Jeges
Farkaslaka felett a jurta, hol az erdőben jeges víz vár merészet.
Városi emberekben támadt fel régi ősök vére.
Vízesés, patak, folyó… megannyi próbatétel,
Gyenge lelkeket erősítő, komfort zóna széle.
Újra hívta őket az elkerülhetetlen, most kell számadást adni,
Feltenni a kérdést. Mi végre születtem, mit kéne még tenni?
A csapat a régi, családként szeretik, becsülik egymást,
Biztató tekintetek az erőt adják, az idő szinte megáll.
Mindenki más és más okkal érkezik. Ki magát emeli,
Ki a családjára gondol, ki csak a többieknek hódol.
Jeges vizekben mártózni, borzasztó gondolat,
Hőseinket mégis oldhatatlan vágy vonzza, igen furcsa.
Meztelen lábbal a jeges földön, olvadó körben körbe.
Szabad gondolat: Ó, hogy kerültem én ide, és miért vagyok pőre?
Nem fázás ez, inkább már gyötrő fájdalom.
A dézsa hideg víz alá bukni is jobb, vállalom!
Amikor az jól megy, és meg se kottyan,
Érkezik a patak, robogó éhes folyam.
Istenem, csak ezt ne! Nézni se bírom, előre fáj,
Ahogy éles kések a vádlimat szabdalják.
Mindig van tovább, a lezúduló jeges víz még a csapatra vár.
Kíváncsi helyiek nézik, jé…van kit vonzz a vízesés robaja?
Vízpallos sújt a fejre, vállra, kiütve minden gondodat.
Túléled ezt is, Isten vagy! Lebeg a lelkem is, akár egy gondola.
Egyszerű a recept, tegyél magadért, szenvedés
Az út, de a végén ott a mindent felülmúló határtalan érzés.
Az elme szabad, a test dolgozik, a szív könnyű.
Szemedben mosolyod, az életed gyönyörű.
2024.03.12
Author: Horváth Attila
Sziasztok, Horváth Attila, az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek, 54 éves leszek nemsokára. Hol is kezdjem? Hihetetlen, hogy blogszerzőnek jelentkezem / és immár 2.éve itt vagyok/ Nem írok verseket, csak néha megengedem magamnak, hogy az érzelmeim képekké váljanak, majd szavak formájában megjelenjenek. Annyi nagyszerű író, költő van kishazánkban, illetve csodálatos elődök kötetei a polcokon, hogy kerülök én képbe? Mondhatnám, ez lett megírva, csak nagyon messze kalandoztam. Mindig éreztem, hiányzik valami, ennél színesebb a világ. Befelé éltem, de vágytam, hogy olyan jó lenne ezt a napra vinni, kicsit megmutatni. Időnként írtam, ezt azt, tetszettek is, meg nem is. Csak jó volt látni, a folyamat maga, az fogott meg, sose tudom mi lesz belőle, amikor elkezdem. Ez nekem olyan felszabadító érzés, én, a tervező, figyelő, elemző mérnök színeket keresek a hangok közt, valamint mozdulatot a tárgyakban. Váratlan volt ez a lehetőség. Amint megírtam az Éjjeli tanúság verset, elolvastam, majd jött egy sugallat, de jó lenne, ha mások is látnák. Ennyi év alatt, már megtanultam, vállaljam, ha érzéseim által ismeretlen utakra tévedek. Igen ilyen vagyok, romantikus, érzékeny. Nagyon sokáig nem mertem, nem vállaltam fel, de az Élet a tanító: Vigyázz, ez nem Te vagy! Ui. A versek csodák, sok sok ember gyönyörű lelkét...