Nekem a Balaton

Dunaiként a Balatonnál,

mint csodálkozó gyermek:

magával ragad a varázs,

a táj végtelen ereje.

 

A tó vizének illata,

átjárja az egész testem,

mint részegítő bájital,

és magamat ottfelejtem.

 

Dunaiként a Balatonnál

a hullámok elringatnak,

s megélhetem a nagy csodát:

köszönök a pillanatnak.

 

A magasból a Badacsony

óvón figyeli a révet.

És megcsókol a nyugalom,

ha bármikor tekintetem

a tó víztükrére téved.

Révész Danuvia
Author: Révész Danuvia

Révész Danuvia vagyok, ezen a művésznéven írok. Dunaújvárosban születtem, itt végeztem az iskoláimat is. Szerintem én azóta faragom a rímeket, mióta megtanultam írni, mivel nekem a dédapám, Révész László is költő volt, és rendkívül szoros volt a kapcsolatunk. Jelenleg Veszprémben élek. 18 éves koromban publikálták először versemet. Azóta több versem és novellám is megjelent irodalmi folyóiratokban és antológiákban, online és nyomtatott formában is – ezek még a saját nevemen. 2017-ben magánkiadásban megjelentettem az első kötetemet. Van egy költészeti (irodalmi) blogom, Café Poetica- a virtuális irodalmi kávéház néven. de felkértek már irodalmi pályázat zsűrijének, illetve képzőművészeti kiállítások megnyitására is. Nálam a költészet és az irodalom nem egy hobbi, hanem életforma.

0
Megosztás
Megosztás

2 Responses

  1. Kedves Danuvia!
    Nagyon tetszenek a verseid, büszke lehet rád a nagypapád. Ilyen fiatalon ilyen költői magasságokban lebegni ritkaság számba megy. gratulálok az eredményeidhez is. 🙂

    Szeretettel:

    Katica

    1. Kedves Katica!

      Köszönöm a kedves szavait. Sajnos már nem derül ki, hogy büszke-e rám a dédapám, mivel a vers a halála után két évvel íródott. A vers pedig tíz éve. Csak remélni tudom, hogy odafentről figyel, és örül, hogy valaki más is faragja a rímeket rajta kívül a családból. 🙂
      R. Danuvia

Hozzászólás a(z) Mahler-Fürj Katalin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Léteznek csodák?

Léteznek csodák? Miért ne lennének? Nyisd ki szép szemed, Lásson a szív és a lélek. Lásd meg a szikrázó kék eget, Lásd meg a felhő

Teljes bejegyzés »

Anya – föld hűsége

Nem cifra kert ez, hanem élet, hol húsba vág a tiszta hűség. Válladhoz dőlve megértettem: te vagy a csend s a mindenség.   Kezed kérges,

Teljes bejegyzés »

Merítés

Benne élsz a mában, vagy a múlt mocsarában ragadva várod a szikkadást? Iszapos testedet majd tisztára mossa — egy felhőszakadás? A sárban gázolsz újra… Lábad

Teljes bejegyzés »

Színes madár és tarka agár

Színes madár és tarka agár Mindenki másként látja a tavaszt. Az én fantáziám színes madárnak és nagy tarka agárnak. Egyik kecsesen lépdel,gyengéden ébreszti a virágokat.

Teljes bejegyzés »

Egy szerelmes világ

  Egy szerelmes világ Van egy csodás világ, hol a szerelem édes, mint a lépes méz, hol a lelkek egymásra találnak, és a szívekben béke

Teljes bejegyzés »