Lassan, majd elindulok haza,
Oda;
Ahol nem várnak engem;
Soha.
Átfogalmazódik az otthon,
S az itthon fogalma;
Indulás a semmibe,
Sehova.
Az itthonom szülőhazám,
Ahol reám vár már;
Szülőanyám,
És szülőapám.
Várnak rám;
Bár nem tudom miért;
Tán, hogy csüngjek ajkukon,
Vagy csak költőiségemért.
Várjatok csak engem,
Kezdjetek el visszaszámolni;
Sosem hiszitek el,
De megtanítottam embereket az ébredésben álmodni
Elindultam hát,
Az ismert ismeretlen érkezik, és jön;
Nem várom el semmitől,
Hogy az úton egyszer csak reám köszön.
Az otthonomat,
Azt maga az Egyetem adta;
Ahol minden percben mindenki,
El van havazva.
Vagy talán épp,
Le van szavazva;
Avagy mások által,
El lett taposva.
Ahogyan azt,
Az élet hozza;
De voltam már én is,
Letörve, és csalódva.
Tudja;
Vagy sem;
Nem érdekel,
Csak már felejtsen.
Félúton a legjobb,
Ott vár mindenki, és senki sem;
Csak szeressetek,
És akkor majd elhiszem…
Az sem érdekel,
Ha éhezem és szomjazom;
Az Ő csókjáért,
Nem elég ideje haldoklom.
Íme a kettősség;
Mert ha másvalaki lenne én;
Akkor ő most itt mennyire,
Lenne kemény?
Túl gyenge vagyok?
Vagy ez megint,
Egy;
Erős vélemény?
Hogyan írná meg,
Eme verset?
S hogyan mutatja meg a papírnak,
Mi is a vég, és mi a kezdet?
Nem számít,
Mert ez előre nem látható érzés;
Ez nem olyan, amikor állsz,
Majd leülsz, írsz, és akkor kész…
Nem…
Attól tartok korántsem;
Csak hiszem, hogy még ámul, és bámul,
Néz rám, s figyel engem.
Várom;
S kiteljesedem;
Ha nem kell tiltani azt,
Hogy csak őt szerethetem.
Újabb öröm lesz,
Ha elismerik egy költeményemet;
De számolok azzal, hogy torzítani fogják,
Minden érzelmemet.
Nem érdekel,
Csak akit én keltettem erre a valós világra;
Ő majd sírom mellett mondja el,
Nem éltél hiába.
Helyettünk szenvedtél,
És miattunk csináltad;
De hogy írni kezdtél,
Azt sohasem bántad.
Mi olvastuk,
És vártuk, hogy mi lesz;
Tudjuk, hogy belül sírsz,
Kívül hiába is nevetsz.
Félúton vagy, vagy az út végén,
Ezt már jó lenne tudni;
Van olyan szenvedély,
Amit nem lehet megunni.
Na és most jön az,
Ami már rég félre van téve;
Egy új korszak jön;
Egy álom teljesül, hogy nem éltél hiába érte.
2013.05.09.
Author: Horváth Szabolcs
Tatabányán született 1990. március 25-én. 2011-2014 között a Szombathelyi Nyugat Magyarországi Egyetem bölcsész szakán tanult, média-kommunikáció szakon szerezett diplomát. 2022-ben a Kodolányi János Egyetem könyvtáros szakán szerzett diplomát. 2006-ban kezdett verseket írni, de komolyabban csak 2014 óta publikál. Eddig nyolc kötete jelent meg. 2017 áprilisa és 2020 januárja között szervezője volt a tatabányai Slam Poetrynek. 2019 januárja és 2020 novembere között tatabányai olvasóklubot (Olvasólámpa) vezette. Elhunyt kortársaim tiszteletére több alkalommal szervezett irodalmi megemlékező műsorokat. Fontosnak tartja városa, illetve a megyéje irodalom kultúrájának művelését és terjesztését. Jelenleg a 2020-ban elindított tatabányai Tollkoptatók Irodalmi Kör vezetője. Ennek fő célja a tatabányai és a megyei szerzők és azok írásainak megismertetése. A 2020-as év végén elkezdte összeállítani élete első válogatás kötetét. 2023-ban megálmodója és szerkesztője volt a Tollkoptatók (online) megyei hatókörű Antológiájának. Jelenleg a legújabb kötetén dolgozik. Ez mellett még több ötlete van, melyet a jövőben szeretne megvalósítani. Versei eddig a Holnap Magazinon, a Poet-en és a Napúton jelent meg. Legnagyobb díját 2021-es évben szerezte a Napút folyóiratnál, ahol a Cédrus Művészeti Alapítvány, Kortárs Irodalmi Alkotások Pályázatán, Vers kategóriájában a Kiemelt szerzők közé került. Könyvbemutatóimról és író-olvasó találkozóimról készült felvételek itt elérhetőek: 2014. júliusától saját facebook oldalal rendelkezik. (https://www.facebook.com/Horvth-S zabolcs-versei-1441227439479669/) Megjelent kötetei: A Háromszázak...
Egy válasz
Tetszik a gondolat: Félúton. Földvár is eszembe jut. Meg, amikor mászol át a kerítésen. A tetején itt sem vagy még, ott sem vagy már. Üdvözlettel:
Gábor