Charlie angyalai

Margarita:

 

Charlie angyalai

 

,,Napod egyformán süt jókra és gonoszokra Uram” – gondolta, amikor a népszerű tengerparti strandon a bár felé vette útját. Az szabadon állt a promenád mellett, felette bambusztető, körben az asztalok mellett hozzájuk illő könnyű türkíz fémvázú nádfonatú székek. Az asztalokon kagyló mécsestartó és egy-egy élénk színű, nagy kelyhű trópusi virág pezsgőspohárban.

A bárpultos feltekerte a hangerőt, a népszerű és jókedvű retro sláger szólt, a Ketchup song.  Legszívesebben ő is megriszálta volna a fickándozó dallamokra a nyitott hawaii ing alatt mostanában kissé terebélyesedő barnára sült pocakját, mint a zabálnivaló, vékony bárpultos lányok a klipben.

Végignézett a selymes fehér homokban napfürdőzőkön a színes ernyők alatt, melyek mint délszaki virágok nyíltak a sima azúr- türkízkékben játszadozó víztükör mellett. Az ég tiszta és kék volt, mint egy naiv tekintet, felhő sem zavarta. Többnyire  a tehetősebb középosztály járt ide, fürge kis öregurak magas, vékony, napszemüveges és fiatal szalmakalapos hölgyekkel, kiknek csípője ritmikusan és titokzatosan ringott az oldalra kötött strandkendők alatt, szájukon korallnarancs rúzs. Hasonló típusok voltak, az előírt 90-60-90 méretekkel, erre nagyon ügyeltek az agilis üzletemberek, amikor fárasztó tárgyalásaik után amerikai térdig érő fürdőnadrágjaikban kiáramoltak  a fém- és üveg irodaházakból a szabadságba, mint az iskolás gyerekek a kicsengetés után a nyári szünidőbe. Itt-ott önfeledten röplabdáztak a  pályákon, fagylaltot nyaltak, shaket, koktélt ittak. Kevés családot lehetett látni, néhány középkorú vagy idősebb hölgyet, kis ölebek is akadtak ügyesen elhelyezve a strandtáskákban. Volt néhány nyugdíjasklub is, ők a mediterrán fák és a lepkeszerű színpompás virágok árnyékában bridzseltek, kötögettek, keresztrejtvényt fejtettek és néha egymást segítve megmártóztak a vízben. Béke lengte be a tájat, kicsit baljós is volt ez a  nagy nyugalom. Sirályok repkedtek és alig lehetett gyermekkurjongatást vagy kacajt hallani. Egyetlen bébi aludt a napernyős, napraforgómintás babakocsijában fodros-csipkés ruhácskában, édesdeden. Őt pisszegve elkerülték, megilletődve nézték messziről, mint egy kiválasztottat.

Marlon elégedetten leült a bárpulthoz és egy strandkoktélt kért jéggel. A fiatal délamerikai fiú ki is hozta, kandírozott citromkarikával és rácsippentett élénk színű mini napernyővel. Határozottan jólesett ebben a déli verőfényben. Úgy érezte magát, mintha egy nyári levelezőlapba lépett volna be, a gondtalan ifjúságba. Ritkás, felül hiányzó, barnára festett vállig érő haját jólesően borzolta a szellő. Szinte visszafiatalodott vagy 40 évet.

