Tegnap este színházba mentem. Régen voltam már influenzás, az idejét se tudom, hogy mikor köhögtek utoljára a nyakamba. Időnként kísérteni kell a sorsot. Van a városban színház. Szép színház. Nem Mittoménki Művelődési Központ színházterme. Lehet azokat is átkeresztelték már Mittoménki a faluszülötte Művelődési Gócpontra. Nálunk színház van. Igazi.
Már két hónapja lecsaptam a legjobb helyekre. A nyolcadik sor nyolc, kilenc és a kilencedik sor hét, nyolc, kilenc székeket lefoglaltam. Bánom, hogy a tizedik sor mögöttem lévő nyolcat, kilencet nem kértem. Akkor nem köhögtek volna a nyakamba. Utólag okos az ember. Legközelebb fogom, ha ilyen lehetőség adódik. Nem, nem társasággal mentem. Én egyedül, egyedül voltam színházban. De a kényelem mindennél többet ér. Ha erről van szó, nekem semmi sem drága és a jegyekért nem kellett fizetni. Ingyenes előadás! Hát így még a vak is megnézte. Potyán még az ecet is édes!
Hogy milyen volt az előadás? Én ültem a kilencedik sor nyolcon. Előttem mellettem senki! Próbáltak volna pótszékesek ügyeskedni, hogy majd felállnak, ha megjön a helyjegyes. De ki engedne maga elé egy két méter magas fószert? Mondtam neki, húzzon a helyére, ahová a jegye szól. A mögöttem ülő család az előadás előtt még a kocsiban megvacsorázott. Biztosan tudom, hogy azt a pennys pokolian csípős kolbászt ették zsömlében, vastagon megkenve margarinnal. Azt a kolbászt én is nagyon szeretem, bárhol megérzem a szagát, ha négyen lehelik a nyakamba, akkor pláne. A fiú pulóverén – amit a nagyi kötött – az a folt szerintem margarin. Véleményem szerint a vaj elolvadt volna a melegben és az első felvonás végére már befolyt volna a pamutszálak közé és csak a zsírtartalomnak megfelelő méretű paca maradt volna ott. A pulóver pamutszálain megakadt pékáru morzsája egyértelműen a harminchárom Forintos teszkós zsemle maradéka. Ezt jól ismerem. Annyira jellegzetes zsemlehéj törmelék, hogy semmivel nem téveszthető össze. Olyan, mint a poloska. Rálépsz, még nem is érzed a szagát, de már a reccsenésből tudod, hogy ez büdös lesz.
Hiba a mátrixban! Ez a szőke nő már kétszer lement itt a lépcsőn! Jahh…talán rokonok. Körbenézve látom már, hogy amelyik nőnek nem Ica néni dauerolta a haját, annak hollófekete, hirtelenszőke vagy égőrőzsevörös a frizurája. Gondolom a mikroklíma miatt. Kézenfekvőbb, hogy csak ezt a három színt árulják az Anyákboltjában. Azoknak, akiknek már nem jutott hajfesték, maradt a saját hajszínük. Remélem tanultak az esetből és feliratkoztak az üzletben a húsvét előtti szállítmány megfelelő mennyiségű, megfelelő színére.
Háromszor is szólnak, hogy mindenki kapcsolja ki a telefonját. Kíváncsian várom, hogy hányszor fog megcsörrenni és milyen csengőhanggal valaki telefonja. Én se kapcsoltam ki. Azért nem fogok felállni és hazaloholni, hogy kikapcsoljam a telefont. Nem is érnék már vissza a kezdésig.
A függönymozgatás ideje alatt a Négy évszakból részlet. Gondolom ez ingyen van, nem kell utána szerzői jogdíjat fizetni. Milyen szép! Művelt menedzsernek ismernie kell az ingyen klasszikusokat, ha nem néma csöndben akarja várakoztatni az ügyfeleit. A mosdókban is jól jöhetnek, ha babra megy.
Szerelem nekem a színház. Ingyen bármit megnézek. Nem kell valahová főállású néző?
A két szünet közt színészek a színpadon. Aztán a második szünet után is, egészen a végéig. Mikó milyen öreg és hogy meghízott?! A színészek színészkednek. Nevetséges…nem! Vicces – inkább szórakoztató. Szellemes. De nem úgy! A szereplők jól szerepeltek, a nézők nézték és nevettek. Szerencsére vígjáték volt.
Nagyon megérte eljönni. Itt lakok a közelben.
Author: Mandel Imre
Mandel Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Nagyon fiatalon kezdtem el írni. Először csak betűket, aztán szavakat is (cica, papa). Fogalmam sem volt hogyan kell fogalmazni. Később belejöttem. Felelősséget nem szívesen vállalok az írásaimért. Nem én találtam ki, hogy közre adjam őket. Lelkemnek kedves menyecske terelt erre. Azt gondolom, hogy a humornak mindig, mindenhol helye van.