Örülök, hogy megint dundi
lett ma a pénztárcám
jut eszembe! Benne van sok
fizetetlen számlám
Ruhatárból kapott holmim
oly kopottnak látom
Megnézem hát közelebbről,
s nem az én kabátom
Modern zenét mikor hallgatsz
és a füled sérti
Azt mondjak, hogy ami új, azt
nem mindenki érti
Munkában a főnök tőled
egyre több mit elvár.
Fizetésnél csodálkozol,
miért csak ennyi jár?
Hülyeségeket, ha mondsz és
túlkomolyan teszed
Meglepődve észleled, hogy
sokan hisznek neked
Amikor sok ráncot látsz a
szemed körül körbe
Nyugodj meg ez nem igaz, mert
csak a tükör görbe
Lehet, hogy ki szembe dicsér,
s túl szívélyes feléd
Mikor nem is számítasz rá
jó nagyot rúg beléd
Értékes is lehet ami,
látszatra bár nem nagy
Elég pár beszólás feléd,
s benned sebeket hagy
Nem biztos, hogy muzsikus, ki
bőgőtokot cipel
Az sem mindig úriember
aki frakkot visel
Politikus, amit gondol
bátran ki is mondja
Ebből aztán később mi lesz
már nem az ő gondja
Reménykedni mindig lehet,
bízzunk a jövőnkben
Úszkálunk majd a jólétben,
mint a hal a vízben
Gondolatok keringenek
néha szinte fáraszt
Fura kérdés jut eszembe,
keresem a választ
Miért is hal a tintahal,
ha nem ilyen a hal?
Már nem lepődőm meg, hiszen:
„A látszat néha csal”
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...