Ekkor valaki hátulról hirtelen átfogta a vállát, határozottan, cinkosan, majd váratlanul mellé került: – Marlon! Mit keresel te itt, Eldoradoban, a szép asszonyok földjén? – Kifelé biccentett a fejével, összehunyorított szemében kujon-fények, száján ravaszkás mosoly. Charlie volt, régi osztálytársa, ezer éve ismerték egymást. Néha kicsit zavarba hozta az apró plasztikai műtétei után, melyekről mindig – tévesen – azt hitte, hogy észrevehetetlenek. Bizony már ő is benne volt a korban, de hát az üzleti életben nem hagyhatja el magát az ember. Szerencsére behízelgő hangjáról mindig felismerte és hát illett is hozzá ez az illuzionista fizimiska váltás. Sajnos ennyi év alatt sem tudta megszeretni, elfelejteni az iskolai galádságokat, melyek már előrevetítették sikamlós, csúszó-mászó, taktikázó későbbi jellemét. De ilyen-olyan ügyek, ismerősök révén kapcsolatban maradtak és ez hasznot is hozott számára. Charlie mindig naprakész volt, mindig áramlottak rajta keresztül a nemegyszer hasznos információk. Mindig belebonyolódott különböző, szerteágazó ügyletekbe, kapcsolatokba, ehhez határozottan tehetsége volt, új hálózatokat szőni, mint a pók. Hogy honnan szedte a megbízásait, Marlon előtt rejtély volt. A beszélgetések során olyan volt, mint egy nagy horgásztó, ki kellett várni a kapást. Természetesen utána kellett járni az állításainak, mert nagy manipulátor volt, de többnyire hasznavehetőnek bizonyultak. Mérnök és feltaláló volt végzettsége szerint, kalandor beütéssel. Néha írt a helyi újságba James Bond álnév alatt. Ujjait a  kor ütőerén tartotta és hegyes orrával igyekezett kiszimatolni, honnan várható haszon. Vékony, mozgékony, ideges emberke volt felfelé fésült vöröses hajjal, állandó mozgásban. Minden korosztály köré oda tudott tekergőzni és bár eleinte elhessegették, végül senki sem tudott ellenállni kitartó vigéc udvarlásának. Marlon mindig sajnálta, hogy a hétköznapi életben nyújtott színészi teljesítményért nem jár Oscar díj, kapásból tudott volna esélyeseket, Charlie mellett mondjuk az anyósát. Ezek az igazi színészek és színésznők, már Shakespeare megmondta! Ő pedig csak tudta! – Charlie most is egy nagyobb, rejtélyes, strandtáskának álcázott csomagot cipelt  magával. Rendelt ő is egy koktélt és bár Marlon nem hívta az asztalához,  magától értetődően ottragadt.

– Öregem, mit szólsz ezekhez a nőkhöz? – Fejével az előtte éppen elhaladó, valóban figyelemreméltó szépség felé intett. Olyan volt mint egy manöken, hosszú lábait mindig maga elé helyezve úgy vonult végig a plázson, mintha kifutón volna. Ibolyakék strandkendőt kötött karcsú derekára, ugyanilyen színű, kagylót formázó bikini felsője volt és fehér csillagformájú virág hosszú, dereka körül rugózva ringó fekete hajában. Fitos orrocskája volt és úgy tűnt aranybarna bőre hihetetlenül finom és bársonyos. Szinte zavarbaejtően tökéletes volt. Ugyanekkor a promenád másik oldalán, az ellenkező irányból egy fehér bőrű, türkízzöld ruhát viselő vörös bombázó vonult el szintén magassarkú kecses strandcipőben, haja nagy csigákban lobogott utána. Kezében két koktélt tartott és ugyanolyan lebegve, ritmikusan közlekedett, korallnarancs ajkait kicsit nyitva tartva. Marlon szája is tátva maradt, sőt száraz kortyokat nyelt.

– Jó, mi, Öregem? – Bökte oldalba Charlie bizalmaskodva. – Megsúgok egy titkot. – Közelebb hajolt és felhúzta a szemöldökét: – A legújabb modelljeim!

Marlon megütközését látva a már kinyitott pálmafás strandtáskából elővett egy távirányítót. Homlokráncolva, koncentrálva nyomogatott néhány billentyűt: – Tubicáim, angyalkáim, gyertek csak ide apucihoz!

A két nő megfordult, először csak a  fejük, majd a testük is. Könnyed csípőringással és gazella üzemmódban az asztalukhoz léptek és leültek. Mindkettőn a legdivatosabb és legdrágább napszemüveg, a vörös haja hajpántba tekert arany kendővel átkötve. Lábaikat egyszerre vetették át egymáson.

– Ciao! – mondta Charlie kicsit leizzadva.

A nők biccentettek. Finom pézsmaillat áradt belőlük. Charlie megnyomott egy gombot és Marlon ibolyaillatot érzett.

– Hogy vagytok drágáim? Minden rendben?

A nők csilingelve felkacagtak. Hibátlan fogsoruk volt.

– Ne aggódj, vettük az adást. Tesszük a dolgunkat. Köszi az átutalás kódot és az új programokat. A reggeli tornának sikere volt. – A vörös zavarbaejtően és kétértelműen elhúzta a száját.

