Félút(on)

 

 

Lassan, majd elindulok haza,

Oda;
Ahol nem várnak engem;

Soha.

Átfogalmazódik az otthon,
S az itthon fogalma;
Indulás a semmibe,
Sehova.

 

Az itthonom szülőhazám,

Ahol reám vár már;
Szülőanyám,
És szülőapám.

 

Várnak rám;
Bár nem tudom miért;
Tán, hogy csüngjek ajkukon,
Vagy csak költőiségemért.

 

Várjatok csak engem,
Kezdjetek el visszaszámolni;
Sosem hiszitek el,

De megtanítottam embereket az ébredésben álmodni

 

Elindultam hát,

Az ismert ismeretlen érkezik, és jön;
Nem várom el semmitől,
Hogy az úton egyszer csak reám köszön.

 

Az otthonomat,
Azt maga az Egyetem adta;
Ahol minden percben mindenki,
El van havazva.

 

Vagy talán épp,
Le van szavazva;
Avagy mások által,
El lett taposva.

Ahogyan azt,
Az élet hozza;
De voltam már én is,
Letörve, és csalódva.

 

Tudja;
Vagy sem;
Nem érdekel,
Csak már felejtsen.

 

Félúton a legjobb,
Ott vár mindenki, és senki sem;
Csak szeressetek,
És akkor majd elhiszem…

 

Az sem érdekel,
Ha éhezem és szomjazom;
Az Ő csókjáért,
Nem elég ideje haldoklom.

 

Íme a kettősség;
Mert ha másvalaki lenne én;
Akkor ő most itt mennyire,
Lenne kemény?

Túl gyenge vagyok?
Vagy ez megint,
Egy;
Erős vélemény?

Hogyan írná meg,
Eme verset?
S hogyan mutatja meg a papírnak,
Mi is a vég, és mi a kezdet?

 

Nem számít,
Mert ez előre nem látható érzés;
Ez nem olyan, amikor állsz,
Majd leülsz, írsz, és akkor kész…

 

Nem…
Attól tartok korántsem;
Csak hiszem, hogy még ámul, és bámul,
Néz rám, s figyel engem.

 

Várom;
S kiteljesedem;
Ha nem kell tiltani azt,
Hogy csak őt szerethetem.

 

Újabb öröm lesz,
Ha elismerik egy költeményemet;
De számolok azzal, hogy torzítani fogják,
Minden érzelmemet.

 

Nem érdekel,
Csak akit én keltettem erre a valós világra;
Ő majd sírom mellett mondja el,
Nem éltél hiába.

 

Helyettünk szenvedtél,
És miattunk csináltad;
De hogy írni kezdtél,
Azt sohasem bántad.

 

Mi olvastuk,
És vártuk, hogy mi lesz;
Tudjuk, hogy belül sírsz,
Kívül hiába is nevetsz.

 

Félúton vagy, vagy az út végén,
Ezt már jó lenne tudni;
Van olyan szenvedély,
Amit nem lehet megunni.

 

Na és most jön az,
Ami már rég félre van téve;
Egy új korszak jön;
Egy álom teljesül, hogy nem éltél hiába érte.

 

2013.05.09.

 

Horváth Szabolcs
Author: Horváth Szabolcs

Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díját 2021-es évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent kötetei: A Háromszázak...

Megosztás
Megosztás

Egy válasz

  1. Tetszik a gondolat: Félúton. Földvár is eszembe jut. Meg, amikor mászol át a kerítésen. A tetején itt sem vagy még, ott sem vagy már. Üdvözlettel:
    Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Prózák
Vígh Erika

A „magyar” Feri

A „magyar” Feri   1957 januárjában, két és fél hónappal a forradalom kitörése után egy szőke, szeplős kisfiú lépett be a hatodik osztály tantermébe –

Teljes bejegyzés »

Édesanyámnak

  Néha azért verselek, Hogy a bennem lévő érzelmek El ne vesszenek S emlékezzenek arra, hogy élhetek.   Köszönöm a jóistennek, Hogy túléltem ezt az

Teljes bejegyzés »

Köszönöm

Százszor köszönöm, hogy, szürke életembe felkelő napként gyakorta beragyogtál, köszönöm, hogy léptem elé rózsát szórtál. Bánt a kétely, hogy vajh megérdemeltem-e? Szeretem a rózsát, lábad

Teljes bejegyzés »

A kagyló

A férfi rosszkedvűen sétált a tengerparton. Lábával bele-bele rúgott a kagylókba. Egyszer csak meglepődve vette észre, hogy egy zárt hever előtte. Biztos üres. – gondolta.

Teljes bejegyzés »

Boldogok a szelidek

Boldogok a szelidek, mert övék lesz a Föld. „Egy angyal nappali fénybe rejtezett, áttörni készül az ózonréteget” Ő üdvözelte egykor Máriát, hogy meg fogja szülni

Teljes bejegyzés »