskolába, neki nem voltak fiú barátai – de azért együtt izgult a nővérével.

Az ünnep első napján templomba mentek, ahol találkoztak a Tóth nagymamáékkal, akik ebédre voltak hivatalosak hozzájuk. A falu több mint három kilóméterre volt a majortól, a lányokat az apukájuk – Feri bátyám – hozta haza biciklivel: Muci elöl ült a vázra szerelt kis ülőkében a kormányba kapaszkodva, Zsike pedig hátul, édesapja derekát átölelve utazott. Az ebédre főzött finom tyúkhúsleves, pörkölt és sütemény után borozgatni kezdtek a férfiak. Régi Húsvétokról – vödörrel, szódavízzel való locsolkodásról adomáztak.  Jól telt a nap, bár Feri bácsi estefelé fájlalni kezdte a zápfogát – de ezt nem említette apósáéknak, nem akarta a vendégséget elrontani. Miután elmentek, felesége tanácsára kis pálinkával öblögetni kezdte, és az alkohol némileg csillapította is a fájdalmat – de csak átmenetileg. Minden esetre a lányokat – akik eddigre már kikészítették az anyukájuk által varrt legszebb ruhácskájukat és a karácsonyra kapott masnikat, mellyel másnap a locsolkodókat akarták ámulatba ejteni – gyorsan ágyba parancsolták. Feri – vagy, ahogy őt a lányok nevezték: Apuci – is megpróbált lefeküdni, hátha akkor enyhül a fájdalom. Nem nagyon volt akkortájt a házaknál Kalmopirinnél egyéb gyógyszer, abból pedig hiába vette be az utolsó hármat, az a fránya fog csak nem akart megnyugodni. A faluban nem volt még akkor orvosi ügyelet, a biciklinél egyéb jármű híján pedig arra, hogy egy fogfájással a városi kórházba bejusson, nem volt esélye. Járt ugyan reggel – este egy kis vicinális Bugac és Kecskemét között, de az esti vonat már réges – rég elment, mire a fogfájás elviselhetetlenné vált.

És hogy mi történt végül? Azt a lányok csak másnap reggel tudták meg – miután puccparádéba kiöltözve leültek az asztalhoz. Feltűnt ugyanis nekik, hogy Apuci nem eszi a finom kocsonyát, sonkát és főtt tojást. Anyuci ekkor mesélte el, hogy ő bizony az éjjel fogat húzott az apukájuknak, mert éjfél felé nem tűrte tovább a szenvedését. Fogta az ezermester férje kicsi harapófogóját, előbb tűzbe tartotta, majd pálinkával fertőtlenítette, aztán kimentek a kamrába, nehogy a lányok felijedjenek az esetleges jajgatásra – és nekiveselkedett a foghúzásnak. Csak úgy, érzéstelenítés nélkül. Kicsit megküzdött vele, de a gyökerét is szerencsésen kiszedte.

Bár a fog helye még mindig lüktetett, reggeli után Feri bátyám az illendőség kedvéért útnak indult a szüleihez, majd az apósáékhoz és hozzánk – hiszen Húsvét másnapja volt, locsolkodni kellett. Lehet, hogy az nap kicsivel többet „öblögetett” a rokonok pálinkájával, de a nagy kalandot túlélte, fertőzés nélkül, szépen begyógyult a fog helye.

A lányok sem készültek hiába az ünnepre, a locsolók fogadására: estére elfogyott minden festett tojás, és az összes sütemény. Sok év, sok húsvét múlt el azóta, hogy ez az „ünnepi foghúzás” megtörtént, de ha szóba kerül a falusi asszonyok talpraesettsége és leleményessége, nekem mindig ez a régi történet, és az én drága nagynéném jut eszembe.

Author: Holéczi Zsuzsa

Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem,  előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint  amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem  a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...