– A legjobban shoppingolást szeretem. Láttad az új alsónemű szettemet? – kérdezte Ibolyakék.

– Láttam – felelte Korallvörös.  – Már mutattam az én öregemnek is a katalógusban. – Hát akkor ciao. Nem kell látniuk, hogy leültünk ide.

– Igazatok van lányok – ragyogott fel Charlie, hogy ilyen jól mennek a dolgok. – Nem elfelejteni a zselét. Hiszen tudjátok. És körberajongani a szponzort más üzletfelek előtt. Működik a radarotok, remélem. Hisz ezért tart benneteket, mindig egyenleget vonni. Ez a jó kapcsolat titka.

A lányok kedvesen mosolyogtak, felálltak és ujjaikat helyesen begörbítve integettek: – Pá-pá!

Marlon sokáig bámult utánuk, míg ellejtettek.

– Jók, mi? – suttogta Charlie, élvezve  a fiatal délamerikai bárpultos irigykedően csodálkozó, bamba arckifejezését.

– A legújabb modelljeim. Kínai és amerikai csúcstechnológia. Szépek és hasznosak és teljesen élethűek.

– No de… – makogta Marlon. Hiszen ez már jó régen benne volt a levegőben. Mióta elindították a  Decimálási Programot, ilyesmiken törték a  fejüket a nagyokosok. Amikor manapság csak a  gyermekek töredéke születhet meg a túlnépesedés miatt az arra genetikailag érdemlegesnek talált családokban illetve az e célból kijelölt és összeterelt pároknál. Az egyéb viszonylag jó minőségű hímivarsejteket le kellett fagyasztani (a pénzemberek természetesen itt is előnyt élveztek). Igazából már nagyon macerássá vált a házasságot fenntartani. Temérdek pénz felszabadult így, amit eddig az utánpótlás gyártásába és felnevelésébe forgattak. Persze, ebből anno visszajött némi érzelmi energia, de ezt most máshonnan kellett pótolnia a delikvensnek. Munka és pénz volt elég, el lehetett szórakozni, utazni, álmokat valóra váltani. Nagyon népszerűek lettek a bakancslisták. Örökifjú társsal, kicserélhető alkatrészekkel. A projekt még titokban futott, Charliet bevonták a  tesztelési folyamatba, a modellek tökéletesítésébe. A legfinomabb bioplazmát használták, melyek a selymes bőr utánzatát adták. Visszerek, striák, pattanások, ráncok, anyajegyek nélkül. Mindig finom parfüm áradta hölgyekből. Az étkezést imitálták, hiszen valójában távirányított energiát kaptak, virtuális segítséggel. Mivel a tesztfázisban az alanyoknak, mecénásoknak nem volt szabad tudni a művi háttérről, a nőknek teljes élethűséget kellett szimulálniuk. El is érték sőt meghaladták az átlagos IQ-szintet. Nem zavarták őket az érzelmek, viszont kiválóan el tudták játszani őket. Több száz dal, vers, tánc volt beléjük táplálva, felismertek jelzéseket, mimikát, hangszínt, tükrözték azt, le tudtak ülni a zongorához egyszerű darabokat lejátszani. Minden, még az ágyjelenetek is tökéletesen meg voltak komponálva, mind anatómiailag, mind akusztikailag. A legjobb tervezők, rendezők, forgatókönyvírók dolgoztak rajta tekintélyes gázsiért, többnyire Hollywoodból. Remek mainstream pszichológusaik is voltak. Ígértek nekik is jutalompéldányt a  kész műből, műbőrbe kötve… Mindig rajongani fognak értük, mert a nő sosem válik érzelmileg függővé, nem szül, nem nyavalyog. Készültek prototípusok az alsó néprétegek számára is, ezek félig programozható háztartási robotok voltak. Egyenlőre azonban számukra még a  drága és kiszámíthatatlan bio alkalmazottak maradtak.

Marlon elhűlve nézett cimborájára. Valamiféle hüllőarcú varázslónak látta.

– Na de… hogy is van ez?

