Ez a hely a körúton zajló autós vérkeringés mellékágaként kissé bedugulva, kissé elmeszesedve, de élt az Osváth utca rejtekén, a hetedik kerület közepén. A Lenin körúttal párhuzamos egyirányú utca mindig teherkocsikkal zsúfolt terület volt. Szemben vele az Atheneum nyomda papírszállítmányai gördültek a pincék biztonságába. A Kulacs étterembe pedig ásványvizek, borok csúsztak lefelé barna, vastag faládákban, pincéje hivogató, hűvös rejtekébe.
Hajnal volt. A séf már dolgozott. A tanulók álmosan, dagadt szemekkel nézelődve az öltözőben kerülgették a svábbogarakat, hogy tisztára mosott, vasalt ruhájukat végre felvegyék.
A placc már rájuk várt. Amikor felmentek a földszinti termekbe, már halkan szólt a zene. Solti Károly művészei ott gyakoroltak az esti rendezvényre.
A beérkező szakácsok, pincérek munkakedve először még a bőgő fáradt hangjaihoz hasonlított, és csak később, úgy dél körül találta meg magát és szerteáradt a vendégek százai között.
Csuminak hívták az előre, egy-egy hétre befizetett menüt fogyasztó dolgozók ételigényét. Csumi! Mint most a menü. Olcsó, mégis finom és két-három kenyérszelettel épp elegendő táplálék volt a délután négyig tartó munkaidő kitöltéséhez.
A két fogásból álló étkezést általában a cégek, – mint például a szemközti nyomda – és más munkáltatók bérkiegészítésként adták a munkatársaiknak. Az alapár tizenhárom forint húsz fillér volt, a három fogásos (plusz saláta, vagy sütemény) pedig tizenhat forintot kóstált.
A szakmai gyakorlatra kijelölt diákok között Gábor is ott mocorgott.
-Figyeljetek ifjak! – mondta a séf, Mandúr István. Barátságos, ízletesen főző mesterember volt. Mindenki tudja, mi az a gulyásleves? – érdeklődött tőlük és a reakciókat figyelte. A mai csumi gulyásleves csészében és hentestokány lesz! Ugye, tudjátok, mi az a hentestokány?
-Páclével készült sertéshúson hosszára vágott sonkacsíkok, kovászos uborka, körete rizs! – vágták rá a fiatal tanoncok.
-Helyes! A desszert pedig piskóta rolád. Van kérdés? – tette hozzá morcosan, de végül ő is elnevette magát. Na jó, menjetek teríteni! – mondta és átadta a kis csapatot Dudok Gábor főpincér pátyolgató kezeibe.
-Az első három boksz és itt, ez a három kisasztal a tiétek! – mondta ő, és odavezette a szépreményű jelölteket a kijelölt területre. A bokszokban nyolc vendég fér el egyszerre, az asztaloknál négy. Figyeljetek, mert őrült tumultus lesz és meg kell jegyezni, hogy ki mit evett, melyik menüt fogyasztotta, fizetett-e, és mit kért hozzá inni! Kabátjukat majd a ruhatáros lesegíti, azzal nincsen gondotok. A legvékonyabb fiú folyamatosan vágja a kenyeret és siet lerámolni a csumpit, amit a vendégek maguk után hagynak. Az is a dolga még, hogy repülő terítékeket – (előre elkészített, evőeszközzel telerakott tányérokat) – gyártson a kisteremben a vendégek elé! Legalább százat kérek tőle! Ha valami eltörik, kifolyik, felrobban, ő hívja be a takarítót és ő ad rá fehér köpenyt, ha az étterembe kell kimennie! Eddig érthető?
– Igen!
– A levest nagy oldalmagasságú kék papírkarton tálcákon visszük ki, hogy a kiloccsanó lé a tálca peremén belül maradjon, és ne a vendégek hátán! Értem? A gulyás enyhén zsíros! Ha kiömlik a földre, azonnal fel kell törölni, különben korcsolyapálya lesz az egész étterem! Tizenkét vastag porceláncsésze fér fel a tálcák tetejére. Az erősebb fiúk vigyék, mert nagyon nehéz, és gyorsan szórják kifelé. Az előtérben addigra már vagy ötvenen fognak várni a szabad helyekre, hát pörögni kell! A nyolcfős boxban ülőket meg kell kérni, hogy tolják felétek a tányérokat az asztalon, mert a forró levessel megrakott tálcával a kézben a kiöntő csészével ablakig behajolni egyszerűen lehetetlen!
A lapos tányérra tálalt főételből a bal kezetekben maximum öt tányért vigyetek! Ne többet! Később majd lehet tízet is, de azt pár hét múlva meg fogom mutatom nektek. Értettük?
-Igen!
És eljött a dél.
Pontban 12-kor kinyíltak az ajtók és a csumisok szinte futva betódultak a nekik előkészített szabad helyekre, míg az a la carte vendégek lassan, komótosan, fényes, szürke öltönyeikbe burkolódzva elfoglalták a kisebb, virágokkal díszített asztalok valamelyikét és a bőrmappában pihenő étlapokból el kezdték válogatni a séf úr aznapi, remek ajánlatait.
