Elröpült húsz év
Gábor és Bea a berlini Gémeskút Csárda kerthelységében ültek, ünnepelték a huszadik házassági évfordulójukat. Szerettek ide járni, hiszen, ha ez az étterem nem lett volna, valószínűleg sohasem találkoztak volna az után az egykori vonatút után. Az ő történetük nagyon rég kezdődött, és ahogy itt ültek, miközben a sokféle magyaros étel között válogattak, arról beszélgettek, mi minden történt velük az első találkozásuk óta.
Bea szülei még az NDK-ban ismerkedtek meg, ahová édesapja – mint oly sokan a hetvenes években Magyaroroszágról – dolgozni ment az érettségi után. Angelika annak a gyárnak az éttermében volt felszolágló, ahol László munkát talált. Bea apja hamarosan beleszeretett a szép szőke lányba, és addig – addig randevúztak, míg Angi terhes lett. Összeházasodtak, és hazaköltöztek, így Beáta már Magyarországon született, ahol sajnos édesanyja idegennek érezte magát, így házasságuk hamarosan zátonyra futott. Végül Angelika adta be a válópert, azzal a szándékkal, hogy a válás után Beát is magával viszi Berlinbe. Épp hogy beadta a válókeresetet, amikor a sors közbeszólt: agyhártyagyulladás kapott, amibe a kórházi kezelés ellenére pár hét alatt belehalt. Apja a gyári három műszak mellett nem tudta egyedül nevelni, így előbb szülei segítségét kérte, majd fél éven belül talált egy asszonyt, aki a kisfiával együtt hozzájuk költözött. A mostohaanya mindenben igyekezett László kedvében járni, de a két gyerek között bizony különbséget tett: míg a fiát, Attilát kényeztette, és mindent megadott neki, Beát elhanyagolta. A kislány számára csak az apai nagyszülők szeretete jelentett kárpótlást, akik időről időre a németországi nagymamához is elutaztak vele. Amikor nagykorú lett, már önállóan is utazhatott, hiszen anyanyelvi szinten beszélte mindkét nyelvet. Egy ilyen alkalommal a helyjegye egy hasonló korú srác mellé szólt, akivel a hosszú út alatt beszélgettek. Ő volt Gábor, aki elmondta, hogy szakács, és azért utazik Berlinbe, hogy felmérje a lehetőségeket. Amikor megtudta, hogy a lány jól beszél németül, elkérte a nagymama telefonszámát, hogy ha esetleg tolmácsolásra lenne szüksége amíg Bea itt van, a segítségét kérje. Kétszer tolmácsolt is neki, azután elváltak útjaik. A fiú végül álláshoz jutott, Bea pedig hazautazott, és felvételizett a tanárképzőbe német – magyar szakra. A főiskola évek alatt szerelmes lett egy évfolyamtársába, és Gáborról meg is feledkezett. Biztos volt benne, hogy Andrással fogja leélni az életét – egészen addig, míg a férfi két nappal a diplomaosztó után nem közölte vele, hogy vége, ő másba szerelmes, hazamegy a szüleihez, abba a zalai kisvárosba, ahol Anna vár rá. Keserves csalódás volt, de rá kellett jönnie, hogy András egy idő után csak az „ingyen albérlet” miatt maradt vele – Bea ugyanis időközben megörökölte nagyszülei otthonát.
Magányos évek következtek: németet tanított egy budai középiskolában, és hétvégeken túrázni járt. Legtöbbször egymagában indult hegyet mászni, mert ez sokkal jobban kikapcsolta, mint a vele egykorú lányok által szerevezett bulik – melyek leginkább az ivásról, meg az alkalmi szexpartnerekről szóltak. Aztán 2003-ban a németországi nagyi nyolcvanadik születésnapját ünnepelte, amelyre ő is hivatalos volt. Édesanyjának a bátyja egy berlini étterembe foglalt helyet – ami a magyar unokahúg kedvéért a Gémeskút volt. Kint ültek a kerthelységben, ahová a születésnapi emeletes tortát maga a séf vitte ki – aki nem más volt, mint Bea egykori útitársa, Gábor. A srác tizedik éve vezette már a konyhát ebben az étteremben, mely az idők folyamán a kint élő magyarok kedvenc helyévé vált. Volt ott minden: gulyás, pörkölt, lecsó, lángos, halászlé, nem csoda, hogy a magyarok szerettek ide járni. Mindketten megörültek a találkozásnak, Bea megígérte, hogy másnap délelőtt egyedül visszatér, és lesz idő beszélgetni.
Az újabb találkozáskor Gábor elmondta, hogy házasságban él, de nem született gyerekük, és a kapcsolatuk lassan kihűlt, már a váláson gondolkodnak. Hallva, hogy Bea egyedül van, felvetette neki, miért nem marad kint, és keres valami követségi állást: a nyelvtanári diplomával itt is boldogulna, a nagyija pedig biztos örülne, ha közelebb lenne. Ekkor még nemet mondott, és hazautazott, de nem tudta a sorsszerű találkozást kiverni a fejéből. A férfi többször kereste, és lassan rendszeressé váltak a beszélgetéseik Skype-on, majd egy szép nap hazajött, és két hetet Beával töltött. Fél év múlva a lány kiköltözött hozzá, összeházasodtak – és ma ennek a házasságkötésnek a huszadik évfordulóját ünneplik,
Bizony, hihetetlenül gyorsan elröpült húsz év, Gábor már nem itt, hanem a Hotel Aldon Kempinskyben főszakács, és a lányuk Gabrielle főiskolás. Azt tervezik, addig maradnak Berlinben amíg nyugdíjasok nem lesznek, utána ahogy tudnak, hazaköltöznek. Valahol a Balaton felvidéken szeretnének élni.
Author: Holéczi Zsuzsa
Holéczi Zsuzsa az Irodalmi Rádió szerzője. Holécziné Tóth Zsuzsa vagyok, nyugdíjazásomig egy bankban dolgoztam vezető beosztásban. Az Alföldön egy kis faluban születtem, ezután Kecskeméten éltem a férjemmel és fiammal, de egy szakmai kihívás miatt tizenhat évvel ezelőtt Piliscsabára költöztünk. Nyugdíjasként szellemi elfoglaltságot is kerestem, előbb nyelvtanulásra gondoltam, majd kis idő elteltével megfogalmazódott bennem az a diákkorom óta dédelgetett vágy, hogy írni kezdjek, talán még nem késő. Már a Középiskolai tanulmányaimat befejezve népművelés-könyvtár szakon szerettem volna továbbtanulni, de édesapám 17 éves koromban bekövetkezett halála után kereső nélkül maradt a család, ezért munkába álltam – és az évek során egyre messzebb kerültem ettől az elképzeléstől. Az irodalomszeretet és a jó fogalmazási készség persze megmaradt, és mindig jó szívvel gondolok a Középiskolai magyar tanáromra, Baltás Dánielre – illetve az ő osztálytalálkozónkon tett kijelentésére. “Bölcsész létemre az olyanok miatt volt érdemes magyart tanítani, mint amilyen diák maga volt Zsuzsa “. Az egyetlen tantárgy amiből “dicséret” -tel érettségiztem a magyar volt, és valahol a lelkem mélyén mindig készültem arra, hogy majd egyszer annál komolyabb “művet” is írok, mint a Macskaújságban közzétett 2 oldalas “nekrológom”. Kedvenc hetilapomat olvasva üzenet értékű volt számomra a Központi Médiaakadémia felhívása, mely szerint képzést indítanak írói ambíciókkal rendelkezők számára. Megosztva elképzelésemet...
