Három napot töltött a Keleti pályaudvar lelket tipró csarnokában. Nem is tudja miért. Igazából azt gondolta, hogy majd valaki odalép hozzá, s munkát ajánl. De nem így történt. Egyszer megpróbálták kirabolni, látott drogosokat alkudozni, embereket fenyegetőzni, felugrani a már induló vonatra, rokonokat búcsúzkodni.
Nagyon fázott minden éjjel, azon törte a fejét, hova tovább, merre induljon? Egy sporttáskába pakolta kevés holmiját, a legszükségesebbeket, kevéske összerakott pénzét, némi élelmet.
A feleségét tisztességgel eltemette. Mivel ő csak beköltöző volt a házba, a párja fia úgy döntött,hogy mennie kell! Mindegy, hogy hova, merre, de hagyja el a házat! Ez őt nagyon meglepte, mert jóban voltak, nem gondolta, hogy ez így fog történni. Túl volt már a hatvanon, cipelni sok mindent nem tudott, így elköszönve a régi otthontól, útnak eredt. Majd csak lesz valahogy alapon.
Mivel nagyon fázott, azt találta ki, hogy vonatra ül. Mindegy,hogy merre viszi, csak fűtött legyen, hogy elgémberedett ujjai, átfagyott teste felmelegedjen egy kicsit. Felszállt egy beálló vonatra, bevackolta magát az egyik bokszba, kabátja alá bújt, el is aludt hamar. Arra sem ébredt fel,hogy a szerelvény elindult. Álmában kedvenc ételével, sült kacsával kínálta szeretett párja, a régi viaszos vásznas asztalhoz invitálva. De szép idők voltak!- gondolta. Sosem hitte volna, hogy életének utolsó szakaszában ez lesz a sorsa! Földönfutó lett!
Mikor felébredt, egy tőle fiatalabb férfivel találta magát szemben. Figyelte őt. Különösképpen öltözetét. A félig elkoszolódott nadrágját, melyet elől egy-két vizeletfolt is ékesített, de ezt csak ő tudta, nem lehetett látni, mert sötét színű posztóból készült. Amolyan békebeli anyagból. Azért választotta, mert ez volt a legmelegebb. Hozzá kék-fehér flanel inget, melyet az utolsó születésnapjára kapott a párjától. Szerette. Őt is meg az inget is. Rávette a legmelegebb gyapjú pulóverét, de jól tette! Enélkül már biztos megbetegedett volna. Főleg itt és most, az alig fűtött vonat kocsiban, így tél vége felé.Lassan, de nagyon lassan felengedtek a végtagjai, már kedve volt kinézni az ablakon is. Találgatta, hol is van valójában.
Az Alföld felé vitte a vonat, nemrég elhagyták Kecskemétet.
-Hova mén bátyám? -kérdezte a fiatalabb.
-Háát, azt még nem tudom- mondta tétovázva.
-És maga hova tart?
-Megyek haza a családomhoz, Városföldre. Minden pénteken így van ez. Hétfőn,hajnalban indulok a munkába, Budapestre. Ácsoló munkát végzek egy csapatban. Szálláson alszunk egész héten át, oszt péntek a legszebb nap, mert látom a feleségem és a gyerekeim. Tudom, hogy ma csütörtök délelőtt van, de a végmunkát befejeztük hamarabb, így hazamehetünk. Szeretek otthon lenni, mert kicsit rám figyelnek, kiszolgálnak. De nem pihenek ám sokat, mert az otthoni férfi munkát is el kell végezni! A hét végén a disznóól vár javításra, mert kirágták az oldalát éhségükben a rohadt disznók, pedig a feleségem iparkodik rendszeresen etetni őket. Lassan itt a metszés ideje, azt is fel kell mérni.
-És maga? Meddig megy?
-Ameddig a vonat visz.
-És az hol van? Kihez megy? Mit fog ott tenni?
-Hát, magam sem tudom még, hol térek nyugovóra. Előadta történetét.
A fiatalabb, nevezzük Istvánnak, maga elé bámulva hosszasan hallgatott. Egyszer csak megszólalt, elmondta, hogy a falujuktól pár kilométerre kihaltak egy tanyán. Egy idős házaspár élt ott valaha. Pár éve teljesen üres. Azt hallottam senkié. Ha nincsen nagy igénye, oda talán betelepedhetne. Nem bántaná senki. Az öreg nem mert örülni, gondolta előbb látni kell élhető- e a lak.
Aznap a kora délutáni ebédhez Isti otthonában eggyel többen ültek asztalhoz. Az ismeretlen vendég fogadására előkerült a kamrából egy kis házi pálinka. Zöldség leves gőzölgött a tálban.A második fogás meg töltött paprika volt,pont úgy ízesítve, ahogy a felesége szokta hajdanában. Mellé nagyokat haraptak az aznap sütött házi kenyérből. Nagyon ízlett minden. Közben csevegtek, viccelődtek. Mielőtt megkeresték volna az elhagyott tanyát, kihörpölték a finom feketét, mellé hájas kráflit csemegéztek. Hónapok óta ez a nap volt a legszebb utasunk számára.
