Nézd, mi történt a múlt hónapban ajándékba kapott barna hamutartóval? Te törted el? Igen, te voltál, ki más lenne? És miért nem szóltál? Hogy nem te voltál? Miért hazudsz? Te voltál! Majd megmondom apádnak, azt is, hogy eltörted és azt is, hogy hazudtál!
A múlt hónapban valóban kaptunk apám egyik ismerősétől egy barna hamutarót, melynek az alján egy szép színes rajz volt. De nem én törtem el. Sőt, ténylegesen nem is tudtam, hogy eltört. Még, hogy én törtem el? És majd megmondja apámnak, hogy hazudtam. Nagyon bántott a dolog, hogy anyám ilyen nyilvánvalóan rám fogta ezt a dolgot, és mit fog szólni majd apám? Hogy én hazudtam, mikor pedig igazat mondtam? Elaludtam, majd vártam, hogy mi fog történni. Apám semmit nem említett nekem az elkövetkezendő napokban. Szerintem egyszerűen nem is érdekelte ez az egész.
Akkoriban egy bérházban laktunk, ahol az egyik lakó felesége, aki nem dolgozott rendes állásban, takarítást is vállalt a lakóknál. Továbbá azokra az aktuális házbeli gyerekekre felügyelt, akiknek mindkét szülője dolgozott. Az óvódákban, meg az iskolai napközikben sosem volt elegendő hely. Ezért az egész ház Mamóca néninek hívta. Nálunk is ő takarított. Ha jól emlékszem, hetente jött. Mindig elmondta, hogy ő mennyit dolgozik, csak az nem látványos munka és ezért senki sem becsüli meg. Mi azonban örültünk neki, hiszen akkor még szombatonként is jártak dolgozni az emberek (iskola is volt), és anyám mindig fáradtan ért haza. Örült, hogy vasárnaponként legalább takarítani nem kellett.
Rám is ez a lakótárs vigyázott. Amikor hazajöttem az iskolából, ő adott ebédet. Illetve amikor délutános hét volt, szintén ő etetett meg az iskola előtt. A főztjét mindig dicsérni kellett, akkor is, ha az szörnyű volt. Annak mind nagyon finomnak kellett lennie! – mondogatta állandóan. Egyszer, például kiöntötte a főztjét, mert félrenyeltem, de ő azt fogta rám, hogy direkt öklendeztem. Máskor meg sótlan volt a borsólevese. Azonban én el nem tudtam képzelni, hogy mitől olyan szörnyű az íze. Amikor a férje hazajött, megkóstolta és ő mondta, hogy sótlan a leves. Én, mint gyerek, nem tudtam, hogy az lehetett a baja. Amúgy persze érdekes, miért nem kóstolta meg? Gyerekkoromban nem szerettem az édességet. Ezért nem ettem a süteményeiből. Ezen is teljesen ki volt akadva. Még most is a fülembe cseng, ahogy a férjének panaszolta, hogy milyen szörnyűségeken megy ő keresztül. Mutogatta a mákos és a diós bejglit miközben óbégatott, hogy a kislány egyiket sem szereti. Sosem bírtam megérteni, miért olyan kulcskérdés számára az evés? De kénytelen voltam elviselni, mivel anyám dolgozott. Akkoriban ez nem is fogalmazódott meg így bennem, csak tudtam, illetve inkább éreztem, hogy nem lehet másképp. Szegény anyám ebédidőben mindig telefonált neki a munkahelyéről és kérdezte, hogy mi van velem, minden rendben van-e.
Úgy két hét múlva eltört egy másik dísztárgy is, ha jól emlékszem egy porcelánbaba. Nem volt túl értékes, de azért mégis csak sajnáltuk. Majd nem sokkal később egy másik nem túl fontos tárgy is eltört. Anyám ekkor már gyanút fogott. Ismét kérdezgette, hogy én törtem-e el. Mondtam, hogy nem. Majd megkérdezte a kedves lakótársat, aki akkor bevallotta, hogy igen, ő volt. Ekkor anyám végre rájött, hogy egyiket sem én törtem el. Tehát valóban nem hazudtam neki. De persze nem kért elnézést. Nem emlékszem, hogy valaha is elnézést kért volna bárkitől. De legalább bevallotta a tévedését. Majd elfelejtettük az egészet. És most, fél évszázad múltán jutott ismét eszembe, hogy ez a hamutartó ügy milyen szörnyű élmény volt számomra. Csak remélni tudom, hogy én a saját gyerekemnek nem okoztam hasonló élményeket.
Author: Radnóti Katalin
Budapesten születtem, itt tanultam, kémia-fizika szakos diplomát szereztem, dolgoztam tanárként, lett családom és unokám. Régóta dédelgetett álmom volt, hogy novellákat írjak életem érdekes eseményeinek felhasználásával a sok szakmai jellegű publikáció után. Elterveztem, hogy amint nyugdíjba megyek és lemennek a vállamról a munkából adódó terhek, feladatok, írni fogok. Már évekkel ezelőtt elkezdtem a témák gyűjtését, és amint tehettem, máris elkezdtem az írást. Emellett sokat olvasok szépirodalmat, történelmi regényeket, minegy olvasási lázban égek, hiszen a hosszú munkás évek alatt erre jóval kevesebb időm volt. Tudom, hogy még tanulnom kell a novellaírást. Ezért szívesen olvasom a társszerzők írásait is. Napjaimat családom, nemrég született kisunokám édesíti meg. További fontos tevékenységem még a rendszeres uszodalátogatás, ahol nemcsak a sport a fontos, hanem a közösség is. Mindig van kivel beszélgetni, megosztani az örömöket, bánatokat, reflektálni az aktuális eseményekre. Szakmai honlap: https://rad8012.members.iif.hu/