– Ne aggódj, haver. Kormánymegbízás. Tudod, mióta a Tizek Tanácsa világszerte elrendelte a Decimálási Programot, különben atomháború lesz – hiszen te is tudod – le kell vezetni a szexuális energiákat. Nem mindenki hajlandó a műtétre. Nekünk férfiaknak előjogaink vannak.  Ilyen egyszerű ez: Életre keltettük a férfi fantáziákat. A tökéletes reprezentációs példányt. Alkalmazkodás. No érzelmi macera. Bármikor lekapcsolható, elpakolható, mikor farkasordító magányra van szükség. Vagy másik típusra. Kontroll, irányíthatóság. Nincs lebukás, nincs rizikó.

A strandtáskából elővett egy könyvformátumnyira összehajtogatott csomagot és egy kis pumpát, valamint néhány alkatrészt és tégelyt.

– Ennyi az egész. Esztétikus csomagolásban. Persze kell hozzá egy laptop és távirányító is. Zsebméret is elég. Felfújod és bekened a bioplazma kencékkel. Ízlés szerint sminkelhető, a paróka váltogatható. A mellek is tetszés szerint pumpálhatóak fel, de a legkedveltebb a 90-es méret a közvéleménykutatás szerint. Így a plasztikázás is megspórolható. – Kicsit röfögősen felröhögött.

– A végén ezt a picike adaptert kell belehelyezni. Rengeteg program fut itt, a távirányítóval aktiválhatod. A hívószavakra reagál. Kicsit a gondolataidban is tud olvasni, vigyázz vele! – megint torokból röhögött.

– Neki te vagy a legjobb, a legszebb. Nem kell fejlődnöd, empatizálni és a többi marhaság. Tiszta haszon és kikapcsolódás. No persze gyerekprogram nincs benne és ne is bízzunk rá gyereket. Valamire a bio nők is jók még, amíg az engedélyezett szaporulat ezt megkívánja. Persze vannak még hiányosságok, váratlan helyzetek, melyekre megoldást kell találnunk. Ezért a  tesztfolyamat.

– És az ipsék semmit sem vesznek észre? – hitetlenkedett Marlon.

– Dehogy! Ezek nem. Mindent  bekajolnak, amit kapnak. És 10 % a bankszámláról mindig megy. Nekem.

– Szóval van futtató is?

-Ahogy vesszük. De ők nem ülnek itt előtted… – Sejtelmesen mosolygott.

– És a nők? Az igazi érzelmek? Anyák, hugok, nővérek, rokonok, szeretők, feleségek?

– Hát ők nehezen viselik. Nekik is elindult a férfi prototípus fejlesztése, de hamar rájöttek a gikszerre. Ha nem is az első tökéletes randi és ágyjelenet után, de később legtöbbüknek mégis gyanús lett a tökéletes udvarló. Nem életszagú. Nincsen veszekedés, dráma, katarzis, fejlődés. Nem születhet gyerek, de kapcsolat sem. Sokkal hamarabb rájöttek, hogy valami nem stimmel. Hogy ez egy színész. Éreznek. Reflektálnak. Lehet hogy a  vakarózó, tévénéző, söröző típus jön be nekik? Hogy szegények mikor látják az álomherceget, rájönnek, hogy az nem matéria? Egész életükben kergették és most ásító unalomba fullad? Illúzió, hányinger? – Azért részben egy kis profitot itt is tudtunk termelni. Ezek állandóan önismereti kurzusra járnak. Tudni akarják kik ők és mit akarnak az életben. Az ilyen kurzusokra kikölcsönözzük az Álomkirályfi típust. Néhány napig kipróbálják, önbizalomnövelő. Udvarias, kedves. Kinyitja a kocsiajtót, virágot hoz, netán kiporszívóz. Sosem késik, nem büdös, megeszi a spenótot. Kiviszi a szemetet, nem fütyül más nők után. Gombnyomásra szaval, lenyírja a gyepet, kiviszi a kutyát sétálni. Együtt kocognak, együtt főznek. Minden nő irigykedve néz utánuk, amikor a kiadós shoppingolás után ezzel a főnyereménnyel végigvonulnak a promenádon. – Pár napig ez jót tesz, aztán megunják. Képzeld, kivonultak a Parlament elé: ,,Követeljük vissza a férjeinket! A hibáikkal együtt! A pocakjukkal, az érthetetlen világukkal, a harcokat, a nehéz szerelmet. Nekünk az élet kell, ha már nem szülhetünk!” Elég kínos volt. Elindítottak egy mozgalmat, ,,Mentsd meg a  sörhasúakat!” szlogennel. Én mondom neked, a nőkkel mindig csak a baj van. Mármint az igaziakkal. Megszokták, hogy gyerek helyett bennünket nevelnek. Lehet hogy a végén még tárgyalóasztalhoz kell ülnünk velük… – Tényleg, most jut eszembe: Bár ellenkezik a szabályzattal, nem próbálsz ki egy felfújható asszonyt? Garantált minőség, most akciósan! Itt a katalógus, választhatsz, az első tízből van is nálam. Jöttek újabb megrendelések, persze egyenlőre titokban. Lassan szivárogtatjuk a köztudatba az új trendet. Amikor ők, az elcsomagolható  nők is beszivárogtak már a férfiak életébe. Megszokják őket mint a kütyüt, az egyre modernebb autókat és implantátumokat.

