Sárga
Valahányszor szóba kerül, mindig elmondom magamról, hogy nem vagyok olvasott. Talán nincs benne szégyellnivaló, de azért annyira büszkének sem kell lenni rá. Mentségemre szóljon, hogy legalább sajnálom a dolgot, illetve, hogy van rá egy elfogadható magyarázatom.
Voltak régen, általános iskolában azok a kötelező nyári olvasmányok. Biztos minden korombéli – vagy ki tudja, nem is annyira korombéli – emlékszik a magyar tanár által elrendelt szünidei időtöltésre. Többnyire híres, közismert magyar regények, amelyeket a tanár feladott. A diák pedig… Feladta… Mármint az olvasásukat. Persze nem mindenki, és nem is mindet, sőt, tagadhatatlan, hogy voltak bőven, akik az összesen átrágták magukat. Nem úgy, én. Engem ez a feladat valahogy rendre meghaladt, szomorú tény, de nem kötött le kellőképpen. Elkalandoztak a gondolataim, folyton más dolgokon járt az eszem.
Van, hogy a kisdiák nem otthon tölti a nyári hétköznapokat. Így volt ez velem is. Vagy apai ági nagyszüleimnél voltam, akik alig néhány utcányira laktak tőlünk. Vagy anyai ági nagymamámnál kötöttem ki, aki akkoriban a helyi bölcsődében dolgozott, és néha magával vitt. Apai ági nagyszüleimnél voltam jóval többet. Volt nagy udvar, mint otthon, ahol jókat lehetett játszani. Na de ebédet követően, délután jött a kötelező pihenő és a kötelező olvasmány. Természetesen mindig nálam volt a Tüskevár vagy az Egri Csillagok. Leheveredtem tehát a szobában az ágyra, a gondosan letakart ágyneműnek támaszkodva felpolcoltam a fejem, és kezdődhetett a kötelező nyári időtöltés. Szavamra, előfordult olyan alkalom, hogy teljesítettem a napi penzum jelentős részét. Ritkán… A hátamnak pont megfelelő támaszt adó ágyneműkupac felett – vagy ahogy tetszik, mögött – széles párkány terült el. Az előszobára nyíló nagy ablak látta el fénnyel a szobát. Egy darabig nem szenteltem különösebb figyelmet a széles párkányon felhalmozott újságtömbre. Gondoltam, olvasnivaló az is. Abból pedig amúgy is van elég, még sok is. Aztán csak-csak meguntam a regényolvasást. Ki nem mehettem, mert a kötelező bent tartózkodást nem lehetett elbliccelni. Inkább leemeltem a tömb tetejéről egy sárga újságot. Egy Sportfogadást.
Később kiderült, az összes az volt. Mind Sportfogadás, apai ági nagypapám gyűjteménye. Szépen egymáson, időrendben visszafelé, ahogy egy hetilap esetében dukál. Amint kinyitottam az elsőt, tudtam, hogy ebből szenvedély lesz. Teljesen lenyűgözött. Zabáltam minden betűt, mintha csak egy hatalmas csokitorta lett volna. Benne volt minden, ami csak a fogadáshoz kell. Tippek, tabellák, eredmények, szöveges esélylatolgatások és az egyik legfontosabb, totókulcsok a játékhoz. És persze nem csak a fociról szólt, hanem minden szerencsejátékról, legfőképpen a lottóról. Elvégre az e hetit mindenki megveszi a mai napig is. Vagy legalábbis majdnem mindenki. Amellett, hogy elemeztek, önkritikusak is voltak. Mérhető volt a megelőző heti ajánlások, tippek sikeressége.
Elkezdtem tanulni. Mindent meg szerettem volna tudni a játékról. Megérteni, hogyan működik, értelmezni a mikéntjét. Igyekeztem mindenre magam rájönni, de ha valami nem ment, kunyeráltam némi információt nagypapámtól. Persze éppen csak annyit, hogy ne lehessen rájönni arra, hogy éppen nem a Tüskevár vagy az Egri Csillagok van terítéken. Szépen lassan kiolvastam nagypapám összes sárga újságját. Nem kellett sok idő hozzá, és már magamnak vettem meg minden héten. Elkezdtem játszani is, hetente csak egy sima kéthasábossal, anyagi lehetőségeimhez mérten. Hátha mellém szegődik a szerencse. Egy idő után, ahogy a matematikában haladtam a tanulmányokkal, elkezdtem megérteni a kulcsok logikáját. Sőt, egy idő után magamnak is tudtam készíteni hasonlókat, ha nem is különösebben bonyolultakat. De kisdiákként sokáig megmaradtam a sima kéthasábosnál.
