Hazavágyom

Naponta kémkedek az ablakon,

elmélázok a múlton magamban.

Fúj a szél, áthatol rajtam vakon,

hazamennék mostanság gyakrabban.

 

Beszívnám bőszen friss fű illatát,

mámor járna a barackfa láttán.

Tulipánok ingatják színek táncát,

ragyogó fény suhan szirmok szárnyán.

 

Anyám feltétlenül tüsténkedik,

mint aki minden nap vendéget vár.

Percenként elszántan reménykedik,

egyszer csak összeáll az álomvár.

 

Jócskán vágyom régi otthonunkba,

ne csak kép legyek anyám asztalán.

Ölelném őt vállára borulva,

játszanánk szerető szív dallamát.

 

Hónapok teltek már egymás nélkül,

a járvány alig csendül, közénk áll.

Meddig várjak még tehetetlenül?

Meddig szükséges még az állszakáll?

Buglyó Juliánna
Author: Buglyó Juliánna

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek. Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a képesítést a Debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskolán szereztem. Két felnőtt fiam van. 2017 óta vagyok tagja az Irodalmi Rádiónak. Ebben az évben 3. helyezett lettem az “év pedagógusa ” pályázaton. Rendszeresen írok pályázatokra, közülük több alkotás megjelent antológiákban is. 2019.09.26-án megjelent első kötetem Kalandok közt címmel az Irodalmi Rádió kiadásában. Gyermekverseket tartalmaz. 2022-ben jelent meg a második kötetem, ez elsősorban felnőtteknek szól.  

Megosztás
Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ahogy a hó hullik

Ahogy a hó hullik a tűzre, Úgy hullik a könnyem a sós földre. A komor pusztában hiába nézek. Semmi sem moccan, vagy fut szerteszéjjel. Ó,

Teljes bejegyzés »

Rózsa Iván: Népirtás

Rózsa Iván: Népirtás Most már „ügyesebben” irtják a népet: Sunyin, és nem látványosan… Akiknek védeniük kellene az emberiséget: Naponta elárulják, alattomosan… Még ünnepeltetik is magukat

Teljes bejegyzés »

Mária édesanyánk

Edit Szabó : Mária édesanyánk Szívem hozzád emelem Édesanyám, arcodról sugárzik szent ártatlanság, -Fogadd el kérésem,szeress engemet, mint szeretted egyetlen gyermekedet! Tökéletes asszony vagy, az

Teljes bejegyzés »

A mi kisebb

A mi kisebb-nagyobb gondunk, bajunk, csak egy csepp az emberiség gondjainak hatalmas tengerében. Ennek ellenére mindenki a saját terhét érzi a legnehezebbnek. Éppen ezért általában

Teljes bejegyzés »

A Jótündér és békák

Anna még csak első osztályos és nagyon elfáradt az iskolában. Ének órán a tóban kuruttyoló békákról szóló dalt tanulták, mely egész nap a fülében csengett

Teljes bejegyzés »