Bánatos, sötét felhők gyülekeztek, mikor megérkezett a gondosan leszervezett találkozó vélt helyére. Nem akármilyen a talpraesett nő, mindent intéző, előre tervező. GPS nélkül vezeti kocsiját Budapest forgalmas utcáin. Ám van az a „mörfis” nap, amikor semmi sem sikerül zökkenőmentesen.
Az összeszokott kicsi csoport ezen a szép estén egyikük lakásán beszélt meg találkozót. A cím üzenetben jött, mivel grafomán kicsit, gondosan papírra vetette. A cetlit jól láthatóan maga mellé tette az ülésre az ajándék csoki tojások mellé. A forgalom tűrhető volt, a kérdéses utcánál viszont egy talpalatnyi parkolóhely sem ígérkezett. Fordult hát, és az irányt a következő merőleges utcába vette, ahol megtalálta a jobbra vezető utat. Még bőven volt ideje a megbeszélt időpontig. De nem örülhetett sokáig mert meglepetésére ennek az utcának egyszer csak vége lett. Hirtelen fékezett. Előtte a járda sűrűn gyalogosokkal és beton akadályok a járdán túli úttest felé. Mögötte szorosan még két csőbe húzott szerencsétlen lassított. A nő kiugrott a kocsiból és hadonászva mutatta cinkos mosollyal, hogy ez bizony zsákutca kedves férfi társak. A két kocsisor között, mögötte a másik kettővel, szitkozódva manőverezett hátra menetben. Újabb negyedóra után megpillantotta a sarki táblán a kinézett utca nevet.
Hihetetlen, de a megjelölt házszám előtt egy üres parkolóhely tátongott. Viszont a parkoló automata nem működött. A bejárati kapu zárva, próbálta a kapucsengőt, azt is hiába.
Telefonál a csoporttársnak, az nem veszi fel. Aztán hívja a másikat. Akadozik a vonal. Úgy hallja szoliban van. Vagy Zolival, a szoliban. Őrület! Végül majd ő is jön a trolival, de mit keresne a csoportban Zolival? Mindegy…
Cúgos az utca, fázik. Még tíz perc álldogálás a hidegben, mire lakó érkezik nagytestű kutyával. Magyarázkodik. Bocsánat, nem jó a kaputelefon. Biztosan nem hallják, beengedne? Kérem! -Persze a válasz, és a kutya belöki a sötét, dohos kapualjba.
A kapcsolót keresi. Nem találja. Második emelet az biztos. Próbálja gyalog az elképesztő, tégláig kopott falak mellett. A liftajtón „nem működik” cédula fityeg. A körfolyosón semmi hang. Nincs nyoma életnek, csak lehullott vakolat, elszáradt növények, kint hagyott koszos cipők, székek. Az ajtószámra sajnos nem emlékszik. Találomra bekopog egy ablakon. A bérlő résre nyitja, de ő sem ismeri, akit keres. Újból hívja a vendéglátót. Végre felveszi, a többiek nevetése hallatszik a háttérből.
-Hol vagytok?- kiabálja dühösen. Én ebben a kísértet házban, lassan megfagyok!
-Utca, házszám stimmel? – kérdezi a meghívó, és megismétli az utca nevét. A kaputelefonon 32-es a lakáskód de lemehetek érted.
-Ne gyere! A házszám rendben, csak az utca neve más fajta fa, ne gyere, bocsánat – mondja alig hallhatón.
– Valóban, ez „Akácfa” és nem a „Hársfa”.-szögezi le magában, mielőtt belép a kapun.

Author: Rodé Klára
Mottóm: „A rohanó évekkel az életnek nincs vége… Csak ha elfogy a szó, elhal a zene, megtorpan a tánc, elapad a szeretet.” (R.K.) Az írás örömforrás és vallom, hogy nincs korhoz kötve. Magam is rátaláltam néhány éve, jóval túl az életem delén. Érlelte az idő, a végnélküli tapasztalás, az olvasóim, barátaim lelkes bíztatása. Mozgalmas életutam karrier építéssel, utazásokkal, szerelmekkel, gyermekeimmel, unokámmal, elveszített férjekkel kiapadhatatlan forrásnak bizonyultak. Valóságos történeteim néha szomorú, ironikus vagy humoros, pikáns mozaikjait az elmúlt hét évben novelláskötetekbe gyűjtöttem, (Életre keltek, A hatfejű sárkányfemina, Félárnyék, Az én kaleidoszkópom, Tenyérnyi történetek címekkel) szerzői kiadásban megjelentettem akárcsak az első regényemet, Az arcnélküli férfi-t is. Antológiák társszerzője voltam. A prózák mellett versekkel is próbálkozom. Közlésvágyam határtalan, életünk ellesett pillanatairól, tárgyakról másképpen, emlékeimről, töprengéseimről. Az írás az életem része lett. Örömmel osztom meg novelláimat, könyveimet az érdeklődő kedves Olvasókkal. Email címem: rode.klara@gmail.com