A tél kinyújtja föld felé
metszőn a karmait
A szél borzolta jégvirág
hullatja szirmait
Kolbász kevélyen tetszeleg,
míg lóg a füstölőn
A hó keményen megtapad
sok száz amorf kövön
Fagyott göröngyöt megcibál
az úton át a szél
A síri csendben pár toboz
koppanva földet ér
A fákon és a bokrokon
pihen, s megül a dér
A köd töményen meglapul
és mindenütt fehér
Forog a medve fekhelyén,
majd újra szendereg
Az zord hideg nem bántja őt,
bundája jó meleg
Ebédre mókus válogat,
keres néhány magot
Az ágak közt ugrálni kell
időnként jó nagyot
Üres bendővel sántikál
egy éhező csikasz
Ma csepp híján nyulat fogott,
bizony ez nem vigasz
A némaságot megtöri
fűrészek vad zaja
Sok korhadt fának biztos az,
hogy nem lesz több baja
Pár hópehely amint leszáll,
egymáson megragad
Az ég megnyílik hirtelen,
A hó sűrűn szakad
Az est amint megérkezik,
még mindig hull a hó
A völgyben halkan megbújik
és álmodik a tó
Author: Andaházi Szeghy Lajos
Andaházi Szeghy Lajos az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem 1940 szeptemberében. Édesapám a posta alközpont üzemében műszerészként dolgozott. Édesanyám háztartásbeliként két nagyszülővel, öcsémmel, húgommal és velem együtt otthon volt. Rólunk gondoskodott. A háború utáni nagyon nehéz években szegényen, de szerető családban éltünk. A vers szeretetét apámtól, a zene szeretetét anyámtól örököltem, hat évig zongoráztam, de a focit jobban kedveltem gyerekként. Futballozni kezdtem és tíz éven keresztül játszottam a Postás, a Debreceni Honvéd és a Ganz Darugyár csapatában. Műszaki főiskolát végeztem általános gépész szakon és a Ganz Daru és Kazángyárban dolgoztam gyártástervezőként és üzemszervezőként. Végül több mint 43 év után innen mentem nyugdíjba. Itt ismertem meg feleségemet is akivel több mint 46 éve éve boldog házasságban élünk. Két remek fiunk és öt csodálatos unokánk van. Céljaink, amiket kitűztünk mindig közösek és reálisak voltak. Azok megvalósulása sok örömet szerzett eddigi életünk folyamán. Hatvan évesen kezdtem tájfutóként versenyezni, hét éven keresztül. Nagyon szerettem az erdő illatát, a mezőket, de sajnos egy sztrok után abba kellett hagynom a tájfutást. Olvasni mindig szerettem. Versírással már fiatalkoromban próbálkoztam, de csak az asztalfióknak írtam. Nyugdíjasként már több időt tudtam versírással tölteni. A versírás tudományával behatóbban ekkor kezdtem foglalkozni. Már tájfutó koromban lenyűgözött mindig a természet, a táj...