Marlon vegyes érzésekkel nézett a katalógusba. Csinibabák, különböző zavarbaejtően élő karakterek. Egyiket-másikat mintha már látta volna egy szálloda recepcióján, a wellness centerben vagy az étterem bárpultjánál. A promenádon feltűnő két csinibaba is köztük volt, a 3-as és az 5-ös prototípus. Észrevette, hogy a vörös a régi édes, csintalan, gyönyörű táncos díva Rita Hayworth kiköpött mása. Vajon a nagyapja mit szólt volna hozzá?

– Köszi, nem. Nem vagyok hozzá elég bátor – adta vissza a katalógust.

– Akkor ide figyelj!

Charlie hosszan megnyomta a távirányító gombját, kattogás és surrogás hallatszott. A strandon gombnyomásra vagy 30 napszemüveges női arc fordult feléjük, bodrosak, egyenes hajúak, szőkék, vörösek, barnák, feketék, mind formás, a  többségük magas. Egyszerre felálltak és már éppen elindultak feléjük, amikor Charlie halk kis sátáni kacajjal lenyomta a gombot, Marlon rémületét látva.

– Ne izgulj! Csak megmutattam a beszivárgás mértékét! Te is csak egy lennél a  sok közül! Nincs rizikó. Úszol a mainstreammel.

Marlon úgy érezte, rosszul van, már abban sem volt biztos, amit lát valóság-e és ő maga esetleg nem Ken a műanyag Barbiek világában? Gyorsan kifizette a cechet és elbúcsúzott. – Majd felhívlak! – mondta.

Charlie elgondolkodva nézte: – Számítok rá! Aztán titoktartás, pajtás! Ez titkos kormányrendelet! Talán társulhatunk is! Pá-pá! – imitálta a nőket. – Derűs semmittevést!

 

Marlon egészen leizzadt, míg hazaért a piros sportautóval. Ingét összegombolta. Az ajtóban neje, Krisztina fogadta, a  házsártos. Teljesen átlagos volt a fehér fürdőköpenyben, törülközővel a fején, éppen lezuhanyzott. Bekrémezte az arcát, kicsit petyhüdt bőrét. A szeme igaziból csillogott. A pillái valóban hosszúak voltak, ha nem is festette őket.

– Marlon, már megint széthagytad a holmidat. Az egész lakásból kell összeszednem, amíg eljutok vele a mosógépig. Légyszíves gyakrabban cserélj alsónadrágot és zoknit. Kidobtam a szemeteidet. Legalább vidd ki a kukába. A kutyát pont egy óra múlva ki kell vinni sétálni!

Marlon megszeppenve állt az előszobában, mint egy kisfiú.

– Mi lenne, ha most virágot hoztam volna neked és a Föld legrendesebb és legtisztább palija volnék? És még ibolyaillatot is árasztanék?

Krisztina felnevetett, a szeplői csak úgy táncoltak az orrán.

– Hát az nem te volnál! Igencsak gyanúba kevernéd magadat, hogy mit akarsz már megint jóvá tenni… Te strandpapucs férj! Miért nem vittél el engem is?

– Csillagom, legközelebb viszlek és össze-vissza csókollak és ölellek mindenki előtt!

– Ezt már most is elkezdhetnéd… – nézett rá Krisztina kacéran. Levette a törülköző turbánt, vizes haja természetesen telt idomaira omlott.

Marlon lefektette az ágyra és végigcsókolta. Minden szeplőjét, visszerét, anyajegyét és ráncát, külön-külön is…

Egy óra hosszú idő. Egy óra életidő…