Aggódás a születőkért
• De hogy óvjam meg őket?
• Mondják, az idő újra hullámokat vet,
Oly erővel tör a partra a végzet,
amit nem látott még a szem.
• Valóban. A mostani csönd csalóka.
• A víz visszahúzódott, de lent,
a mélyben már reng a fenék,
Népek árja özönöl felénk.
• Megállíthatatlan lesz, és nincs erőnk…
Lehet, hogy gyermekünk temetője a föld!
• Fiaid gyilkosa egyedül te magad lehetsz.
Ha fiaid élnek, utat törnek,
túlélnek száz századot.
De ha megtartóztatod magad, egyedül,
mert félsz, úgy fajod temetője
a tested… a Föld…
• Az idő árja jön, felénk rohan!
Már tajtékzik a Tenger!
Gyere, menekülj velem!
• Én nem mehetek innen,
mert ide születtem, és feladatom,
hogy megtartsam a gátat.
Mentenem kell a menthetőket…
• A világ vége itt van!
Ellenünk rohan az Ellen!
Ne vessd meg a halált!
Fuss velem, kérlek!
• -Inkább a lábamat vetem meg.
és a földbe magot vetek,
hogy fiaim fává nőjenek,
mire ránk ront a Tenger.
-Hullámtörők leszünk!
Gyökereink felfogják a szennyet,
és földekké morzsolják a követ.
Magányos fákat elsodor a víz,
de erdőket sohasem.
-Gyere! Dacoljunk együtt az árral!
A menekülőket utol éri a Halál.
Az időben a gyávák oldódnak fel.
-Gyere, és fogd a kezem,
ágaink fonódjanak össze,
És ha az ég és a föld
összeér is holnap,
miénk marad e talpalatnyi talaj!
• (Együtt) Fogadjuk Együtt az Ellent,
kellenek ide az ifjak, és a vének!
Ringó kicsi ágyak, és csónakos fejfák
között kell élnünk.
A Templomhegyen mutassunk példát,
Itt gyűljünk össze újra!
És ha remeg is a térdünk,
míg a rengő földön állunk,
sorunkat nem bontja meg semmi.
Gyere, fogjuk meg egymás kezét!
Jó helyre épült e templom…
2007.
Author: Simon Farkas
Simon Farkas az Irodalmi Rádió szerzője. Mikor minden Mikor már teljesen kétségbeejtő mindenÉs a levegő is fogytán van körülötted,Csak akkor jön néha egy zápor,Hogy lemossa legalább a tested,Hogy Előtte újra meztelenül állj. Mert egyedül hiába rakosgatsz tettet és szót,Egymásra téve is, csak rossz Bábel torony.Nem hogy az égig, a másik emberig sem ér.Látod a lomokból épült százféle tornyot.És a te bástyád, végvárad az egyik itteni állás. Csupasz tornyok merednek az égre,Mint az ég felé kiáltott százféle átok.És még ledönteni sem akarja ezeket senki.Csak éjjel tisztulunk meg néha,Ha az égi áldás csapkodva veri a testünk. Ilyenkor sírva, átkozva dicsérjük Őt,Aki tornyokba zárta a testünk…Máskor meg napot küld ránkÉs gyönge szellőt,Hogy könnyeink ők szárítsák föl. És árnyékot rajzolunk a földre mind,Ha körbe jár bennünket a fény,Messziről tán lassú társas táncnak tűnhet,Mert rövidül, forog és nyúlik az árnyunk,S a Másik árnyéka néha átsöpör rajtunk… S.F. 2013. július
2 Responses
Kedves Farkas! Nagyon tetszenek az alkotásaid. Érdekesek és igazi költői magasságot közvetítenek. Férjem ír hasonlóan. Köszönöm szépen, hogy olvashattam műveidet.🙂
Szeretettel:
Katica
Kedves Katalin!
Köszönöm, hogy megtiszteltél a figyelmeddel!
Az írásokat csak értő olvasók ébreszthetik fel…
Tisztelettel
M.