-Induljunk, hogy még sötétedés előtt a portára érjünk, tudjunk szedni egy kis tűzrevalót, az éjszakai hideg ellen! A vendég megköszönte a szíves látást. A sok ételt követően jól esett a járás a friss, éltető levegőn.
Háromnegyed órás gyaloglás után megérkeztek az elhagyott házikóhoz. Nagyon elhanyagoltnak látszott, legalább is kívülről. Csak lenyomták a kilincset, már bent is voltak a házban, azaz annak a konyhájában. Benne maradt még néhány dolog, amit ki nem loptak belőle. Például a sparhelt, alatta a fás ládikó, tele poros, aprított fával. Ez persze nem kellett senkinek! Milyen jó! Az is szerencse volt, hogy az ablakokat nem ütötték ki. Egész jól záródtak is. Függönyként belepték a pókhálók.
-Előbb fűtsünk be, nézzük meg, nem lyukas e a kályhacső, működik e a kémény, aztán holnap körülnéz, mi mindent rejteget az új környezet.-javasolta a fiatalabb. A rozsda ette kályhacsövet egy helyen össze kellett ütni, hogy ne legyen hézagos. Még jó, hogy István a cigarettája mellett talált gyufát is, mert különben nem tudtak volna begyújtani. A viszonylag száraz fa pár perc múlva élvezhető meleget adott. Főként a kályha közelében. Belül nem gomolygott, nem szivárgott a füst. Ez volt a legfontosabb, a többi ráért.
-Holnap majd hozok gyertyát, lehet világítani is !-szólt Pista.
Elköszöntek egymástól. A fiatal szaporázta lépteit, hogy még sötétedés előtt elérje a falu szélét, ahol már van világítás. Az öreg, akit nevezzünk Palinak, meg lefeküdt, nem messze a sparhelttől levő díványra. Betakarta magát a télikabátjával, még a cipőjét sem vette le, aludt reggelig, mint a bunda! Egyszerre nagyon sok változás érte.
A vaskályha reggelre kihűlt, dermesztő hideg járta át az egész kunyhót. Pali föltápászkodott, kiegyenesítette végtagjait, megette a fóliába csomagolt hagymás, szalonnás kenyerét, aztán körülnézett, hova is került ő? A konyhában még egy kis sámli felejtődött. Jó lesz arra, hogy begyújtásnál a kályha elé tudjon kuporodni, míg az ágakat rakosgatja, vagy szét nem terjed a meleg. Onnan egy szoba nyílt. Sem nagy, sem kicsi. Míg a konyha köves volt, a szoba földes. Hú, de nagy lehetett itt a a szegénység!-gondolta. A falakon itt- ott maradt csak festék, a többi lekopott, az ablakoknál a malter leomlott. A szoba közepét egy asztal foglalta el, de hozzá való szék nem volt sehol. Az egyik sarokban egy rozoga hokedli elborítva, tőle nem messze egy ütött, kopott lavór. Benne néhány agyon nyűtt ruhanemű, amit rögtön a tűzre is dobott. A kamra volt a legüresebb. Egyetlen vizes padot tartalmazott. Hát ez lett a birodalma.
Itt fog majd élni az öblös fák árnyékában? A megműveletlen területen, emberek nélkül? Se víz, se áram! Ez lehetetlen! Hiába van valamennyi pénze, az kevés ahhoz,hogy lakrészt vegyen, vagy béreljen a közeli települések egyikén. Élni is kell valamiből!
Két nap múlva eltökélte, hogy megnézi mi mindent lehet kicsit följebbről látni! Hátha nincs is olyan nagyon messze a legközelebbi szomszéd! Az egyik fa törzse úgy ágazott szét, hogy mászva, ügyesen kapaszkodva el lehetett rajta indulni. Megy, ameddig megy. Megfontolva tette lábait egyre följebb, nyúlt előre a magasba! Alig haladt három métert, ágat tévesztett Száraz fára lépett, mely recsegve, ropogva, nyikorogva levált, s vele együtt nagyot huppant a földre a mi vándorunk is. A horzsolások mellett úgy beütötte a fejét egy rönkbe, hogy mozdulni sem tudott Körülötte senki nem volt aki segíthetett volna rajta. Megitassa, behúzza a házba, értesítse a mentőket. A vére meg csak szivárgott a fejéből.
Éhezett és nyögdécselt még pár órán át, aztán öröklétre szenderült. Napok múlva találta meg holttestét a segítője, István, mikor megjelent nála látogatóban egy tányér palacsintával.
Author: V. Nagy Ágnes
V. Nagy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Négy-öt éve foglalkozom novellák írásával. Jó történet mesélőnek mondanak. Az életből vett aktuális információkkal szolgálok. Érdekes karaktereket jelenítek meg. Olyan szituációkat, amelyeket az emberek észre sem vesznek, de a végén mégis rácsodálkoznak. Többnyire egyperces formákban. Abban reménykedve, hogy e rohanó világban ennyi idejük még jut az írásaim elolvasására. Novelláim változatos témájúak, lekötnek, szórakoztatnak. Napi útravalónak is nagyon jók. Munkáim több antológia és irodalmi folyóirat is közölte már. Nyomtatásra készen áll az első kötetem.