Szorgalmasan játszottam, sikertelenül. Aztán valahogy, a sokadik próbálkozásra csak eljött az a bizonyos, nagy nap. A végéhez közeledett az olasz bajnokság, emlékeim szerint csak olasz meccsek voltak a totón. Mivel már nem volt hátra elég bajnoki, félidei eredmények is a műsorra kerültek a végeredmények mellett. Egy kivételével ugyanazokat a tippeket írtam mindkét oszlopba. Esélynövelőnek hagytam benne egy kétesélyt. Vasárnap este természetesen ráragadtam a rádióra, és alig vártam a hírek végét, hogy bemondják az eredményeket. Csak hallgattam, ahogy a bemondó sorolja az egy, iksz, kettőt, én pedig szorgalmasan karikáztam. Majdnem megállás nélkül, mert egy hiba sajnos becsúszott, én meg lecsúsztam, mármint a hőn áhított, nagy nyereményről. Ettől függetlenül egy másodpercig sem bosszankodtam, hiszen nem fordult még elő azelőtt, hogy tizenkettőig eljutottam volna, pláne nem úgy, hogy a másik hasábomon is lett egy tizenegyes. Visítva rohantam le a lépcsőn, hogy a családnak elújságoljam a nagy hírt, és fogadjam a jól megérdemelt gratulációkat. Úgy kalkuláltam, hogy legalább ötezer forint lehet majd a nyereményem, ami akkoriban egy korombeli gyereknek elképzelhetetlenül sok pénzt jelentett. Volna… Mert ahogy a mondás tartja, gyerek tervez, a pénz meg (nem) jön. Mert tippelhettem én akármilyen jól, kalkulálhattam akárhogy, gyorsan kiderült, hogy mások is tippeltek, ráadásul jól, sokan még jobban is, mint én. A tömegnyeremény miatt az én kis szelvényecskémre alig jutott valami, emlékeim szerint 151 forintot ért a tizenkettesem, és nagyjából a felét, 71 forint körül a tizenegyesem. Alig több, mint kétszáz forint.
El is határoztam, hogy folytatom a játékot. Folytattam is elég sokáig. Kimondottan jól megértettem a játék logikáját, és sokáig szenvedélyesen űztem is, de mindig csak a saját anyagi lehetőségeimhez mérten. Használtam a sárga újság kulcsait, variációit, fejlesztgettem hozzá a matematikai tudásomat. Csak hát a siker, na az valahogy elkerült. Tizenkettesig sosem sikerült többé eljutni, és megmaradt a mai napig fennálló rekordnak. Mert hát lehetek akármilyen gógyis a játékhoz, a meccseket attól még el kellett (volna) találni. Az meg ugyebár nem ment.
Gödöllő, 2023. július 8.
Utóiratok:
1. Az újságok már nincsenek meg, de a kulcsokból, variációkból komoly gyűjteményem van, mert úgy tűnik, hogy az ollót hatékonyabban használtam, mint ahogy a meccseket megtippeltem. Bár egy ideje nem totózom, nosztalgiából még mindig klassz dolog időnként elő-elővenni.
2. Mondjuk elég nagy szívás, hogyha valaki az első iksz körül felér valamiben a csúcsra, azután következik a meredek visszaesés. Utána kellene gondolnom, hogy van-e még ilyen dolog az életemben, hátha rossz irányba halad az önértékelésem… 🙂
3. Sárga az élet, ennyi…
Author: Kovács Gergely
Kovács Gergely vagyok. Azért csatlakoztam az Irodalmi Rádió blogszerzői közösségéhez, mert szeretném megtudni, hogy amit írok, tetszik-e másoknak. Remélem, hogy aki betér az oldalamra, és megtisztel azzal, hogy elolvassa, amit itt talál, elégedetten távozik, és úgy érzi majd, érdemes volt. Eddigi megjelenéseim: Szárnyszegés – Rókaerdő című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (A természet poétája 2022. pályázat – humor különdíj) Kedvenc – Lakótelepi Hófehér című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. (Novellák 2022. pályázat – 3. helyezés) Néhány Szemelvény Európából – Zsebkönyv 10. – Útravaló, Holnap Magazin, 2022. Karácsony – Meleg Szívek című antológia, Irodalmi Rádió, 2022. Tavaszi reggel – A Tavaszi szél titkai című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. A kis utca - Hívatlanok című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Gergő és a sapka - Múzsa, magam ma neked megadom című antológia, Irodalmi Rádió, 2023. Csupasz - Álmodó című antológia, Holnap Magazin, 2023. Csere - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Rövidhírek (Kábítószer-kereskedők rendőrkézen, Újra megnyitja kapuit a népszerű étterem, Felemás sikert hozott a díjnyertes film bemutatója) - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Ül és te - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Hét vagy nap - Szavak Hullámain című antológia, Magyar Elektronikus Könyvtár, 2023. Elmúlás - Vetkőznek...