Amint leültek a csumisok, Gábor már vitte is a gulyáslevest. Nehéz volt a tálca, hát még a sok vastag, gazdagon megrakott porcelán csésze. A tálcát a kinyújtott bal kezében tartotta. Felemelt egy kiöntő csészét a tetejéről, majd a forró fület megfogva az asztalon eléje tolt tányér belsejébe döntötte a benne rejlő, gőzölgő étket. Legtöbbször sikerrel. Csak néha löttyent ki egy kis lé, de akkor sem a vendég felé, hanem az asztalra, ahol délutánra már vastagon sorakoztak a mindent elfedő, hófehér, vastag szalvéta-gátak.
Két óra múlva már mindkét keze remegett, de kitartott, mert délután háromig még lelkesen jöttek az éhes nyomdai dolgozók. Már csak húsz perc volt hátra a záróráig, amikor Gábor az egyik teleültetett boksz előtt állt, teli tálcával a kezében. Minden csészéje nyakig volt rakva a forró gulyáslével és minden csésze derékig a lötybölődő, meleg zsíros lében álldogállt. Nem volt idő letenni, kiönteni, kimosni, kiszárítani…..
Folyamatosan állt a sor, vártak a népek, pörögtek az események.
Gábor a teli tálcát a bal kezében egyensúlyozva behajolt a boxba, hogy a legtávolabbi tányérba is beöntse azt a finom, forró gulyást. A vendég persze csak nézte az erőlködését, semmit nem segített! Egy centit sem tolta közelebb a tányérját Gábor felé. Gábor még beljebb hajolt. A bal keze már annyira elfáradt, hogy a vízszinteshez képest jelentősen megdőlt a nagy kék tálca és a Gábor előtt ülő kopasz vendég fejére el kezdett csöpögni a forró, ízes-zsíros gulyáslé, majd szabadságán felbuzdulva egyre bátrabban csordogált, mindenki csodálatára. Először csak a leve, majd pár pillanat múlva már egy-két megfáradt petrezselyem darabka és néhány pirosló répa díszítette az ott ülő férfi csillogó, kerek, kopasz fejét.
Gábor ezt csak akkor vette észre, amikor a többi hét üldögélő tátott szájjal a tálcáról lecsorgó, forró léáradatra meredt. Az attrakcióhoz tartozott, hogy Gábor mozdulatlanná meredt – nehogy több bajt okozzon, – és lepillantott az előtte ülő sovány férfi csillogó, kerek fejére. A leves a nyári vízeséshez hasonlóan kicsit visszafogottan, de még mindig folyamatosan csordogált az igen türelmes nyomdai dolgozó tarkopasz koponyájára, itt-ott átrendezve a szürreálisan elhelyezkedő sárgarépa és petrezselyem darabkákat.
Hősünk egy másodperc alatt letette a tálcát, amiben még néhány adag étel lengedezett és előkapta az aznap beszerzett, csodálatosan hófehér damaszt hangedlit. A vászonból készített pincérszalvétával gyors mozdulatokkal leitatta a folyadékot a csillogó golyóról, majd óvatosan felcsippentette a vöröslő arccal csodálkozó petrezselyem és répa darabkákat, végül, – hogy ne maradjon zsír a hajmentes fejbőrön, – lelkesen elkezdte takarítani az előtte fénylő gulyás-zsíros fejtetőt. A férfi érthetően, cseppet kérdően nézett fel Gáborra, de már nem volt ideje kérdéseket feltenni a felszolgálás meglepően modern változatát firtatva, mert a lelkes felszolgáló tanuló nagy lendülettél még a fejbőrét is felpolírozta. Amikor már olyan szép és csillogó lett, mint egy óbarok lakkozott asztal, akkor elnézést kért, és hozzátette:
-Letöröltem!
Másnap a Kulacs étterem még ott volt. Emlékezem, úgy dél körül egy közeli fodrász élénken érdeklődött az újfajta gulyás-zsíros hajpakolás receptje után, de a türelmes, golyófejű férfi már soha többé nem jött el étteremben étkező, mosolygós modellnek.
Author: Bujdosó Miklós Gábor
Bujdosó Miklós Gábor vagyok. A „Tél és Karácsony 2022.” c. pályázatra küldött írásom óta nagy örömömre az Irodalmi Rádió állandó szerzője lehetek. Gyermekkorom óta olvasok, mesélek. Prózákat, verseket írok. Emlékeket kaptam idős emberektől, frisseket gyűjtöttem fiataloktól. Dolgoztam szállodákban, voltam kertész, fotográfus, éttermi vezető, hivatásomként evezős edző. Igaz és kitalált történetekkel igyekszem meglepni az érdeklődőket. Önálló mesekönyvem 2007-ben jelent meg. 2024 Könyvünnepére megszületett a Lírában kapható új novellás kötetem „Szökés a felhők fölé” címmel. Antológiákban is fellelhetőek gondolataim. Írásaimhoz kívánok egy kényelmes fotelt és benne örömteli időtöltést minden kedves Olvasómnak! Bujdosó Miklós Gábor https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/szokes-a-felhok-fole